Délmagyar logó

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 11°C Még több cikk.

1250 íjász az ópusztaszeri nyílzáporon

Ópusztaszer – A hőség és a tikkasztó meleg ellenére is ezernél több, néhol tetőtől talpig szőrmébe öltözött árpád-kori harcos sorakozott fel Ópusztaszeren. A szombati nyílzáporral a dicsőséges pozsonyi csatára emlékeztek.
Árpád-kori haditáborral, kézműves vásárral és az elengedhetetlen nyílzáporral várta szombaton Ópusztaszer a látogatókat. A VI. Íjásztalálkozóra előzetesen több mint ezren regisztráltak – végül
1250 íjász látogatott el a nemzeti történeti emlékparkba.

A szombatra ígért kánikula menetrendszerűen megérkezett: az égető nap és a tikkasztó hőség elől még az ősmagyarok is a tölgyfásba menekültek. Földre került a kaftán és a szokmány – durva gyapjúból készült hosszú, bő felöltő –, aki csak tehette a X. századra jellemző díszítetlen ingekben
várta a nyílzápor kezdetét.

VI. Íjásztalálkozós és nyílzápor Ópuszaszer. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

– A gyerekek első alkalommal, én pedig immár negyedjére jöttem el Ópusztaszerre – mondta a fák hűs árnyékában Suplicz Zoltán. A NYWYG Íjász és hagyományőrző egyesület elnöke megmutatta 10 századi mintára készült fegyvereit: az íjakat, a szablyát valamint a fokost is. – A korabeli céllövő íjakkal 30-50 méterre lehet pontosan ellőni, de akadt olyan is, aki 2-300 méterre próbálkozott – magyarázta az íjász.

Megtudtuk: 1250-en jöttek el a VI. Íjásztalálkozóra, a nyílzápor előtt a 120 tized felsorakozott a kivonuláshoz. – Ma már taktikai hadviselésnek is lehetne nevezni, amit eleink végrehajtottak.

VI. Íjásztalálkozós és nyílzápor Ópuszaszer. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Legyőzték a többszörös túlerőt, Passauig üldözték a magyarok kiirtására szövetkezett bajorokat –emlékeztetett a 907-es pozsonyi csata lényegére Suplicz Zoltán.

VI. Íjásztalálkozós és nyílzápor Ópuszaszer. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

A vakító nap sokakat otthon tartott – legalábbis erre lehet következetni a csekély nézőszámból. Pedig az íjászok kitettek magukért: teljes harci díszben, olyakor talpig szőrmében vállalták a pozsonyi csatai emlékezést. A hőségben tartott nyílzáport lovas bemutató, a bajorok látványos elkergetése előzte meg. A horizontot pillanatokra beszürkítő nyílfelhő után Mónus József, távlövő íjász is színre lépett: célba vette a több száz méterre felállított Árpádsávos zászlót. – Ma sem sikerül t kiirtani a magyarokat – viccelődött egy íjász, az árnyék felé vonulva.

VI. Íjásztalálkozós és nyílzápor Ópuszaszer. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

A rekkenő hőség miatt pillanatok alatt kiürült a történeti emlékpark melletti tér: néma csend ült a harctérre.

Olvasóink írták

  • 1. Pomat 2012. július 02. 14:07
    „Hát persze hogy kiürült a harctér, mivel miután összeszedték a vesszőket be kellett mennünk megkeresni ahol kifektetik őket.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kivágott nyelvű püspök a dómban

Bár egyértelműen fikció Kolozsi László második krimije, a Mi van a reverenda alatt?, mégis sok az ismerősnek tűnő szereplő. Tovább olvasom