Szeged és környéke

2016.08.02. 13:37

Korrigálta árazási gyakorlatát a Pick

A Pick 2009 januárja és 2014 decembere között meghatározta az általa gyártott, és az egyes kereskedelmi partnerek által az egyes akciós időszakokban értékesíteni kívánt termékek fix, illetve minimális nagy- és kiskereskedelmi árát.

MTI

A Pick Szeged Zrt. módosította a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kifogásolt árkialakítási gyakorlatot, korrigálta a működési hibákat - közölte a társaság. A GVH kedden arról számolt be, hogy jogsértő árazási gyakorlat miatt 44 millió forint bírságot szabott ki a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt-re, a cég által 2009 januárja és 2014 decembere között alkalmazott árazás miatt. A Pick Szeged Zrt. úgy reagált: a GVH által kiszabott figyelmeztető jellegű bírságot a vállalat tudomásul veszi, az alkalmazott gyakorlatának módosításával pedig mindent megtett annak érdekében, hogy az tökéletesen megfeleljen a vonatkozó versenyjogi szabályoknak. A társaság lezártnak tekinti az ügyet és a jövőben is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy termékei maximálisan kielégítsék a fogyasztói igényeket - írták. A zrt. megjegyezte, hogy a vizsgálat folyamán végig együttműködött a GVH-val, amely ugyan elmarasztalta a vállalatot a kérdéses időszakban alkalmazott árkialakítási gyakorlatáért, de piaci hatást nem állapított meg. 


Korábban:

Jogsértő árazási gyakorlat miatt 44 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági  Versenyhivatal (GVH) a Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Zrt-re - közölte a hivatal kedden az MTI-vel.    


A közlemény szerint a Pick 2009 januárja és 2014 decembere  között meghatározta az általa gyártott, és az egyes kereskedelmi  partnerek (nagy-, illetve kiskereskedők) által az egyes akciós  időszakokban értékesíteni kívánt termékek fix, illetve minimális  nagy- és kiskereskedelmi árát.  


A Pick az általa javasolt fogyasztói árat ki is tudta  kényszeríteni, mert kilistázással vagy más szankcióval fenyegette  partnereit, bár ezeket a gyakorlatban nem alkalmazta - áll a  tájékoztatásban.  


A GVH közleménye szerint a Pick teljes körűen elismerte  jogsértést.  


A hivatal szerint sérti a versenyjogot, ha egy gyártó a  termékeinek általa javasolt fogyasztói árát, illetve annak  elfogadását a kereskedelmi partnerei által kezdeményezett akciókban  más paraméterekhez (például átadási árhoz, szállított mennyiséghez)  köti, és e feltételek teljesítésére vertikális megállapodásokat köt.  


A GVH vizsgálata feltárta, hogy a megállapodások célja a  verseny korlátozása volt, amit alátámasztott a felek motiváltsága  is. A Pick abban volt érdekelt, hogy márkájának imázsát a  versenytársakénál magasabb fogyasztói árakban is megjelenítse. A  kereskedelmi partnerei pedig abban, hogy ne legyenek olyan  viszonteladók, amelyek az adott Pick-terméket náluk olcsóbban  árusíthassák - áll a közleményben.  


A hivatal a bírság megállapításakor az egyes akciókat érintő  megállapodásokból származó árbevételt vette figyelembe, és  súlyosbító körülményként értékelte, hogy a nagy- és a  kiskereskedelmi ár rögzítése súlyos jogsértésnek minősül és azt,  hogy a Pick piacvezető szerepe miatt magatartása kihathat más  vállalkozások magatartására és árazási gyakorlatára. Enyhítő  körülményként értékelte, hogy nyilvános adatok alapján készült  árelemzések nem támasztották alá egyértelműen a Pick által javasolt  árak egységes minimálárkánt való tényleges működését, és azt, hogy  a Pick teljes körűen elismerte jogsértést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!