Szeged és környéke

2017.09.15. 22:19

Hőlégballon-parádéval és tüzes szárnyakkal kezdődtek a repülőnapok - galériákkal

A belvárosba is beszálltak a második szegedi repülőnapokra érkező hőlégballonok, így invitáltak a repülőtér háromnapos rendezvénysorozatára.

Dombai Tünde

A Közép-Európa Kupa mezőnyének több mint negyven hőlégballonja igazi látványosságot festett a szegediek feje fölé péntek délután. A versenyzőknek először a belvárosba kellett beszállniuk, és elhaladni a Tisza felett. A szél miatt ugyan a vízirendőrség rakparti bázisára nem tudtak leereszkedni a két híd közé, ám így is sokan fényképezték őket a földről, még az Oskola utcán kígyózó autósorból is.

Szegedi repülőnapok: így csodálták a szegediek a hőlégballonokat - GALÉRIA. Fotó: Frank Yvette


A repülőtérre közben megérkezett Budaörsről a világ egyetlen működő LI-2-es utasszállító gépe. A hatalmas ezüst szárnyas első tisztje, Győri Gyula elmesélte, a repülőt 1949-ben gyártották az amerikai DC-3-as mintájára. Rövid ideig szolgált a honvédségnél, de legtöbbször a MALÉV utasait repítette. A 21 személyes gép a hatvanas évek végéig szolgált, majd kiállították, a 2000-es évek elején lelkes repülésszerető műszakiak keltették új életre Hajdú Fedő Károly vezetésével. A közönség örömére a LI-2-es a naplementében sétarepülésre repítette a jelentkezőket.

 

Szegedi repülőnapok: hőlégballonok és gépkülönlegesség az első napon - GALÉRIA. Fotó: Karnok Csaba


Égő szárnyakkal piruettezett a szlovák Retro Sky Team, majd a MI-2-es emelkedett fel éjszakai repülésre. A második szegedi repülőnapok legsűrűbb programját szombatra szervezi a Szegedi Közlekedési Kft. Sárkányrepülőket, siklóernyősöket, helikoptereket, vitorlázó műrepülőket és változatos kötelékeket láthat a közönség a levegőben. A földön az ország legnagyobb, 250 négyzetméteres ugrálóvárát lehet kipróbálni. A szabadesést nyolc méteres magasságból élvezhetik a legbátrabbak, és az űrhajósok kiképzésénél használt 3D gravitációs karikán is tesztelhetik magukat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!