Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

100 ezer forint Vértó dombi rongálás nyomravezetőjének

Százezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője annak, aki segít kézre keríteni a szegedi Vértó dombján felállított szoborcsoport egy elemének megrongálóját.
Rongálás bűntette miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz a Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A feljelentés szerint az elkövető január 19. és február 02. között Szegeden a Vértó dombján felállított szobrot felborította és megrongálta.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekmény elkövetőjéről bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Szegedi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, vagy hívja a 112-es segélyhívószámot.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 100.000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. Ez fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az beazonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. öreganyó 2013. július 27. 21:42
    „21.J.G. Ráhibázott kinek a kije? Egyszerű akik az ismeret hiányában kitaláltak valamit.
    Szent Kurgán --- ugyan -ugyan. Egy halom föld ami kikerült az építkezéseknél, és a mellette
    lévő tavacskából kotrás után. Tavacskába csobogót raktak ( vagy hogy nevezik ? ) a víz tisztán
    tartása végett. Körbe padokkal pihenni, pletyizni. A mai 30-35 körüliek szerintem, játszó
    helynek ismerték meg. Azután jött ez az Apró-Juhász megváltani a világot. Nem tudom mi
    köze Szegedhez, vagy ha szegedi is hol élt, hogy ezt a helyet szúrta ki magának. Poziciójánál
    fogva kibulizta, a főépítész asszonynál, hogy ezt tegye azzal a területtel. Mi több, még gyermeke
    születését megörökíteni fát is ültethetett. Nem tudom, hogyan festene a terület, ha sokan ültettek
    volna, gyermekük, unokájuk születésekkor 1-1 fát. A főépítész asszony sem szegedi, korban sincs
    ott, hogy tudja (talán nem is érdekli ) a terület története. Lenne Szeged mellett pont elég terület
    ahol építtethetett volna már "az úr ´ dombot, ahol senkit nem zavarva gyülekezhettek volna, és
    ünnepelhettek volna. Apró-Juhász úr inkább arra figyelt volna, hogy megjelenik egy találkozón
    kulturáltan viselkedett volna. Amennyiben nem jól írtam a nevét, elnézést. A panelekről csak annyit
    mondanék, sok embernek az egyetlen lakhatási lehetősége volt, és most is az. Az a sok ember akik
    abba költöztek, hol élnének? Téglából annyi lakást, pláne magánházat hol építettek volna? Kritikát
    lehet mondani! Lehet mondani! Ők hogyan oldották meg, de a sok, hogyan tette volna, ötlet nincs.
    Pl: Francia- högyi lakópark, ugyanolyan problémák vannak mint a panelban. Sokféle ember, különböző
    felfogással. Legfeljebb mondani lehel, hogy nem panellakó.”
  • 21. J.G. 2013. február 06. 09:58
    „Ejha, ez tényleg súlyosabb, mint egy bankrablás, szóval indokolt a 100ezer ft...

    Nevetséges. Melyik politikus valakijének fűződik ehhez érdeke?”
  • 20. queenmargareth1 2013. február 06. 08:25
    „még röhögve tudnak ott szánkózni, bár hó az nincs...”
  • 19. pirochatechin 2013. február 05. 23:25
    „Egyébként egyetértek polo-val, füzzenek ott egy jó bográcsost! Ne is egyet, sokat! Annyi tüzelőt hordtak oda Aprójuhászék, hogy száz halászlére is futja! Legalább valami hasznát is látnák a helyiek ennek a baromságnak!”
  • 18. pirochatechin 2013. február 05. 23:22
    „A helyiek megkérdezése nélkül (természetesen nem ottlakók) tönkretették a játszóhelyüket, "Szent Kurgánt" csináltak a Szánkódomból, aztán csodálkoznak, hogy egyeseknek nem tetszik! Nagyon helyes, hogy volt aki tettekkel is jelezte ellenérzéseit, mert szavakkal itt úgysem lehet elérni semmit! Talán tetszettek volna először a környéken lakók véleményét kikérni, hogy szeretnének-e hamisított történelmi ál-emlékparkot kedvelt dombocskájukra, vagy inkább szívesebben szánkóznának zavartalanul telente, és megkímélnék megukat a gárdista összejövetelektől!
    Könnyen antimagyaroznak itt egyesek Újszegedről és más távoli városrészekről, nem nekik kell minden nap nézni ezeket, meg kerülgetni a székelykapukat a szánkóval! Mit szólnátok hozzá, ha a ti házatok elé, esetleg bele a kertetekbe építenének szobrot, a megkérdezésetek nélkül, amihez rádásul időről időre elzarándokolna valami szélütött banda?!”
  • 17. vélemény 2013. február 05. 23:05
    „5. tella
    Abban is ekkora indulat (gyűlölet) lehetett, aki feldöntötte a szobrot, mint benned.
    A rendőrök helyében téged biztos felvennélek a gyanúsítottak listájára.”
  • 16. Ballas 2013. február 05. 22:11
    „Tella én meg ingyen összeverlek, te antimagyar gyökér, Oszt´ jónapot.”
  • 15. Smerdis 2013. február 05. 22:01
    „simán megér ennyit :)”
  • 14. 3évesférfi 2013. február 05. 19:56
    „12. tzrtz: Hogy kerül ide Faludy György? Miféle módszerei voltak neki? Hogy kerül ide az Akarat diadala? Mi a jóistenről beszélsz egyáltalán?”
  • 13. queenmargareth1 2013. február 05. 19:32
    „5, atya ég és én vagyok bunkó! ezeket kifaragták! munka van benne, nem voltak rondák, sajnálom, hogy nem tökéletes másolatot készítettek, de miről készítették volna?viszont, ha lenne pénzem, megkérném, hogy faragjanak rólad valamit.Embert nem írhatok, de valamit.”
  • 12. tzrtz 2013. február 05. 17:02
    „5. Ez volt az ideológia 1948-tól 1990-ig. Épült is sok szép panel és kocka épület, pl. a Rákóczi téren is, hogy a gyerekek lelki világát meggyógyítsák a sok alsóvárosi templom meg Dóm meg Móra Ferenc Múzeum meg a borzalmas szobrok társaságában elszenvedett sérülésekből. Az kétségtelenül sokkal jobb idő volt. Hajjaj, akkoriban még Faludy György módszerével gondoskodtak a műalkotásokról, csakúgy mint Koppányról is...

    Ez valamiféle balos sajátosság lehet, lásd a budai turul ügyét vagy a Horthy-szobrot és Dániel Petrát. Ami nem tetszik, azt elpusztítjuk. Legyen az ember, szobor, épület, népcsoport, társadalmi réteg, ország, vallás, akármi. Az a német "Akarat diadala" film...pfejj, fogalmuk nem volt róla, miről beszélnek. Nem ismerték a komcsi, és az abból táplálkozó neoliberális szellemiséget.”
  • 11. acidrain 2013. február 05. 16:54
    „Svédek voltak! Csukják le mind, ide a 100 rugót!”
  • 10. 3évesférfi 2013. február 05. 16:28
    „8. szegedi07: Ez tényleg elképesztően érdekes!”
  • 9. 3évesférfi 2013. február 05. 16:27
    „7. tella: Te vagy az itt az ízlésrendőr, vagy mi van? 100000 magyar forintot annak, aki az ilyeneknek megrongálja az ingatlanát. Oszt´ jónapot.”
  • 8. szegedi07 2013. február 05. 16:22
    „Ha már foglalkoznak vele a nyomozók, akkor azt is derítsék ki, volt e engedély a felállításra.
    Érdekes még az is, hogyan lett a mellette lévő kiserdőből "Európa Liget"”
  • 7. tella 2013. február 05. 15:55
    „Nem, de a nem megfelelő helyen elhelyezett alkotások önmagukat amortizálják. Ha meg nem, akkor az arra alkalmas egyének. A Széchényi téri szobrokat mért nem rongáljak. Mert szépek és a helyhez illőek. Oszt´ jónapot. 100000-ret a rongálonak :-)”
  • 6. .suhym. 2013. február 05. 15:13
    „5. tella 2013.02.05. 14:49

    A te logikád szerint, mindenki rongálja meg a neki nem tetsző szobrot vagy bármilyen, a közterületen lévő "alkotást"?
    Nahát....”
  • 5. tella 2013. február 05. 14:49
    „<moderálva>”
  • 4. queenmargareth1 2013. február 05. 14:49
    „valaki segítene?mi a neve?Vér-tó domb, vagy Vértói domb? mindkettő benne van a cikkben...
    Koppányt teljesen tönkretették?

    ha igen, biztos egy szeretet teljes keresztény volt.
    templomokba kellene menni ki kért bűnbocsánatot.
    még jó, hogy nem égették el, boszorkányként”
  • 3. vmagdi 2013. február 05. 14:44
    „én nem tudom, hogy a rendőrség miért adja ki a melóját alvállalkozóknak.... ennyi pénzük van? Kicsit el kéne tőlük vonni, hátha ők maguk is dolgoznának... keressék meg ők a tettest, ez a dolguk nem?”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi vendéglősök és képviselők az adós szégyenlistán

215 milliárd forinttal tartoznak cégek és magánszemélyek az adóhatóságnak. A legfrissebb szégyenlistán ismert szegedi vendéglős és volt önkormányzati képviselő is szerepel. Tovább olvasom