Kiss Lóránt: Ijesztő volt a papíron látni a nevem

– Keresztapámtól kaptam 9-10 évesen egy könyvet: azt mondta, ez a Nagy Lehetőségek Könyve, és ha bármi eszembe jut, akkor írjam bele nyugodtan – idézi fel a végzős gimnazista, Kiss Lóránt, mikor kezdett el írni.

– A legelső verspróbálkozásom, amit ki tudok ebből olvasni, az egy elbeszélő költemény előszava akart lenni, a velencei dózsét védő titkos Tízek Társaságáról.

Az SZTE Gyakorló Gimnázium magyar–történelem szakos diákja a gyerekkori verskezdemények után 15-16 évesen kezdett el tudatosabban foglalkozni az írással – szokatlanul bátran lépett be a kortárs irodalom előszobájába.

– Sárváron, 2016 tavaszán a diákírótáborban látta először rajtam kívül valaki más is a szövegeket. Rögtön a szakmai zsűri elé kerültek a verseim – árulja el Lóránt.

– Bronzérmet nyertem, és az itt kapott önbizalommal kezdtem megmutatni az írásaimat barátoknak, tanáromnak, édesanyámnak, végül májusban megjelentek a Szeged Antológiában. Érdekes, ugyanakkor ijesztő is volt a papíron látni a nevemet, mert ami szöveg kikerült nyomtatásba, azon már nem tudok változtatni, és nem lehet körbeszaladni, szólni az embereknek, hogy „ezt ne úgy értsétek, hanem így".

Az első megjelenés volt mégis az áttörés: meghívást, közösségbe fogadást éreztem ettől. Egyfajta „megérkezésélményt".

Lóránt neves irodalmi folyóiratokban, portálokon publikál, így a Műútban, a Kulter.hu-n, a Literán, valamint megnyerte a Műút Deákpoézisének fődíját, a Málik Roland-díjat. Egyre több bátorító visszajelzés érkezik a „szakmától" és a barátoktól is, akiket szintén érdekel a versek születése.

– Marno János, aki a Független Mentorhálózat keretében mentorál, írt verseimről recenziót a Literán. Pontosan átlátta az alakulás folyamatát és a filozófiai hátterét.

Filozófiával egyébként a gimnáziumban kezdtem el intenzíven foglalkozni Farkas Zoltán tanár úr irányításával: tavaly és tavalyelőtt bejutottam a filozófia OKTV országos döntőjébe, májusban pedig másodmagammal fogom képviselni Magyarországot a Nemzetközi Filozófiai Diákolimpián, Rotterdamban.

Mondják, hogy terápia, önkifejezés vagy megélhetés az írás. Lórántnak, aki majd közgazdaságtant, politológiát és filozófiát szeretne tanulni Angliában, és elemzőként, akár jövőkutatóként dolgozna, a fentiek közül pontosan egyiket sem jelenti.

– Az írás természetes velejárója mindennek – adja meg a választ.

–Nem is tudom, kibírnám-e hosszabb ideig nélküle. Gondolatokat, véleményeket, világnézetet mindenfajta munka mellett szeretnék kifejezni szövegekben – vagyis most így hiszem.