Szeged és környéke

2017.12.08. 18:54

Rendőrfőkapitány-váltás: Piros tábornok bizalmat kapott a megyei közgyűlésen

A Jobbik tartózkodott, a kormánypárti és a szocialista képviselők támogatták Piros Attila kinevezését Csongrád megyei rendőrfőkapitánnyá Üllésen, a megyei közgyűlésben.

Bakos András

– Tisztában vagyok azzal, hogy ami tegnap sok volt, az ma elég, holnap pedig már kevés – érzékeltette a rendőri munkával szembeni elvárásokat Piros Attila rendőr dandártábornok pénteken a megyei közgyűlés előtt. December elseje óta ő vezeti a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot, megbízottként.


A húsz év után leköszönő Lukács János vezérőrnagy utódjául választott vezető január elsejétől érvényes kinevezéséhez a törvény szerint a megyei közgyűlés jóváhagyása kell. A főkapitányjelölt azt mondta, számára a hivatásos rendőri eskü fontos erkölcsi és etikai hitvallás. Azt tartja, a rendőri munka sosem öncélú, mindig a közösséget kell szolgálnia, kapcsolatot tartva az önkormányzatokkal, partnerszervezetekkel.

 

Toroczkai László (Jobbik) emlékeztetett arra, hogy Csongrád megye speciális terület, a migráció komolyan érintette, és Lukács János idejében nagyon profin működött együtt a rendőrség az itt élőkkel. Bejelentette, a Jobbik tartózkodni fog, de ez nem a bizalmatlanság jele, csupán szeretnék megtapasztalni a közös munkát.

 

Nógrádi Zoltán (Fidesz) is utalt az előző húsz év rendőri munkájára, a jó problémamegoldó képességre, és arra, hogy bármilyen rendkívüli esemény éri Európát, Magyarországot, az okvetlenül érezteti hatását a mi vidékünkön is, erre föl kell készülni. A kormánypárt támogatta Piros Attila kinevezését. A szavazáskor a 4 jobbikos tartózkodás mellett a 7 fideszes és a 4 szocialista képviselő igennel szavazott. Így összejött a minősített többség: a közgyűlés támogatta Piros Attila dandártábornokot.

A közgyűlés elfogadta a megye klímastratégiáját, amely arról szól, hogyan gazdálkodjunk okosan az energiaforrásokkal – és például arról is, hogyan kell úgy fásítani egy áruházi autóparkolót, hogy ne száradjanak ki az elültetett növények. Zárt ülésen meghosszabbították a képviselők a Csongrád Megye Fejlesztéséért Nonprofit Kft.-nek adott korábbi tagi kölcsön visszafizetési határidejét jövő év végéig, és az ügyvezető, Weszely Tamás megbízatását.

 

Az ülést ezúttal Üllésen, a Déryné Kulturális Központban tartották, feldíszített karácsonyfa mellett. A vendéglátó, Nagy Attila Gyula polgármester az 1700-as évektől lakott vidékként mutatta be Üllést. Az itt élők ősei 1745-ben váltották meg szabadságukat, Kiskundorozsmával közös kun kapitányság alatt működve gazdálkodtak. Üllés 1948-tól önálló település, 2013 óta nagyközség.

– Jó volt ma reggel két perc alatt gyalog ideérni, a Petőfi utcából – mondta a megyei közgyűlés bizottsági elnökeként is dolgozó polgármester. Máskor korán reggel, kocsival indul el, hogy időben odaérjen. Ez jövőre is legalább hatszor előfordul. A képviselők megszavazták, hogy 2018-ban is kihelyezett üléseket tartanak, az első, szegedi után Fábiánsebestyénben, Ruzsán, Nagymágocson, Székkutason és Kiszomboron.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!