Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

10-ből 7 pályázatot megnyernek

Csongrád megye - A beadott pályázatok 70–80 százalékát megnyerik a megyei városok – ez derült ki körkérdésünkből. A polgármesterek a legfájóbb kudarcokról is beszéltek. Meglepő, hogy ez utóbbi Makón épp az egyik sikertörténethez kötődik.
Pályázatok nélkül, önerőből előrelépni gyakorlatilag lehetetlen a települések számára – épp ezért is értékelődtek fel annyira ezek a források. Úgy tűnik, a megye városai tudnak élni a lehetőségekkel, hiszen mint kiderült, 10 beadott pályázatból 7-8 mindig nyer.

Amikor Makó legnagyobb sikeréről kérdeztük Buzás Péter polgármestert, az autópálya érkezését (igaz, ez állami beruházás) és az ipari park fejlesztését emelte ki a fürdő mellett. Utóbbit éli meg a legfőbb örömként, mint mondta, nemcsak élményfürdő épül, de hozzá kapcsolódóan a környék is megújul összesen mintegy 4,5 milliárd forint értékben, ennek köszönhetően pedig a hagyma mellett egy új iparág, a turizmus is fejlődhet a városban. Ami a legfájóbb kudarcot illeti, Buzás Péter meglepő választ adott. Bár a 14 milliárdos kistérségi szennyvízprojekthez már csak Brüsszel jóváhagyása szükséges, ez csak nem akar megérkezni. Bár telefonon már megerősítették a jó hírt, de az, hogy a szokásos 6 hónapon belüli döntés helyett már a 13.-ban járnak, és az Unió hivatalosan még nem határozott, kudarccal tölti el.

A Parkerdő otthont Szentes egyik nagy sikereként értékeli Szirbik Imre polgármester. Archív fotó: Tésik Attila
A Parkerdő otthont Szentes egyik nagy sikereként értékeli Szirbik Imre polgármester.
Archív fotó: Tésik Attila

Bedő Tamás, Csongrád polgármestere szintén az állami pénzből épülő elkerülő utat és a gátfelújítást, önkormányzati beruházásként pedig a városközpont 1 milliárdos és a holtág 547 milliós rehabilitációját, meg a rendelőintézet felújítását emelte ki. Ami mindeddig nem jött össze, de nagyon nagy szükség lenne rá, az az 1 milliárdos fürdőfejlesztés.
A fürdő, pontosabban a fedett uszoda pályázatának kudarca okoz fejtörést Szentesen. Szirbik Imre polgármester úgy nyilatkozott, a városközpont és a református templom milliárdos megújítása, illetve a szintén 1 milliárdos idősek otthonának megépítése a legjelentősebb siker – a 3,5 milliárdos támogatású, tavaly lezárult szennyvízrendszer-kiépítés mellett.

Vásárhely polgármestere, Lázár János már többször hangsúlyozta: a Petőfi művelődési központra nyert 1,2 milliárd forint a legnagyobb pályázati siker az elmúlt 20 év történetében, már csak azért is, mert ehhez a projekthez csak 10 százalék önrész kell. Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy a Tornyai-múzeum és a városközpont 1 milliárdos megújítása is hamarosan kezdődik. Az élményfürdő pályázata a második elbírálásra vár, a tét közel 900 millió forint, ehhez azonban 1,2 milliárdos saját erő kell. Mucsi László, a városfejlesztési iroda vezetője hozzátette: a legfájóbb kudarcként azért nem tartanak számon semmit, mert addig próbálkoznak, míg a terveik meg nem kapják a támogatást.

Írnak és íratnak

Nagyjából fele-fele arányban maguk írják, illetve külső céggel készíttetik pályázataikat a megye önkormányzatai. Makón például, ami a darabszámot illeti, több a saját munka, ha viszont az értéket nézzük, a külsősök kerülnek túlsúlyba. Az pedig mindenhol igaz, hogy bárki írja a pályázatot, az önkormányzat gyűjti össze hozzá az anyagokat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zöldségtenger a sportcsarnokban

Balástya - A balástyaiak és a környékben élők munkájának gyümölcsét mutatták be a hétvégén a X.… Tovább olvasom