Szeged és környéke

2019.08.09. 11:51

A Rubin Kft. magolaját a fantasztikusnál is jobbnak ítélték az ételkóstolók

Nagy sikert arattak a Rubin Szegedi Paprikafeldolgozó Kft. termékei egy nemzetközi ételkóstoló versenyen. Idén minden nevezett terméküknek kitüntetést szavazott az ételkritikusokból, séfekből, étterem-tulajdonosokból álló rangos zsűri.

Hajó Edina

Taroltak a szegedi Rubin Kft. fűszerpaprika-termékei az Egyesült Királyságban megrendezett Great Taste Awards ételkóstoló versenyen, amit az élelmiszerek Oscar-díjának is neveznek. Lapunkban mi is beszámoltunk róla, hogy ötből öt termékük szerzett csillagot.


Először tavaly nevezték be termékeiket egy Angliában élő magyar viszonteladójuk tanácsára. Már akkor is sikeresek voltak, ám nem minden termékük kapott csillagot.


– Most az édes és a csípős paprika-magolajat, az édes és csípős szegedi paprikát, valamint a fűszerpaprika-őrleményt mérettettük meg. Azt szeretnénk ha ezeket megismerné a világ – magyarázta Szokol Mónika a cég marketingmenedzsere. Az ételkritikusokból, séfekből, étterem-tulajdonosokból álló zsűritagok összesen 12 ezer 772 terméken végeztek vaktesztelést.


A cég marketingese szerint azért is kiemelkedő a sikerük, mert ők egy alapanyaggal indultak, nem pedig készáruval. Szerinte nagy kihívás a fűszereknek helytállni egy vaktesztes ételkóstoló-versenyen, ahol többek között olyan késztermékekkel küzdenek meg, mint a csokoládé vagy a granola.

– Egyre nagyobb a sikere a fűszerpaprika-magolajunknak, amit pár éve kezdtünk el bevezetni a piacra. A mélyvörös színű terméket száz százalékban a fűszerpaprika magjából préseljük ki. Ennek csípős változata két csillagot ért Londonban, vagyis a fantasztikus ízvilágnál is jobb – részletezte. Ennek különlegessége a gyönyörű, mélyvörös színe, amelyet a préseléskor a magok közé kerülő apró paprikahúsdarabok festenek meg. Az értékelés szerint nemcsak a színe, de a paprika íze és aromája is lenyűgözte a kóstolókat. Azt is megtudtuk, inkább a csípős ízeket részesítették előnyben a kritikusok: a Rubin Szegedi Paprikának is a csípős változata kapott két csillagot. A cég három másik terméke egy-egy csillagot érdemelt. Összességében már ez is nagy szó, ugyanis a majd 13 ezer termékből alig 5 ezer kapott egyáltalán csillagot: 1,6 százalékuk három, 10 százalékuk kettő, míg 22 százalékuk 1 csillagot érdemelt.


A szegedi fűszerpaprika-őrlemény hungarikum, és uniós eredetvédett termék. Megtudtuk, megbízható magyar márkaként, ők a hagyományos magyar minőséget képviselik. További céljuk, hogy a sütésre és főzésre is kiválóan alkalmas fűszermagolajukat lakossági forgalomba is hozzák – ami online oldalukon egyébként már kapható. Az érdeklődök a csütörtökön kezdődött Hungarikum fesztiválon meg is kóstolhatják a többcsillagos termékeket.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!