Diszlexiásként is jó tanuló Réka, de ezért kétszer annyit dolgozik, mint mások

„Gondoltak már bele, hogy én, aki diszlexiás vagyok, egy percig sem tettem azért, hogy az legyek? Mégis évek óta, pontosabban mióta az iskolában az első tanévet kezdtem, na, pont azóta szenvedek vele."

Így kezdi nyílt levelét Gitay- Gorzó Réka, azoknak a törvényhozóknak címezve sorait, akik elfogadták az úgynevezett Taigetosz-törvényt. Azt a jogszabályt, amely eltörli a felmentés lehetőségét bizonyos tantárgyak alól azon gyerekek esetében, akiknek tanulási nehézségeik vannak. Bár utóbb az oktatási jogok biztosa úgy fogalmazott, hogy a sajátos nevelési igényű fiatalokat a módosítás nem érinti, vagyis a diszlexiások, diszgráfiások és diszkalkuliások megkülönböztetett bánásmódja ezután is megmarad, a szegedi diáklány szerint így is elhibázott ez az intézkedés. Véleménye szerint ugyanis a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdők számára is hasonlóan nehéz teljesíteni az iskolai követelményeket, mint például neki.

Keverednek a betűk

– Másodikos koromban a logopédus vette észre, hogy diszlexiás vagyok – kezdte történetét a 17 éves szegedi lány. – Azóta folyamatosan járok fejlesztésre, ami rengeteget segít, ettől függetlenül a tanulás nekem nagyon kemény munka. Amit más fél óra alatt megtanul, nekem több óráig tart. De mindig addig küzdök, amíg elégedett nem vagyok, nem is volt soha hármasnál rosszabb jegyem.

Réka diszlexiásként kétszer annyi időt tölt tanulással, mint osztálytársai. De kapott esélyt a bizonyításra, már orvosnak készül. Fotó: Frank Yvette

Réka elmesélte, betegsége miatt rendszeresen félreolvas – például mert az agya pár szó alapján önkényesen kiegészíti a szöveget, vagy a hasonló karakterű szavakat összekeveri. A hangos olvasáson kívül ez a szövegértését is nehezíti, még most is előfordul, hogy meg kell kérnie szüleit, fordítsák le magyarról magyarra a tankönyveiben szereplő feladatokat. – Délután hazajövök az iskolából, pihenek egy órát, aztán este 8-ig vagy akár 10-ig is tanulok. Sok módszert kipróbáltam, végül a színes kihúzások váltak be. Az, hogy tematikusan kiemelem a szöveget, sokat segít a koncentrálásban.

Nem akarta a kivételezést

Réka általános iskolában semmiből nem kért felmentést, mert szülei nem akarták, hogy kivételezzenek vele, de a pedagógusok figyelembe vették betegségét: a szöveges feladatokra például hosszabb időt kapott, és ha osztályozták, felfelé kerekítették a jegyeit. Osztálytársai is elfogadták, sőt egy idő után tisztelték is, hiszen tudták, kétszer annyit dolgozik ugyanazért a jegyért, mint bárki más. A középiskolát azonban már nem bírta: németből és az írás alól felmentést kért.

– Magyarul is nehezebben megy az olvasás-írás, mint a többieknek, hát még egy olyan nyelven, amiben mindent másképp ejtenek, mint amit írnak – magyarázta a lány, aki azonban az angolt továbbra is tanulja – az könnyebben megy. – De németórákra is bejárok, és amióta nincs rajtam a lelki teher, hogy milyen dolgozatokat írok, javultak is az eredményeim – magyarázta, mit jelent a hozzá hasonló fiataloknak a felmentés. Érettségizni is szóban fog, és már a dolgozatait sem osztályozzák, ettől függetlenül azonban mindet megírja, hiszen gyakorolnia kell. Orvosi egyetemre készül ugyanis, ott pedig jegyzetelés nélkül nem fog tudni helytállni.

A kényszer nem old meg semmit

– Azt gondolom, ahogyan én, úgy a magatartás-problémás fiatalok sem azért kérnek felmentést, mert nem akarnak tanulni. Hogy koncentráljon, ha egyszer hiperaktív? Azért, mert kényszerítik, nem fog megoldódni a problémája. Pláne akkor, ha már nem is csak gyógypedagógus foglalkozhat vele, hanem – ahogyan a törvényben szintén szerepel – szakképesítés nélküli pedagógusok is, noha ezeknek a fiataloknak a kezeléséhez türelemre és speciális szaktudásra van szükség – véli Réka.