Ötvenhat éve gyógyítja a gyerekeket Pintér Sándor professzor

[namelink name="Pintér Sándor"] 1934-ben született Debrecenben. Karcagon nőtt fel, ott járta ki az elemit és a 8 osztályos gimnáziumot is. Orvosi diplomáját 1958-ban, Debrecenben vette át, majd két évig Karcagon dolgozott gyermekorvosként. A szolnoki kórházban 1960 és 1967 között dolgozott, majd Szegedre jött aspiránsnak. Oxfordban és Prágában is tanulhatott ez idő alatt. Disszertációja után visszahívták Szolnokra osztályvezetőnek, négy évig pedig a kórház főigazgató-helyettese is volt. Tizenöt év után hagyta ott Szegedért, ahol 1991 óta dolgozik. A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványt 1993-ban hozta létre, amelynek azóta is kuratóriumi elnöke.

– Nem tősgyökeres szegedi, 26 éve él a városban. Mit szólt hozzá, amikor megtudta, hogy díszpolgárrá választják?

– Nagyon meglepődtem, mert semmi jel nem utalt erre. De természetesen kellemesen érintett. Ez egy olyan megtiszteltetés, ami egyszer adatik meg az ember életében. Soha nem éreztem egyébként, hogy ne becsülnék meg a városban a munkámat, ami nagy adomány.

– Osztályvezető és kórházi főigazgató-helyettes volt, amikor Szolnokot otthagyta Szegedért. Miért adta fel, amit addig felépített?

– Az volt életem legnehezebb döntése. De olyan szeretettel hívtak, hogy végül így döntöttem, és nagyon örülök ennek, a mai napig nem bántam meg. Az orvoslásban a klinika maga a templom, nagy megtiszteltetés oda bekerülni. És tudtam, hogy mindazt, ami addig felgyűlt bennem, itt tudom a legjobban kibontakoztatni. Boda professzor úr Szegeden az ország legjobb koraszülött intenzív osztályát hozta létre, amit aspiránsként néhány évvel korábban már megtapasztalhattam, amikor itt dolgoztam. Tanszékvezetőként az ő utódaként térhettem vissza, és már akkor megfogadtam, hogy azt a magas színvonalú klinikát, amit ő és elődje felépített, megtartom. Hiszem, hogy ez sikerült is, ráadásul a lerongyolódott épület felújítására is tudtam pénzt szerezni – még a Bokros-csomag idején is.

Küzdelem a pénztelenség ellen

– Hogyan indult el mindezek mellett a koraszülöttmentés?

– A szokásos regionális gyermekgyógyász-ülésen Kószó Péter, aki ma már Hódmezővásárhely alpolgármestere, megkeresett azzal, hogy lehetőség van pályázni egészségügyi szolgáltatásokra, és felvetette, mi lenne, ha ez a koraszülöttmentés lenne, aminek én lennék a vezetője. Mivel addig az egész dél-magyarországi régióban nem volt ilyen szolgáltatás, természetesen pártoltam az ötletet.

˝Nem mondhatjuk, hogy pénzhiány miatt nem tudunk megmenteni egy gyermeket.˝ Évente több tízmilliót kell gyűjteniük adományokból.

– Úgy tudom, az újítások egyébként sem állnak messze öntől.

– Valóban, 1963-ban például már kitaláltuk Szolnokon, hogyan lehet a csecsemőket biztonságosan szállítani, mikor még inkubátor sem volt. Mózeskosárban, pólyában, meleg vizes palackokkal körbevéve vittük őket egyik helyről a másikra. De Szegeden sem volt jobb a helyzet még a 90-es évek elején sem: láttam olyat, hogy a frissen műtött gyereket babakocsiban, a szakadó esőben tolták át egyik épületből a másikba. Az egyik ápoló ernyőt tartott fölé, a másik lélegeztette, a harmadik pedig tartotta az infúziót. Így amikor Németországból megérkezett az első mentőautó, ami kifejezetten csecsemők ellátásához szükséges eszközökkel szereltek fel, minőségi változást hozott az ellátásba. Még úgy is, hogy eleinte nem volt pénz a működtetésére.

– Ahogyan ma sincs elég. Jól érzem, hogy gyakorlatilag állandó pénzhiánnyal küzdenek?

– Sajnos igen. Eleinte, induláskor csak annyit ment az autó, amennyi pénzünk volt. Miután lett országos fedezet, 24 órás ellátást tudtunk vállalni. Mikola István volt az, aki egészségügyi miniszterként 500 millió forintot adott az ország koraszülöttmentőinek éves keretként, amelyet aztán a mentésszám arányában szétosztottunk egymás között. Ez az összeg azonban néhány év alatt a felére csökkent, és a mai napig nem elég az állami támogatás a működtetésre. Nekünk például a költségeink 64 százalékát fedezi. Mindez azt jelenti, hogy sok tízmillió forintot kell előteremtenünk adományokból, hogy biztosítani tudjuk az állandó készenlétet. Ráadásul most kihagytak bennünket a mentőknek központilag juttatott pluszpénzekből is, és az új adóbevallásnak köszönhetően félő, hogy sokan nem rendelkeznek az egy százalékukról sem, amiből szintén jelentős bevételre számíthattunk eddig. De mindent meg kell tennünk azért, hogy működőképesek maradhassunk, hiszen nem mondhatjuk, hogy pénzhiány miatt nem tudunk megmenteni egy gyermeket. Márpedig mi olyan kisbabákhoz megyünk, akik szakszerű ellátás nélkül csupán néhány óráig maradnának életben.

Ma már a lehetetlen is lehetséges

– Az 57. évét kezdte meg a gyermekellátás területén. Mi változott ennyi idő alatt?

– Minden, kivéve a személyzet hozzáállását. Mi akkor is és ma is azt tettük, amit a saját gyerekeinkért is tennénk hasonló helyzetben, és büszke vagyok arra, hogy ez azt eredményezte, hogy a közel 20 ezer mentett baba közül az összest élve adtuk át az intézményeknek. A technikai feltételek viszont ma már sokkal jobbak.

– Gondolom, ez azt is jelenti, hogy nagyobbak a koraszülöttek esélyei.

– Eredetileg szülésznek készültem, két évig ezen a területen dolgoztam is. Tapasztalatból tudom tehát, hogy annak idején még az egy kiló alatti babákat a sorsukra hagyták. Mostanra viszont eljutott a technológia odáig, hogy meggyőződéssel állíthatom: ha az anya méhen belül nem károsította a magzatot, feleekkora babából is lehet egészséges gyerek. Éppen az egyik utolsó esetem volt ilyen, amíg még mentőztem: 40 dekásan született gyerekhez hívtak bennünket. Most négyéves, és teljesen egészséges. De a napokban jött oda hozzánk egy ikerpár is a Kárász utcán, ahol adományokat gyűjtünk: ők 1 kilósan jöttek világra. Most mindketten kitűnő bizonyítványt visznek haza az első osztály végén. Azt gondolom, ezek az igazi visszajelzések, hogy érdemes mindent megtenni értük. És aki élve születik, azt élőnek kell tekinteni.

– Kijelenthető, hogy a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány, amelyet létrehozott, bejáratottan működik?

– Mindenképpen. Ettől függetlenül azonban aggaszt, hogy hazánkban a 3. legmagasabb a koraszülések száma Európában, és 15 éve ez a statisztika nem is javul. Miközben az okok 30-30 százalékban ismeretlenek, vagy anyai, magzati betegségek okozzák, közel 40 százalékban a felelőtlenség okozza. A cigaretta, az alkohol, a kábítószer, korábbi abortuszok és az anya rossz fogazata is okozhat koraszülést. Egy ilyen baba ellátása pedig átlagosan 20 millió forintba kerül, a hozzátartozóknak hónapokig tartó idegeskedést okoz ez az időszak, ha pedig maradandó károsodást szenved a kicsi, az egy életre terhet rak a családra. Éppen ezért azt gondolom,

a jövő szülőit, a diákokat kell megszólítani. Mindig szerettem oktatni, ezt pedig a Tábor utcai helyiségünkben meg is tehetem, amivel remélem, változtatni tudok ezen a szörnyű helyzeten.

79 évesen még felült a mentőre

– Ön az ország legidősebb koraszülött-ellátója, négy éve fejezte csak be a mentőzést. Nem hiányzik?

– Dehogynem. De tudomásul kell venni, hogy a kocsira már fiatalabbak kellenek. Viszont mivel mindennap bent vagyok, mégis része vagyok a koraszülöttmentésnek.

– Meddig jár még be mindennap dolgozni?

– Amíg az egészségem engedi. Természetesen már gondolkozunk azon, ki veszi majd át a helyemet, de amíg hasznot tudok hajtani, és a szürkeállományommal minden rendben van, maradok. Persze ma már beiktatok egy kis délutáni pihenőt a munkaidőmbe, és azt sem tagadom, hogy időnként igénybe kell vennem az egészségügyi ellátórendszert, de ezek már a korral járnak. Viszont megkértem a kollégákat, hogy szóljanak az első jelnél, amikor azt tapasztalják, jó lenne, ha felállnék a székemből.

– Gondolkodott már azon, mi lett volna, ha más pályát választ magának?

– Akartam tanár is lenni és szülész-nőgyógyász is. Nem tudom, ezeken a pályákon mit értem volna el, de azt gondolom, nem véletlen, hogy a gyermekgyógyászatnál kötöttem ki. Azt hiszem, ez áll legközelebb az egyéniségemhez. Azokon segíteni pedig, akik nélkülünk néhány órán belül örökre megpihennének, hiszem, hogy nagyon nagy dolog.