Délmagyar logó

2016. 09. 26. hétfő - Jusztina 10°C | 20°C

200 milliót érő heroint fogtak Röszkénél

Röszke - Előzetes becslések szerint 200 millió forintnak megfelelő értékű heroinszállítmányt fedtek fel és foglaltak le a határrendészek pénteken hajnalban Röszkénél.

Egy 35 éves horvát állampolgárságú férfi bosnyák rendszámú autójával szerette volna átlépni az országhatárt. Az ellenőrző kérdések nyomán alaposabb vizsgálatot rendeltek el, és kábítószer-kereső kutyát vetettek be. Ekkor a horvát férfi megpróbált megszökni, de nem jutott messzire. A kocsi hátsó rendszámtáblája alól, a lökhárító üregéből 24 ragasztószalaggal áttekert csomag került elő – mondta a megyei rendőr-főkapitányság mai rendkívüli sajtótájékoztatóján Éberhardt Gábor, a szegedi határrendészeti kirendeltség vezetője.

A rendkívül nagy mennyiségű, összesen 12 kilónyi kábítószer elsődleges elemzése heroinszármazékot mutatott. A drog értéke az összetételétől függ, de – óvatos becslések szerint – a feketepiacon 100-200 millió forintot ér. Feltehetően dílereknek akarták továbbítani – tájékoztatott Szekeres Tibor bűnügyi osztályvezető. A férfi kihallgatása folyamatban van, rendőr-főkapitányság kezdeményezi az őrizetbevételét jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaélés bűntettének alapos gyanújával.

Olvasóink írták

  • 10. történész 2009. február 28. 19:32
    „teljesen egyetértek veled. Én közelről átéltem a magyar olajszőkítés történetét egyik ponton részese voltam és megingott a Magyar jogrendszerbe vetett hitem .Amikor láttam felelős politikusok csináltak ki kis rendőröket, amikor aSzajolba általunk elküldött mintára azt írta a labor, hogy lenolajkence stb-....stb,,, majd a hivatalosan elküldött anyagra (ami ugyanabból származott én is aláírtam!!!) az volt a labor eredmény, hogy 100%-os tiszta gázolaj , bennem megrendült az állam tisztaságával kapcsolatos bizalom röviden...Én már nem foglalkozom az ilyenekkel ,de az állam sosem lesz az én szemembe az aminek kellene lenni, mert sok ember ma is ott pöffeszkedik ..és emberek haltak meg...”
  • 9. kicsi:cs 2009. február 28. 13:23
    „Tisztelt történész!
    Ez egy "nemzetközi "csempész volt a cikk szerint/horvát állampolgár,bosnyák autóval/ és "németbe tartott".
    A rendőri vezetők őt nemhiszem hogy ismerték,viszont a főnökeit lehet.De ezt úgysemfogjuk megtudni !!!!!!!!!Áttérve arra honnéttudják a szer árát (SZERINTED??????????????)
    Azért sajnálom azt a szegény kutyát /Bevetették/.!!”
  • 8. történész 2009. február 28. 12:43
    „Kérdésem, ha itt is kiderül, hogy a csempész valamelyik vezető politikus segge vége akkor a határrendészeket itt is meghurcolják?És becsukják a szemüket a rendőr vezetők?Mivel a politikus rokonságnak, cipészének,ceruzahegyezőjének minden szabad ebben az országban, mert majd telefonálnak Pestről és már mehet is.Nem állítom, hogy igy van de a körülmények erre engednek következtetni.”
  • 7. veseo 2009. február 27. 19:13
    „Köszönöm a helyesbítést, ez így korrekt.”
  • 6. SütőLajos 2009. február 27. 15:12
    „Ja”
  • 5. Teo 2009. február 27. 14:53
    „A rendőrség többnyire tudja az árat.
    A heroint nagy tisztaságban csempészik, s utána hígítják a piacnak.
    Ha te nem ilyen munkakörben dolgozol, illetve nem vagy fogyasztó vagy díler, persze hogy csak hallomásból tudhatod az árat.
    Ne csodálkozz. Idézőjelben ez a fenn említettek szakmája.”
  • 4. flexsnake 2009. február 27. 14:37
    „12kiló és kész. Jó hogy nem már eladják :D
    ,,Marihuánát fogtak. Nem nyilatkoznak, csak nevetnek" :D”
  • 3. flexsnake 2009. február 27. 14:36
    „Azon mindig csodálkoztam mitől lesz x millió forint értékű? Néztem a tőzsdén de nincs ilyen hogy heroin.
    Vagy kimentek a piacra és megkérdezték?

    -Te, hogy adod a heroint?
    - 5rugó per g.
    -Oké akkor beszorozzuk és annyi értékűt fogtunk.

    De mi van ha mondjuk válság idején esik a heroin ára? Fele annyi értékű a fogás? :D
    Bakker :D”
  • 2. Teo 2009. február 27. 14:34
    „Igen, szóval nem ártana helyesbíteni.

    Anno is mindig a vám-ot propagálták, mikor a határőrők fogtak el egy-egy szállítmány drogot, numizmatikai ereklyéket, fegyvert, védett madarakat.
    Tudom mert ott voltam.”
  • 1. veseo 2009. február 27. 14:19
    „DM!

    Vámosok???
    Határrendészek!!! A kettő nem egy és ugyanaz!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Németh Bettinél a gumicukor is bio

Szeged - A megye legszebb sportolónője címért versenyező tíz jelölt közül mindennap bemutatunk egy-egy lányt – hogy megkönnyítsük a választást. Tovább olvasom