Délmagyar logó

2018. 01. 24. szerda - Timót -3°C | 4°C Még több cikk.

1989. szeptember: ingatlanügyletek

Szeged - Hogy mennyire rövid az emlékezetünk, azzal mostanság szinte naponta szembesülünk. Ezért 2009-ben, a rendszerváltás 20. évében hónapról hónapra felidézzük, mi történt Szegeden 1989-ben.
A 20 évvel ezelőtti szeptember is késő nyárias időjárással örvendeztette meg a szegedieket, köztük azokat is, akik a Herbária-üzlet előtt álltak sorba Béres cseppekért.

1989-ben ugyanis nemcsak a politikáról szólt az élet: megengedték az embereknek, hogy maguk dönthessenek a sorsukról, s ha úgy érzik, a hatalom által elutasított Béres cseppek gyógyító hatásában bíznak, akkor azt megvehessék. A feltaláló Béres József küzdelme célba ért, a tilalmat feloldották, a Lenin körúti szegedi üzlet előtt ezrek álltak sorba, és az árukészlet fél nap alatt elfogyott. Szintén a rendszerváltó napok történetéhez tartozik, hogy a feltalálóról Szegeden is levetítették Kósa Ferenc sokáig dobozban tartott, Az utolsó szó jogán című filmjét az engedélyezési procedúra elkeseredett küzdelméről.

A politikai élet természetesen pezsgett, a rendszerváltó pártok helyi szervezetei rajta tartották a szemüket a szegedi tanács munkáján. Nem hagyták annyiban, hogy az újszegedi KISZ-tábort (mai Eko-park) a megyei KISZ-bizottság 100 forintért eladja felettes szervének, az országos KISZ KB-nak. Először úgy volt, hogy Rózsa Edit országgyűlési képviselő interpellál az ügyben a parlamentben, végül azonban fogást találtak az ügyleten: politikai nyomásra a város – az állam nevében – bírósághoz fordulhatott arra hivatkozva, hogy feltűnő a valódi érték és a vételár közötti különbség.

Még egy ingatlanügy. Az idők szavát megértve az MSZMP megyei bizottsága elhatározta, hogy a mai Belvedere-házba, a korábbi városi pártházba költözik, a megyeháza épületszárnyát pedig megkaphatja a jogi kar – a jogászok még sztrájkoltak is érte! Az állam, a város, a párt és az egyetem bonyolult ingatlancseréjében Szeged visszakaphatta azt az 54 millió forintot, amit korábban a lakáslapból vettek el, hogy a pártszékházat felújíthassák.

A Délmagyarország fejlécében a Magyar Szocialista Munkáspárt szegedi lapja helyett 1989. szeptember 19-én először írtuk azt, hogy politikai napilap. Olyan piaci alapokon működő napilap, amely kiadóján keresztül kapcsolódik a párthoz – az akkori magyarázat szerint. A teljes függetlenségre sem kell már sokat várni.

Balogh László 1989-ben operatőr, ma önkormányzati képviselő

„Nekem két rendszerváltásom volt: az egyik lelki, a másik fizikai. Lélekben már 1973-ban, gimnazistaként búcsút mondtam a kádári diktatúrának. Amikor 1973. március 15-én Budapesten a rendőrség szétverte a fiatalokat, elhatároztam, amennyire lehet, függetlenítem magam a szocializmus intézményrendszerétől, de semmiképpen sem hagyom el az országot. Nem állami egyetemre, hanem a Római Katolikus Hittudományi Akadémia civil szakára iratkoztam be, ami nagyszerű élmény volt, hiszen a szocializmus kellős közepén egy nyugati típusú, nyitott, korszerű egyetemre járhattam.


Megnyílt előttem egy másik világ. Kapcsolatba kerültem az akkori ellenzékiekkel, népiekkel és urbánusokkal egyaránt. 1979-ben az én nyomdámban készülhetett el a Rajk-butik számára az első nyomtatott szamizdat. Újabb katarzist 1981 jelentett, Lengyelország. Sok időt töltöttem ott, sokat tanultam és megértettem, hogy a szabad emberek ereje milyen hatalmas. 1981 októberében utolért a belső elhárítás... Decemberben, egy héttel a lengyel puccs előtt jöttem haza. Társaimmal Szegeden nyomtattuk és terítettük a szamizdatokat, Jugoszláviából hordtuk be az emigrációban megjelent könyveket, szervezkedtünk, majd jött Lakitelek, az MDF és 1989 decemberében Arad, Temesvár. Felejthetetlen történetek. Fizikailag felszabadultunk – de lelkileg...?"


Lippai Pál ügyvéd, 1990–94 között Szeged polgármestere

„Annak idején az antifasiszták és ellenállók, manapság a rendszerváltók száma nőtt meg hihetetlen módon. Engem nem illet meg ezek babérkoszúja. Neveltetésemből és baráti körömből adódóan szemben álltam a kádári rendszerrel, de milliókhoz hasonlóan közéleti kérdésekkel nem foglalkoztam, és éltem azokkal a lehetőségekkel, melyekkel lehetett. Pozsgay Imrének 1989. február 14-én tett bejelentése mondatta velem: ha már a hatalom beismerni kényszerül, hogy 1956-ban nem ellenforradalom, hanem népfelkelés zajlott le, akkor itt bármi megtörténhet. Meg is történt: Pordány László (későbbi ausztráliai, majd dél-afrikai nagykövetünk) felkért, hogy ügyvédként az alakuló MDF tagjait tájékoztassam, esetleges rendőrségi eljárás esetén járjak el érdekükben. Később a Jurta Színházban vettem részt a sajtószabadságról, Erdélyről rendezett vitákon.


A június 16-i gyászszertartás idején már a Fodrász Szövetkezettől bérelt Berzsenyi utcai pincehelyiségben szamizdatoztunk, a 4 igenes népszavazásra pedig megtanultunk plakátozni. Első nyilvános fellépésem 1989. december 24-én délután az Aradi vértanúk tere kopjafája előtt volt, amikor két ember emelt fel, és szócsövön keresztül éltettem a romániai forradalmat. Rögtön utána a Tisza pályaudvarra mentünk, és a segélyszállítmányokat pakoltuk teherautóra. Így aztán Pali fiammal éjfélre értem haza, jócskán lekésve az ünnepi vacsorát és a karácsonyi gyertyagyújtást."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eddig 680 milliós az SZTE-s mentőöv

Több száz milliós „gyorssegélyt" adott az utóbbi hónapokban az SZTE a klinikai központnak. Tovább olvasom