Délmagyar logó

2016. 08. 30. kedd - Rózsa 19°C | 28°C

12 ezer hektáron áll a víz

Csongrád megye - Meg lehet-e jósolni, mennyit árt a mostani belvíz az idei termésnek? A szakemberek szerint minden attól függ, hogy ezen a héten mennyi csapadékra számíthatunk. Ha napok alatt esik le 50 milliméter, akkor nagy baj van.
Egy hét alatt a négyszeresére

Az Ativizigtől február 17. óta kapjuk a jelentéseket a belvízhelyzetről: aznap 2850 hektáron állt a víz a megyében. A legutolsó, február 23-i jelentés szerint egy hét alatt több mint a négyszeresére, 11 ezer 650 hektárra nőtt a belvízzel borított terület nagysága.
– Szerencse, hogy a belvíz nagy része még csak a réteken, legelőkön állt meg, és hogy csak minden második nap esik az eső. A köztes napokon száradni tud a talaj – értékelte a mostani belvízgyanús helyzetet Stadler Ferenc, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) megyei titkára.

– A szántókon van gond, ahol a gazdaságok már elkezdenék a borsó és a lucerna vetését, de nem merik, mivel a meteorológia további esőket ígér erre a hétre. Biztos, hogy idén is lesz több ezer olyan hektár, amelyeken tavasszal semmit se lehet elvetni, később pedig legfeljebb a kukoricának jó.
Belvíz borítja a Kübekházára vezető út melletti szántókat - mutatja Kurusa Tamás. Fotó: Karnok Csaba
Belvíz borítja a Kübekházára vezető út melletti szántókat – mutatja Kurusa Tamás. Fotó: Karnok Csaba

A szakértő szerint a fejtrágyázásnak is itt lenne az ideje, de még nem lehet rámenni a földekre. Az őszi vetés egyébként szépen sarjad, viszont árt neki a plusz 20 fokos hőmérséklet, mivel a melegben „bepállik" és kipusztul.
Kurusa Tamás, a Tisza–Maros Szög Agrár Zrt. termelésirányítója a Kübekháza felé vezető út mellett mutatott meg egy „tórendszert" esőszünetben. Elmondta, ennél is rosszabb a helyzet a Makó és Maroslele közötti részeken, ahol szintén vannak földjeik. Szerinte ha most két nap alatt 50 milliméternyi csapadék hullik, már komoly belvízhelyzetről beszélhetünk, mivel a csatornák is megtelnek.

– Tavaly ilyenkor kritikusabb volt a helyzet, jelentős késéssel kezdtük el az aktuális munkákat – folytatta a szakember. – Most annyival vagyunk előrébb, hogy már belefogtunk a fejtrágyázásba, de a talajmunkákról még szó sem lehet.

Mekkorák lehetnek a károk? Kurusa Tamás szerint nem lehet megmondani, mivel a belvíz nemcsak ott pusztít, ahol megáll a víz, hanem egy több tíz méter sugarú körben. Amikor pedig jön az aszályos időszak, és kiszárad a talaj, azt kell eldönteni, vetnek-e bele vagy sem.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tóth Péter: embercsempészekhez szállítja a BÁH a migránsokat Nagyfáról

Felháborító, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a nagyfai nyitott befogadó állomásról… Tovább olvasom