Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

18 határsértő a röszkei és mórahalmi zöldhatárban

Röszke, Mórahalom - Vasárnap hajnaltól hétfőn hajnalig 18 fő határsértőt fogtak a szegedi határrendészek.
Az első csoport illegális határátlépőket vasárnap 03:25-kor észlelte a röszkei határt vigyázó hőkamera, ahogy éppen 9 ismeretlen személy még szerb területen hazánk irányába tartott. Amint felfedezték a készülődő határsértést a határrendészek értesítették a szerb határ-rendőröket, akik a megadott helyszínre mentek.

A határsértők már nem voltak messze a határtól, amint meglátták, hogy nyomukban vannak a szerb rendőrök kettéváltak, 5 fő gyorsan átsietett a határon, míg a másik 4 fő a szerbiai Horgos irányába vette az utat. Határrendészek nem tétlenkedtek, már közvetlenül a határvonalnál várták a migránsokat, akik egyenesen a karjaikba szaladtak. A csoport másik felét közben nem tévesztette szem elől a hőkamera, akik kis tétlenkedést követően megkerülték a röszkei határátkelőhelyet, és annak jobb oldalán vágtak át a magyar határon, ahol már a járőrök tárt karokkal várták őket. Az igazoltatás során kiderült róluk, hogy koszovói állampolgárok.

2 szomáliaira, és 1 marokkóira a mórahalmi zöldhatárban bukkantak a határrendészek, akikre egy helyi lakos hívta fel figyelmüket. Kiderült, hogy a három férfi Törökországon keresztül Makedóniába utazott, ahova még legálisan léptek be. A makedón szerb határt viszont már embercsempész segítségével lépték át és jutottak le egészen a magyar határig, ahol már önállóan jöttek át.

A 2 szomáliain, és marokkóin kívül 1 afgánt szintén lakossági segítséggel Mórahalom külterületen, 5 palesztinre, és még egy afgánra, pedig a röszkei zöldhatárban bukkantak a szegedi határrendészek.

Az elfogott személyek ügyében idegenrendészeti eljárás indult - közölte a rendőrség.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Napi jelentés: korlátozottan járható a Rókusi körfogalom

Vasárnap reggeltől újra jár az 1-es villamos, a Rókusi csomópont egy része is járható. Nem mindenki érti merre és hogyan kellene közlekedni. Magyarázó. Tovább olvasom