Szeged és környéke

2019.08.27. 20:30

Tovább szól a Rádió88 - folytatják a csaknem 30 éves munkát

Még öt évig biztosan ilyen formában működik tovább a Rádió88. Erről a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács döntött keddi ülésén. A programigazgató szerint folytatják az eddigi csaknem 30 éves munkát.

Suki Zoltán

Pozitívan bírálta el a Rádió88 frekvencia hosszabbítási kérelmét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa – jelentette be Tóth-Harasztos Géza a Rádió88 adásában kedden. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy az elmúlt csaknem 2 hónapban rengeteg biztatást és pozitív gondolatokat kaptak, és ugyanazt csinálják tovább, amit az elmúlt 29 évben.


A szegedi rádióval kapcsolatban egyébként rengeteg – legjobb indulattal is minimum tévesnek nevezhető – információ jelent meg az utóbbi időben. Több olyan hírportál is volt, amelyik egyenesen azt állította, hogy a Médiatanács azért „halogatja" a Rádió88 frekvenciaengedélyének meghosszabbításával kapcsolatos döntését, mert a csatornát „fideszes-körök" akarják megszerezni. Ebből egy kisebb hisztéria lett. Pedig az utóbbi időben csupán szokásos szabadságukat töltötték a tanács tagjai.

Nagy az öröm a Rádió88-nál, folytatják a munkát. Fotó. Karnok Csaba

Nagy az öröm a Rádió88-nál, folytatják a munkát. Fotó. Karnok Csaba

Ezekkel az információkkal kapcsolatban a rádió programigazgatója nyilatkozott a Szegedma.hu-nak.

– Nem foglalkoztunk a pletykákkal és a különböző alaptalan hírekkel. Nem is szerettük volna ezeket kommentálni és a tulajdonosok is kérték, hogy a politika és a különböző hírportálok ne használják fel a rádiót a saját céljukra. Azon dolgoztunk, hogy megmaradjon a rádió. Végig hittem és hittünk ebben. A bejelentés pillanatában is az jutott eszemben, hogy ennek így kellett lennie. A 29 évünkhöz nem lett volna méltó, ha valaminek úgy van vége mint a botnak. Újabb öt évet kaptunk, hogy bizonyítsuk, hogy van létjogosultsága annak, amit alapítónk, Tóth András, Óriás megálmodott és elindított. Megyünk tovább – fogalmazott Nacsa Norbert, aki szerint folytatják amit 29 éve elkezdtek, szórakoztatják a szegedieket.


A Rádió 88 Szeged egyik legmeghatározóbb médiuma, Magyarország legrégebben működő kereskedelmi rádiója – írja a Wikipédia. Nevét a rádióamatőrök által használt 88-as kód után kapta. Indulása előtt, ideiglenes rádióként Vásár Rádió volt a neve, majd 1994 őszétől szólt Rádió 88 néven. 1995 augusztusától a 100,2 MHz-en sugárzott, két másik rádióval osztva, 17:00-05:00-ig. 1999. január 13-adika óta sugároz a 95,4 MHz-en. 1997 szeptemberétől 14,5 évig volt egy ceglédi társadója, a Cegléd Rádió 88, amely a kezdetek óta a 92,5 MHz-en sugárzott. Ez a frekvencia 2012. április 1-jével azonban új kézre került, és nevét Cegléd Rádióra változtatták.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!