Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

1964 óta kötődik Szegedhez Székely László

Szeged, Budapest - A Dömötör-életműdíj első kitüntetettje, Varga Mátyás díszlettervező tanítványa, kollégája, barátja Székely László, aki a múlt héten kapta meg ugyanezt az elismerést. A Kossuth-díjas alkotó szinte minden hazai színháznak dogozott már, Szegeden is emlékezetes produkciók színpadképei fűződnek a nevéhez.
– Szeged a második otthonom, a szakmai tapasztalatszerzésben roppant fontos volt az a tíz esztendő, amit itt töltöttem. Máról holnapra kellett produkciókat létrehozni, ami nagy felkészültséget követelt. Amikor 1964-ben idekerültem, még kiváló műhely és kitűnő szakemberek álltak rendelkezésünkre. Azok a mesterek, akikkel együtt kezdtem a szakmát, ma már nincsenek, kihalófélben az egész díszletgyártó szakma. Ez óriási hiba, erre minden teátrum vezetésének oda kellene figyelnie, mert e nélkül a szaktudás nélkül nincs színház. Akkor jó egy díszlet, ha a darabot szolgálja, és nem a színpadképről beszélnek az emberek. Olyan teret kell létrehozni, ami a színészek játékát segíti. Igaznak tartom a régi mondást: színész nélkül nincs színház; a színészért van minden, a díszlet is – mondja Székely László, aki Szegedhez is kötődő kiemelkedő pályafutása elismeréseként a múlt szombati gálaesten Botka László polgármestertől vette át az idei Dömötör-életműdíjat.

Székely László a Dömötör-gálán, a Szegedi Nemzeti Színház színpadán. Közel a nyolcvanhoz is sokat dolgozik. FOTÓ: KARNOK CSABA
Székely László a Dömötör-gálán, a Szegedi Nemzeti Színház színpadán. Közel a nyolcvanhoz is sokat dolgozik.
Fotó: Karnok Csaba
– Fájdalmasan gondolok vissza a nemrégiben elhunyt roppant agilis és érzékeny Angyal Máriára, akivel sok közös szegedi produkciónk volt, és nagyon szerettem vele dolgozni. Szerencsém volt a pályán, mert amikor megtörtént a nemzedékváltás, Békés András, Major Tamás és Vámos László után rám kaptak a fiatalok is. Székely Gáborral együtt alapítottuk a Katona József Színházat, ami fontos szakmai műhely lett. Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás, Csiszár Imre – és még hosszan sorolhatnám a neveket – szinte nincs is ma olyan jelentős színházi rendező, akivel ne dolgoztam volna. Ez büszkeséggel tölt el – fogalmaz Székely László, aki azért is örül a Dömötör-életműdíjnak, mert első kitüntetettje egyik mestere, Varga Mátyás volt. – Tanárom volt, majd a főiskola után barátom lett. Sok olyan könyvet örököltem tőle, amit máig szinte bibliaként használok. Tanultam tőle egy mondást, amit én is átadtam a diákjaimnak: mindennap egy rajz. Az egy évben 365 – abból biztosan akad egy-két elfogadható.

Székely László októberben ünnepli 80. születésnapját, de nem vett vissza a tempóból, ma is rengeteg felkérése van. A Szegedi Nemzeti Színház idei versenyprodukciójának, a Bodolay Géza rendezésében készülő Andrea Chénier című Giordano-operának a díszletét is ő tervezi. – Tavaly nyáron láttam a darabot a Bregenzi Fesztiválon, ahol egy 70 tonnás óriási fejet építettek a tószínpadon. Ilyenkor mindig szívbajt kapok, nekünk nincsenek ilyen lehetőségeink. A magyar színházak anyagi helyzete – különösen most, amikor teátrumok szűnnek meg – katasztrofális. Évtizedekkel ezelőtt, amikor Margaret Thatcher volt az angol miniszterelnök, Londonban jártam, és a szállodában belenéztem a parlamenti közvetítésbe, amikor épp azt mondta: uraim, nagyon nagy baj van, ezért minden pénzt a kultúrára és az oktatásra kell fordítani. Nálunk ez most nem egészen így működik. A színházaknak nagyon kevés pénzből kell díszleteket gyártaniuk; valószínűleg azért dolgozom ma is a koromhoz képest ilyen sokat, mert a semmiből építek várat. Hosszú távon ez persze nem működik. Az ember olyan, mint egy akkumulátor, előbb-utóbb lemerül, ha nem tud feltöltődni. Ha nem tud kitekinteni a nagyvilágba, ellaposodik. Az utóbbi években már azt kérem a rendezőktől, hogy engedjék meg: én próbáljak meg kitalálni valamit, és csak azután egyeztessünk. A tehetségesebb ötletnek kell győznie. Ha a rendező a tehetségesebb, maximálisan szolgálom az ő és a produkció érdekét, ha viszont fordítva van, akkor megkövetelem, hogy a rendezés igyekezzen figyelembe venni, amit csináltam. Az összes Shakespeare-, Goldoni- és Moliére-darabhoz terveztem már díszletet. Az operát azért is szeretem, mert a monumentalitás, a látványosság felé viszi az embert. Egykor építésznek készültem, talán ezért szeretek a színpadon is építkezni.

Névjegy
Székely László az Iparművészeti Főiskolán diplomázott, utána 1961-ben Egerbe, majd 1964-ben Szegedre szerződött – itt a szabadtéri játékok produkcióinak díszleteit is tervezte. Hat év után a Szolnoki Szigligeti Színház tagja lett, majd 1978-ban követte Székely Gábort a Nemzeti Színházba, onnan pedig a Katona József Színházba 1982-ben. 1990-ben visszatért a Nemzetibe, majd 1992-től a Budapesti Kamaraszínház vezető tervezője lett. Szinte minden hazai színházban dolgozott. 1977 és 2002 között a Képzőművészeti Főiskola díszlet- és jelmeztervezés tanszékén tanított, 1990 és 2000 között tanszékvezetőként. Művészetét 1973-ban Jászai Mari-díjjal ismerték el, 1984-ben érdemes művész lett, a Kossuth-díjat idén vette át. Szegeden olyan sikeres produkciók díszletét tervezte, mint A varázsfuvola, a Lammermoori Lucia, A kékszakállú herceg vára és a Francesca da Rimini.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiskacsák és törpenyuszik Zákányszéken

A park számos új látnivalóval gazdagodott a tavaszi időszaknak köszönhetően. Tovább olvasom