Volt, hogy 300 kocsma működött egyszerre Szegeden: kétes dicsőség az iszákregiment tagjává válni

– Ez nem kocsmatúra, nem iszunk mindenhol egy stampedlivel. Az ital mellett a kocsma másik legnagyobb adománya a világnak az anekdota. Ezek közül fogunk ma felidézni néhányat – kezdte Monostori András idegenvezető Pohárba töltött történelem című, Szeged régi kocsmáiról szóló túráját. Szegeden a török kor óta vannak feljegyzések italmérésekről. Volt, hogy egy időben 300 borkimérő hely és kocsma működött a városban. Ilyen volt a beszédes nevű Négykézláb, Koppantyú, Vadembör és az Örök világosság.

A Nádor utcai szocreál betonépület helyén működött az iszákregiment, amely sajátos szegedi intézményként közösségbe szedte az italozó, másnapos embereket. A lelkes tagok hazáig követték az ittas embereket, majd másnap levélben invitálták az iszákregiment soraiba.

Monostori előadásait Szondi Tamás felolvasásai és nótái színesítették, ezen az állomáson egy iszákos nótát is hallhattunk. A Haggenmacher Henrik által 1896-ban megnyitott étterem, amit ma Hágiként ismerünk és látunk pusztulni, sem maradhatott ki a sorból. Szeged legkiemelkedőbb vendéglátósa a Próféta tulajdonosa, Ferencsevics György, becenevén Kotyel Gyurka volt, akinek kocsmájában Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán és Hermann Ottó is elidőztek. A város legjobb halpaprikását főzték itt, amiről Gárdonyi is megemlékezett. A Próféta sörcsarnok a mai Kárász és Kölcsey utca kereszteződésében 1934-ben szűnt meg, az épületből lakásokat alakítottak ki, de mint Monostori megemlítette, legalább a közeli Propeller söröző emlékeztet az egykori vendéglátóhelyre.

Pohárba töltött történelem címmel nyújtott betekintést tucatnyi érdeklődőnek Szeged régi kocsmáinak a világába Monostori András, idegenvezető. Fotó: Karnok Csaba

– A lányom ajánlotta, hogy jöjjünk. András és az én unokám együtt végezték el az idegenvezető-tanfolyamot. Mi már nyolcadik alkalommal veszünk részt András túráján – mondta Horváth Ferenc nyugdíjas pedagógus, aki feleségével jött el a másfél órás sétára.

A túrán szó esett Totzer Ferenc győri svábról, aki Szegeden lett híres vendéglős. Ő egyébként Temesi Ferenc Kossuth-díjas és József Attila-díjas szegedi író felmenője, így nem csoda, hogy róla is említést tesz Por című regényében.

Szegedről pedig nem eshet úgy szó, hogy nem említjük a halászcsárdákat, amelyek akkoriban természetesen borkimérések is voltak. Bitó János halászmester 1897-ben határozta el, hogy vendéglős lesz, majd néhány éven belül három halászcsárdát is üzemeltetett. Akkoriban nem porciózták az ételt, hanem kiraktak mindent egy nagy fazékban az asztalra, és mindenki annyit evett, amennyit bírt.