Szeged és környéke

2017.06.09. 09:45

Kiírták az időközi választást Algyőn

Algyő - Három hónap múlva választ magának időközi választáson polgármestert és új képviselő-testületet Algyő. A településvezetői tisztségre 2014-ben hárman pályáztak: egyelőre csak a jelenlegi polgármester indulása biztos.

Kiss Gábor Gergő

– A 2014-es választásokhoz hasonlóan pozitív kampányt szeretnék folytatni. Természetesen ismét indulok a polgármesteri posztért Algyőn – mondta lapunknak [namelink name="Molnár Áron"] (független) polgármester.


A helyi képviselő-testület – ahogy írtuk – az ellehetetlenült közös munkavégzés miatt múlt szerdán feloszlatta magát, és időközi választás kiírásáról döntött.


 Erre azért volt szükség, mert a polgármestert és három támogatóját a testületben rendre leszavazta az ötfős ellenzék. Az Algyői Helyi Választási Bizottság a választás napját szeptember 10-ére tűzte ki.


– Ez az arány tarthatatlan volt a képviselő-testületben. Nem lenne sok értelme, ha az időközi választás után is ilyenek maradnának az arányok. Többek között az is a feladatom, hogy olyan embereket kérjek fel indulásra önkormányzati képviselőként, akikkel megválasztásom esetén jól tudok majd együtt dolgozni. Természetesen nem tudok mindenkit megkeresni, aki szeretne elindulni, de minden új képviselővel szeretném majd megtalálni a közös hangot – fogalmazott Molnár Áron.


A nagyközségben a polgármesteri tisztségért 2014-ben Molnár Áronon kívül [namelink name="Herczeg József"] (független) előző polgármester és [namelink name="Pongrácz Tamás"] (Fidesz–KDNP) indult. Molnár Áron a második helyen végzett Herczeg Józsefnél mindössze 9-cel, Pongrácz Tamásnál 58-cal több szavazatot gyűjtött.


Az algyői önkormányzat feloszlatását 5 igen és 4 tartózkodás mellett szavazták meg. Igennel szavazott a polgármester és három támogatója, valamint Herczeg József is. – A település érdekei miatt szavaztam igennel a feloszlatás mellett, és nem azért, mert mindenképpen újra el akarok indulni polgármesterjelöltként. Ezt még a családommal és a barátaimmal is meg kell beszélnem. Még nem döntöttem az indulásról – közölte Herczeg József.


Pongrácz Tamás azt mondta, hogy váratlanul érintette őket a polgármester oldaláról érkező feloszlatás, így még ő sem döntötte el, megméretteti-e magát a három hónap múlva esedékes polgármester-választáson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!