Szeged és környéke

2016.08.30. 11:41

Próbaüzem alatt a helyi taxis mobilalkalmazás

Taxify nem, de egy hamarosan élesben is működő applikáció elérhető Szegeden is - reagált augusztus 19-én megjelent cikkünkre egy taxis társaság.

Munkatársunktól

Bár a Fuvarvállalók Érdekvédelmi Egyesületének vezetőhelyettese szerint túl drága lenne a beruházás a vidékipiaci feltételek mellett, mégis akad, aki szerint haladni kell a korral.


– A Főtaxival kötöttünk franchise szerződést, a program most van próbaüzem alatt – magyarázta Bobkó Attila, a RádióTaxiHárom egyik vezetője. Jelenleg egyszerre fut a régi és az új program, a társaság hetven autójában már tableteken veszik fel „csendes kiosztással" a megrendeléseket.


Az alkalmazás letöltésével nemcsak fuvart lehet rendelni, de előre lekövethető az útvonal és a fizetendő összeg is. Amennyiben az utasnak nem megfelelő az a fuvardíj, akkor vissza is adhatja a megrendelést. A taxis társaság vezetője szerint drágább nem, de gyorsabb és megbízhatóbb lesz a szolgáltatás. – Az országban már Miskolcon, Debrecenben, Pécsett is működtetnek hasonló programokat – mondta Bobkó Attila, aki szerint lépéskényszerben van az ágazat, nem kerülhető el a fejlesztés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!