Délmagyar logó

2017. 09. 20. szerda - Friderika 10°C | 19°C Még több cikk.

150 utca burkolata vár teljes felújításra

Szeged - Autósnak és gyalogosnak is komoly aszfaltakadályokat kell legyűrnie, ha a Szőregi útról szeretné megközelíteni a Légió utcát. Az itt lakók életét az is keseríti, hogy egyesek szemétlerakónak kezdték el használni a Kamaratöltés két oldalát.
Rettentően elszomorodtak az Újszeged–Szeged–Szőreg határán lévő Légió utca lakói: a tavasszal kezdődő útburkolati felújításokban – ahogy korábban írtuk – nem szerepel az utcájuk neve. A Légió utcát a Szőregi útról az újszegedi temető mellett lehet legkönnyebben megközelíteni. A vasúti sínekig tartó szakasznak – amint arról nemrég szintén beszámoltunk – alig van ép pontja, egymást érik a kátyúk, amelyek közül némelyik már 20-30 centi mély.

– A Légió utca nagyjából két kilométer hosszú, de ezt a szakaszt használja sok Lövölde utcai lakos is. Legalább kétezer ember vágya lenne az aszfalt normális kijavítása. Évek óta romlik a helyzet, és bár voltak látszatkezelések, azok semmit sem értek. Egyszer kellene normálisan megcsinálniuk az illetékeseknek, mert szerintem amennyi pénzt az elmúlt években időről időre belefektettek a javításba, abból már egy tükörsima aszfaltot is meg lehetett volna csinálni – mondta szomorúan a Légió utca elején élő Gercsó István. A nyugdíjas férfi megmutatta, nemcsak az autósoknak, motorosoknak és bicikliseknek nehéz az életük a kráterek kerülgetése miatt, hanem a gyalogosok is komoly próbatételnek vannak kitéve, ha a járdát akarják használni. A töltésről a Szőregi út felé levezető járdaszakasz még csapadékmentes időben is életveszélyes: az aszfaltút a járda oldalához gyűrődött fel, és magából a gyalogútból is komoly darabok hiányoznak.

Autósnak és gyalogosnak is komoly aszfaltakadályokat kell legyűrnie, ha a Szőregi útról szeretné megközelíteni a Légió utcát. Fotó: Frank Yvette
Autósnak és gyalogosnak is komoly aszfaltakadályokat kell legyűrnie, ha a Szőregi útról szeretné megközelíteni a Légió utcát. Fotó: Frank Yvette

– Ha az eső belemegy a járda gödreibe, vagy csúszós az út, könnyen elesik az ember: a beteg gyerekem sokszor vesztette el az egyensúlyát, és nekem sem könnyű itt járnom – mutatott rá a járdahibákra botjával a nyugdíjas férfi. Gercsó Istvánt még egy dolog bosszantja: a Kamaratöltés két oldalát a vasúti sínek mellett sokan szemétlerakónak kezdték el használni. Éppen ottjártunkkor dobtak ki szemetet egy teherautóból. Amikor a nyugdíjas férfi hangosan a jármű után szólt, a vita annak sofőrjével majdnem tettlegességig fajult. – Az utcánk körzethatár: fele Szőreghez, fele Újszegedhez tartozik. Mi is a városhoz tartozunk, mégsem tesz ki senki egyetlen szemeteskukát sem a környékre – panaszolta a férfi.

Kósa János, a Városüzemeltetési Iroda Környezetgazdálkodási és Közmű Osztályának vezetője elmondta: a mostani húsz utca felújítását még a 2013-as útalapból finanszírozzák, ezekre az első közbeszerzési eljárás kiírása nem járt sikerrel. – Amennyiben az önkormányzat idei költségvetése tartalmaz erre a feladatra előirányzatot, az iroda ismét tehet majd javaslatot a városüzemeltetési és fejlesztési bizottságnak, hogy az útalapból mely utcákat újítsák fel. Amennyiben ezt a bizottság jóváhagyja, elkezdődhet a javítás. Az igények azonban sokszorosan meghaladják a lehetőségeket: az irodában mintegy 150 olyan utcát tartunk nyilván, amelyek komolyabb felújításra szorulnak. Az éves útalapból azonban csak 16-18 utca burkolatát lehet megfelelően kijavítani. Arról, hogy az aktuális listából mely utcák kerülnek felújításra, mindig bizottság dönt. Ezen a listán már évek óta szerepel az említett útszakasz, legutóbb négy éve javítottuk zúzalékos kátyúkitöltéssel és felületi zárással. Hogy tartós legyen a javítás, az összes kátyút ki kellene bontani, kijavítani és a felületet legalább 5 cm vastag aszfaltréteggel lezárni. Ez azonban nem kis összegbe kerül – mondta Kósa János.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csökkentett áron számláz a Szehő

"Átalánydíjat fizetek a távhőért, a számlámon szerepel, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően megspóroltam 10 ezer forintot. Ezt milyen formában kapom meg?" Tovább olvasom