Szeged és környéke

2017.10.03. 14:44

Megfontolandónak tartana egy időközi önkormányzati választást a Fidesz Szegeden

A kormánypárt szerint politikai válságba került Botka László, miután visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől.

Megfontolandónak tartana  egy időközi önkormányzati választást a Fidesz Szegeden, mivel a kormánypárt szerint az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjáról lemondott Botka László polgármester erkölcsi mélypontra, politikai  válságba került.    


Szegednek új irányra, új közgyűlésre és polgármesterre van  szüksége - mondta B. Nagy László, a Fidesz helyi országgyűlési  képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Szerinte olyan erkölcsi mélypontra, politikai válságba került  Botka László, hogy el kellene gondolkodni, érdemes-e kivárni az  önkormányzati választásig hátralévő mintegy két évet.  


B. Nagy László úgy véli, Botka László "bukását" nem az okozta  - mint azt a szocialista politikus állította -, hogy politikai  maffia hálózta be a baloldalt, "ez csak ürügy", a valódi problémát  a nevéhez kötődő szegedi ügyek jelentik, mint a Szeviép-ügy, vagy a Mars téri piacberuházás.   

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!