Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 21°C | 35°C Még több cikk.

13-14 kilométer babakocsival

Naponta tizenhárom-tizennégy kilométert fut Adankovics Nóra. A belgyógyász hematológus orvos minden alkalommal tolja maga előtt speciális babakocsiban hároméves kislányát, Líviát.
– Öt hónapos kora óta rendszeresen együtt futunk. Kezdetben nagyokat aludt, mostanában pedig beszélget kis barátnőjével, akit édesanyja, Gombás Ildikó fogorvosnő szintén futva tologat – mesélte a doktornő, aki gyermekkorában soha nem sportolt. Az ezredfordulón megpróbálkozott a kocogással, mert úgy érezte, súlyfeleslege van. Először csak két-három kilométereket hagyott maga mögött, két év után teljesítette a félmaratonit. A doktornő szülés után két hónappal már körözött az újszegedi ligetben, és 2005-ben, valamint tavaly a félmaratoni és maratoni távot – 42 kilométer 195 métert – is teljesítette.

– Lívia annyira hozzászokott a futáshoz, hogy folyton kérdezi: Anyu, mikor megyünk futni? Lassan ő is elkezdhet kocogni, kapott is futócipőt és nadrágot – mondta a belgyógyász, akinek két fia, a 10 éves Gergely és a 12 éves Bálint triatlonozik.

A doktornő és barátnője a ligetben, a szőregi úton és a Holt-Maros partján fut. Célpont általában egy játszótér, ahol megpihennek, majd visszafordulnak. A belgyógyász tudomása szerint mások is vannak Szegeden, akik a gyerekekkel együtt sportolnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Határátkelőt avatnak Tiszaszigeten

Négy szárazföldi határátkelő működik a megyében: Nagylaknál és Kiszombornál Romániába,… Tovább olvasom