Emberségesek lapunk olvasói

– Karácsonyra pénzt gyűjtött a kis társaságunk egy beteg hölgynek, akinek segítettünk a bevásárlásban is – írta olvasónk arra a kérdésünkre, hogy jótékonykodott-e már, illetve segít-e a szegényeken. Sokan válaszolták azt, hogy már segítettek rászorulókon.

Van, aki hajléktalanoknak ad alkalmanként pénzt, más feleslegessé vált, de kifogástalan állapotú ruhákat szokott eljuttatni a Máltai Szeretetszolgálatnak vagy a Vöröskeresztnek. Sokan adnak tartós élelmiszert is a szegényeknek.

Volt olyan olvasónk, aki azt írta, hogy a gyermekeknek adott ruha és játék mellett munkát intézett egy közmunkaprogramban részt vevőnek, aki elmondása szerint azóta is főállásban dolgozik.

– Rendszeresen adok ruhát, és a munkahelyemen összegyűjtjük a napilapokat, hetilapokat, amelyeket egy mozgáskorlátozott nőnek adok, és etetem a szomszéd tanya állatait – írta egy olvasónk.

A hideg beálltával és az ünnepek közeledtével megnő az adakozási kedv. Az adományozás azonban sokaknál már hagyomány. Például a szegedi Deák Ferenc Gimnáziumban, ahol egy hétig gyűjtötték a diákok és szüleik a ruhát, cipőt, könyvet, játékot és tartós élelmiszert a Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Középiskola rászoruló diákjainak és hozzátartozóiknak (2017. október 20.: Adománygyűjtésben versenyeznek a Deák gólyái).

A szegedi Betyárok Tanyáján tavaly szervezték meg első alkalommal a jótékonysági főzést, amiből hagyományt szeretnének teremteni. Idén hat héten át jótékonykodnak szombatonként – vacsorával, amiért mindenki annyit fizet, amennyit jónak lát. A befolyt összegből a dévai és az esztelneki Szent Rita árvaház lakóinak vásárolnak be (2017. október 24.: Erdélyi árváké a bevétel).

Rácz László saját maga viszi el az adományokat a szegény családoknak. A Szegedi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke elmondta, nemcsak az ünnepek közeledtével, hanem egész évben folyamatosan segít a rászorulókon, cigányokon és magyarokon egyaránt (2017. október 10.: Cigányok segítenek a magyaroknak).

Elmesélte, mindig van az autójában egy zsák krumpli, amiből főzni szokott a szegény családoknak. Szántó János olvasónk szerint relatív, hogy ki a szegény. – Aki szegénynek tekinti magát, miért iszik, dohányzik?

Miért csak kihasználja és nem felhasználja a segítőit? – kérdezte, és hozzászólásában megosztott egy képet azzal a szöveggel, hogy „El kell fogadni, hogy nem lehet mindenkin segíteni. Vannak, akiknek abban a pokolban van a helyük, amit maguknak teremtettek". Süli Szilveszter is hasonló véleményen volt.Olvasónk szerint a többség siránkozik, és semmit nem tesz annak érdekében, hogy előremozduljon.

– Kifogások tömkelegével vannak felszerelkezve. Kávé és cigi mellett megy a sajnálkozás. Rengeteg támogatást kapnak, csak rosszul használják fel ezeket az erőforrásokat – írta olvasónk.

Egy másik olvasónk arról számolt be, hogy ő gyakran ad a környékükön rendszeresen megjelenő hajléktalannak ruhát és könyvet, valamint ha nagy országos vagy külföldi katasztrófa történik, akkor 5-10 ezer forint pénzadományt is ad a bajbajutottaknak.

2011 óta segít a Délmagyarország

A Délmagyarország–Rotary Adventet 2011 óta rendezi meg lapunk a szegedi rotarystákkal közösen. Minden évben legalább 48 család karácsonyát tesszük szebbé azzal, hogy minimum 100-100 ezer forint értékű adományt adunk át nekik az ünnep előtt.

A tavalyi volt mind közül az eddigi legsikeresebb: ötvennégy család 7 millió forintot meghaladó értékben kapott ajándékot, amiből olvasóink közel 5 millió forintot adtak össze a Délmagyarország huszonöt támogatottjának.

Simon Zoltán (nyugdíjas gépkocsivezető):

– Szoktam adakozni. Leginkább a gyermekintézményeket segítem, mert ők jelentik a jövőnk zálogát. Az ünnepek előtt mindig szoktam adni egy-két ezer forintot a gyermekkórháznak, és ötszáz-ezer forintot olyan szegény embernek, akin látszik, hogy nem kocsmára költi.

Északi Tamás (egyetemista):

– Én a menekülteknek segítek azzal, amivel csak tudok, pénzzel, ruhával, valamint élelmiszerrel. A tanulmányaim mellett szociális ügyintéző vagyok, és rendszeresen dolgozom a tompai tranzitzónában, ahol naponta találkozom szerencsétlen sorsú emberekkel.

Huszta János (autófényező):

– Évek óta segítem a szájjal és lábbal festőket, akiktől ilyenkor szoktam levelet kapni. Pár ezer forintot tudok csak adni, többet nem bírok, de ezért szép képeslapot adnak, úgyhogy ez valójában már nem is adomány. Az újszülöttmentőknek szoktam még segíteni.

Tóth Ferenc (fizikus):

– Beteg gyermekeket segítő alapítványnak szoktam háromhavonta pár ezer forintot adni. Karácsonykor mindig adok egy hajléktalannak négy-öt ezer forintot, és ilyenkor tíz-húsz ezer forinttal segítem egy olyan ismerősömet, akinek tudom, hogy rosszul megy a sora.