Huszonöt lábműtétje után döntött Norbert: életet akar menteni

Lévai Norbert 1981. január 30-án született Szegeden. A Csongor téri általános iskolába járt. A nyomdászszakmát a móravárosi 624-es szakmunkásképzőben tanulta ki. Nőtlen.

– Kisgyerekként majdnem amputálni kellett a jobb lábát.

– Egy veleszületett csontbetegség volt a lábamban. Az első műtétemkor még csak kétéves voltam. Úgy volt, hogy ezt csak Oroszországban tudja megcsinálni egy világhírű professzor, aki megalkotta az azóta saját nevén elhíresült Ilizarov-módszert. Ez csonthosszabbításra és egyenesítésre is alkalmazható. Végül Budapesten műtöttek meg. Négy karika volt a lábam körül, a csontomba tizenhat tűt szúrtak bele, és elkezdték széthúzni. Ezt a technikát rajtam tesztelték először Magyarországon.

– Mikor biztatták először a teljes felépüléssel?

– Huszonöt éves koromig huszonöt műtétem volt. Folyamatosan korrigálták a lábamat, elvágták, majd nyújtották a csontot, volt csontátültetésem is. Sajnos az egyik beavatkozás nem sikerült jól, fertőzést kaptam. A huszonötödik műtétemkor 25 éves voltam. Ez az időszak volt a vízválasztó az életemben. Az orvos azt mondta, ha sikerül a műtét, minden rendben lesz, de ha nem, akkor térdtől lefelé le kell vágni a lábamat. Ekkor döntöttem el, hogy ha jól sikerül az operáció, életmentő szeretnék lenni.

– Pedig úszáskor azért kell használni a lábakat.

– De a vízben sokkal kisebb terhelést kap a végtag, mint amikor szárazföldön mondjuk 80 kiló nehezül rá. Így már kiskoromban előírták a szüleimnek, hogy írassanak be úszótanfolyamra. A víz és az úszás tehát már kisfiúként jelen volt az életemben.

A nap bármely szakaszában ugrásra készen kell állnia Lévai Norbert vízimentőnek.

A Sárgán tanult tempózni

– Kedvenc étel?

– A pacal és a sztrapacska. Hamarosan pacalfesztivál lesz a Partfürdőn, azt már nagyon várom. Főzni viszont jobbára csilis babot és paprikás krumplit nokedlivel szoktam. Ezeket állítólag jól is csinálom.

– Kedvenc ital?

– A kóla, a pálinka és a pezsgő.

– Kedvenc zene?

– Ha buli van, akkor egyértelműen a mulatós zenére szavazok. Anyai nagyapámban szerb vér is csordogált, talán innen a vonzalom a mulatás után.

– Kedvenc film?

– A Macskajaj, az Indul a bakterház, az Üvegtigris, a Legényanya és a Papírkutyák. Ezek az alapfilmjeim. Ha ki akarok kapcsolódni, akkor legtöbbször a bakterházat nézem meg.

– Könnyen megtanult úszni?

– Érdekes módon nem. Két úszótanodába is beírattak a szüleim, de nem sikerült megtanulnom tempózni. Furcsának hangozhat, hogy végül a Tiszában tanultam meg úszni a Sárga üdülőtelepnél, ahol idén júliusban egy férfi fulladt bele a folyóba, és vízimentőként szigorúan ellenezzük a Partfürdőn lévő szabadstrandon kívüli úszást. De magánemberként megértem azokat, akik elcsábulnak az üdülőterületen a folyó láttán. Az úszótanárom egy idősebb férfi volt, aki megígérte a szüleimnek, hogy megtanít úszni. Bevitt egy motorossal a Tisza közepére, nyakamba dobott egy parafa mellényt, bedobott a vízbe, és azt mondta, hogy ússzak. Egy hét után már szeltem a habokat.

– De miért akart mindenáron életeket menteni?

– Mert az enyémet is megmentették az orvosok. A sok műtétem alatt pedig láttam a velem egy kórteremben fekvő betegek hálás tekintetét, amikor egy sikeres operáció után az orvosokra néztek. Az utolsó műtétem után másfél évembe került, mire annyira megerősödtem, hogy először az úszómester-, majd a vízimentővizsgát is le tudtam tenni. A vízimentőknél már hét éve dolgozom, a sportuszodában nyolc éve vagyok úszómester.

– A sok műtét mennyire nyomta rá a bélyegét gyermekkorára?

– Azért a műtétek között szerencsére tudtam annyira használni a lábam, hogy még fociztam is. Még a rögbit is kipróbáltam. És soha nem hagytam el magam. Ma is tartom: minden fejben dől el. Nincs lehetetlen, mindenkinek kell egy életcél, amit el kell érnie. Nekem ez szerencsére sikerült.

Fél perc néma csend

– Megérte feltennie az életét mások segítésére?

– Eredetileg nyomdász a szakmám, de voltam újságkihordó is. Három nagyon komoly életmentésem volt eddigi pályafutásom során, és rengeteg olyan eset, amikor kisebb sérüléseket kellett ellátnom. Nemrég az árvízi emlékműnél ugrott egy férfi a Tiszába, át akart úszni a másik oldalra, de elfogyott az ereje. Szerencsére megtaláltam, és ki tudtam húzni a vízből. Ezekért a dolgokért érdemes ezt az egészet csinálni. Sajnos vannak szomorú esetek is, amilyen a két hónappal ezelőtti történet volt a Sárgán, amikor egy úszó infarktust kapott a vízben, és elmerült. Amikor megkapjuk a riasztást, azon imádkozom, hogy csak ne családtag, barát vagy ismerős legyen az eltűnt. A halállal való szembesülés már nem ráz meg igazán, hiszen ez benne van a munkánkban. De egy vízben eltűnt ember holttestének megtalálásakor vízimentőként azonnal megadjuk neki a tiszteletet: fél percig csendben vagyunk, és csak utána értesítjük az illetékes hatóságokat.

– Az uszodamesterség és az önkéntes vízimentősködés mennyi idejét veszi el?

– Sokan azt hiszik, hogy egy uszodamester nem csinál semmit, csak ül a medence partján. Fizikailag nem is fárad el benne az ember, de szellemileg nagyon megterhelő. Nyáron több száz embert kell szemmel tartani, hogy aki bement a medencébe, az élve is jöjjön ki onnan. Azonnal fel kell térképezni, hogy a sok pancsoló közül kinek nem annyira biztos az úszótudása, kikre kell jobban odafigyelni. Nyáron ezután jövök ki a Partfürdő szabad-

strandjára. Itt sem lankadhat a figyelem, hiszen bármikor érkezhet riasztás. Állandó készenlétben kell lennem.

Sellőlánykeresőben

– A sok munka mennyire van hatással a magánéletére?

– Jelenleg egyedülálló vagyok, de keresem a sellőlányomat, hátha egyszer kijön a Tiszából. Azért is ülök olyan sokat a parton. Nincs nőideálom, a külsőségeknél sokkal fontosabb a belső érték. Olyan lányt szeretnék magam mellé, akivel bárhova elmehetek, és sehol nem kell szégyenkeznem miatta. Sajnos a mai lányok elég anyagiasak. Nem az számít nekik, hogy ki vagy, hanem hogy mid van. Szórakozóhelyeken szerintem nem is lehet megismerkedni senkivel, egyből azzal indítanak, hogy mire hívja meg őket az ember, és milyen kocsija van.

– Tíz év múlva hogyan képzeli el magát?

– Szeretnék családot, gyerekeket. Remélem, nem égek ki a munkámban. Sajnos a fürdőzők néha nem nagyon veszik emberszámba az uszodamestert vagy a vízimentőt. De amíg van motiváció, és vannak jóbarátok, akikkel ezeket a dolgokat meg lehet beszélni, addig nincs semmi gond.