Délmagyar logó

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 17°C Még több cikk.

1989. február: párttitkár-püspök találkozó

Szeged - Meglepően rövid az emlékezetünk. Ezért 2009-ben, a rendszerváltás 20. évében hónapról hónapra felidézzük, mi történt Szegeden 1989-ben, a sorsfordító időszakban.
1989 februárjában még mindig a Tiszatáj-üggyel volt elfoglalva a közélet. Értelmiségiek követelték az 1986-ban nacionalizmus vádjával elcsapott 3 tagú szerkesztőség, Vörös László, Annus József és Olasz Sándor rehabilitálását. A Csongrád megyei pártbizottsághoz 1988 októberében írt levelük 1989 elején látott napvilágot, a vitaindító cikket Anderle Ádám, az egyetemi pártbizottság titkára jegyezte. A Tiszatáj-ügy eredménye: már február 16-án rehabilitálta a triászt a párt.

Február 3-án pártaktívára hívták Vásárhelyre Pozsgay Imre akkori államminisztert, aki január 29-én a rádiónak adott nyilatkozatában nevezte először népfelkelésnek 1956-ot. Ugyanezt a gondolatot kétezres tömeg előtt fejtette ki a sportcsarnokban, szavait vastaps fogadta.

Vastagh Pál a rendszerváltás idején... Fotó: Enyedi Zoltán
Vastagh Pál a rendszerváltás idején...
Fotó: Enyedi Zoltán

Hogy új szelek fújtak, azt más események is jelezték: immáron nem bukott pártbizottsági titkárt jelöltek megyei tanácselnöknek, hanem civileket. A többes jelölés során Bódi György, Lehmann István és Szabó G. László vetélkedett a korteskörúton. (A hónap végén Lehmannt választották meg.) A korábbi tanácselnök, Papdi József a híresztelések szerint „téglaügybe" keveredett, első osztályú építőanyagot vett a negyedosztályú árán, ezért váltották le. Rendhagyó találkozó volt február 16-án: Vastagh Pált, a Csongrád megyei pártbizottság első titkárát fogadta Gyulay Endre megyés püspök. Kiderült, személyesen addig nem is ismerték egymást.

...és napjainkban. Fotó: Schmidt Andrea
...és napjainkban.
Fotó: Schmidt Andrea

Húsz évvel ezelőtt is klinikát építettünk, pontosabban: 1989-ben már pár éve épülgetett a mai új, 410 ágyas klinika, amelynek Semmelweis utcai szárnya átadását éppen februárra tervezték. Az ünnepség azonban csúszott, de nem ez volt az első és az utolsó határidő-módosítás. Az építkezés során ugyanis süllyedni kezdett a váz, és mikrocölöpös módszerrel erősítették meg a tömböt.

Anderle Ádám 20 éve... Fotó: Enyedi Zoltán
Anderle Ádám 20 éve...
Fotó: Enyedi Zoltán

Február utolsó napján márciusi az időjárás Szegeden. Hamarosan politikai értelemben is beköszönt a tavasz, jön a legendás szegedi március 15-i ünnepség, amelyet a népfront, az MSZMP, a KISZ és a városi tanács a „széles körű társadalmi összefogás" jegyében szeretett volna ünnepelni. Erre a Fidesz, az SZDSZ, az MDF, valamint a Körgát Klub nemet mondott. Utóbb az MDF szegedi elnökségének 3 tagja – köztük Raffay Ernő történész – különvéleményének adott hangot, bizonyos feltételek mellett elfogadva az együttműködést.

...és most. Fotó: Schmidt Andrea
...és most.
Fotó: Schmidt Andrea

Hogy mi történt pontosan a nemzeti ünnepen, arról sorozatunk következő részében szólunk.

Vastagh Pál, 1989-ben a Csongrád megyei MSZMP első titkára, ma kanadai magyar nagykövet

„Egyéni sorsom első titkárrá választásommal teljesen megváltozott. 1989 januárjában a szegedi jogi kar dékáni székéből az országos politika szereplőjévé váltam. Megválasztásom, annak körülményei is a változásokat tükrözték. Emberileg és politikailag sem volt könnyű ez az időszak. Olyan politikai tabukon kellet túllépni, amelyek évtizedeken keresztül érinthetetlenek voltak. Sokan valóban sodródtak az eseményekkel, mások kormányzati szinten és az uralkodó pártban is tudatosan készítették elő az átalakulás feltételeit. Az egyesülési, a gyülekezési törvény, az új választójogi rendszer nélkül elképzelhetetlen lett volna a békés rendszerváltás. Pályám aztán szerencsésen alakult, jól fel tudtam használni mindazt, amit tanítottam és tanultam igazságügyi miniszterként, az Európai Parlamentben, és nagykövetként. Sok akkori feltételezés ellenére a baloldal nem tűnt el Magyarországon, az ország meghatározó politikai ereje marad."

Anderle Ádám, 1989-ben a szegedi egyetem párttitkára, ma az SZTE egyetemi tanára

„Az 1988–1989-es évekre visszatekintve el kell mondjam, hogy akkor nemcsak a JATE pártbizottságának titkára voltam, de az Európai Latin-amerikanista Történészek Társaságának elnöke is. Sokszínű volt és ma is az társaságunk: olasz anarchisták, spanyol kommunisták és OPUS DEI-tagok, a Szolidaritást nyíltan vállaló lengyelek, moszkvai keményvonalasok, német kereszténydemokraták, angol konzervatívok egyaránt voltak tagjaink között. Sokat lehetett tanulni, ennek hatására ezekben az években már egy eurokommunista álláspontot képviseltem, és gyakran magam kreáltam konfliktusokat. 1988 nyarán párttitkárként én szerveztem meg a megyében az első MSZMP-n belüli ellenzéki mozgalmat, ami akkor nem nagyon kaphatott nyilvánosságot. Személyesen akkor úgy gondoltam, a többpárti demokrácia felé kell vinni az eseményeket. Abban bíztam, hogy az MSZMP-n belüli politikai harcokkal úgy lehet e pártot átalakítani, hogy maga is az átalakulásban legyen érdekelt, sőt azt reméltem, hogy ennek a tengelye lesz, miközben maga is átalakul. Ebben a spanyol tapasztalatokra támaszkodtam elsősorban, mert az foglalkoztatott, hogy ennek az átalakulásnak a társadalmi ára a lehető legkisebb legyen. Ez a vízió nem hasonlított sem a mai kínai, vietnami, sem a lehetséges kubai átmenetre, ahol ugyan a kommunista pártok az átalakulás tengelyei, de nem a többpártrendszer körülményei között vezénylik le ezt az átmenetet. Mai szemmel ez lehet, hogy illúzió volt?"
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tudták az algyőiek, hogy nem kell megijedni

Algyő - Megőrültek a kutyák tegnap Algyőn a lakossági riasztórendszer akusztikus próbájától. Az öt hangszóró a „kézi kiértesítő rajt" váltja fel. Tovább olvasom