Délmagyar logó

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 26°C Még több cikk.

17 órakor megszűnt a dugó Röszkén

Röszke - 17 órakor mindkét irányban megszűnt a várakozás a Röszke Autópálya-határátkelőhelyen, a forgalom mindkét irányban folyamatos.
Vasárnap kora délutánig nagy volt a dugó a röszkei átkelőnél: a Szerbiába igyekvőknek kettő, míg az onnan érkezőknek három órát kell várakozniuk. Az átkelő teljes kapacitással működik, mindkét irányban öt-öt sávon engedik az autósokat, még két-két buszsávot is megnyitottak. A torlódás 17 órakor szűnt meg teljesen.

Ezen a hétvégén - csakúgy, mint a korábbi hetekben - a szabadságukat megkezdő, illetve a pihenésről hazatérő vendégmunkások miatt alakult ki dugó Röszkénél. Csak szombaton 31 ezer járművel csaknem 100 ezer ember érkezett hazánkba, vagy hagyta el az országot Röszkénél.

Eddig elsősorban az országból kifelé lehetett torlódásra számítani, a rendőrök azonban úgy becsülik, hogy a következő héttől már csak a belépő oldalon lesz dugó.

Korábban: Vizet oszt a katasztrófavédelem

Vizet osztott a katasztrófavédelem a röszkei határátkelőnél a dugóban rekedt autósoknak vasárnap délután. A tervek szerint egészen délutánig - míg nagy a meleg és tart a torlódás - folyamatosan kaphatnak majd a sofőrök a frissítőből.

Palackozott vizet osztanak a csongrádi katasztrófavédelem munkatársai vasárnap délután a röszkei határátkelő előtt veszteglő autósoknak. Első körben nagyjából 6 ezer palacknyi vizet visznek a helyszínre két mikrobusszal. Egy csapat az átkelőtől indul el és adja oda a hűsítőt a sofőröknek, munkatársaik pedig a feltorlódott kocsisor végéről kezdik az osztást - mondta Huszár Tibor, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. Mint mondta, most körülbelül 2 kilométer hosszú a dugó, ezen a szakaszon az osztással - reményei szerint - egy óra alatt akár végezhetnek is.

Később újabb vízszállítmány érkezik majd. A tervek szerint egészen délutánig osztanak majd frissítőt az autósoknak, míg a nagy melegben, a tűző napon kell vesztegelniük.

Olvasóink írták

  • 1. dova 2008. augusztus 03. 17:43
    „A címet javítani kéne!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A fehér cápa Szegedről támad

Szeged - A divat világában a csúcsminőséget és a luxust képviseli a Paul&Shark, amelynek vezértermékeit a Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt. gyártja bérmunkában. Paul és az ő cápája már meghódította a világ kikötőit és nagyvárosait, most pedig Pekinget kívánja „felfalni". Tovább olvasom