Szeged és környéke

2017.08.09. 18:52

Lőw Immánuel kertje újraéled - szeptember 3-án adják át a zsinagógát

A 76-ból egyelőre 35 növényt telepítenek vissza - azokat, amelyek fagytűrők.

Hatalmas cédrusok is helyet kapnak néhány héten belül a felújítás alatt álló új zsinagóga biblikus kertjében. Ezek a növények jelképezték Lőw Immánuel botanikus-főrabbinak a Szentföldet Szegeden – hangzott el tegnap a kerttel kapcsolatban tartott lakossági fórumon. A volt tudós-főrabbi egykori beszédeiből, a zsinagóga ablakainak növénymotívumaiból, valamint az 1907–1908-ban kiadott  zsidó népfőiskolai értesítőből  76 növényt tudtak beazonosítani, amelyek 1903-tól a második világháborús pusztításig a zsinagóga kertjében álltak. Fagytűrő képességük miatt ezek közül most 35 különböző növényt telepítenek vissza a zsinagóga épületének felújítása után a kertbe Lőw Immánuel eredeti koncepciói alapján. Helyet kap majd itt többek között a már említett cédrus, a borostyán, a gránátalma, a füge, a tiszafa, az alma, a mandula, a berkenye, a vadszőlő, a keleti tuja, a mirtusz, a hárs és a nyírfa is.


 Szeptember 3-án, vasárnap a Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál megnyitójával együtt tartják meg a zsinagóga hivatalos átadóünnepségét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!