Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 3°C

2016-ban érkeznek a lézerek - feketébe borul az ELI

Szeged. Feketéből szürkéig átmenő panelek borítják az ELI kutató épületének külső homlokzatát. A technikai funkció nélküli dizájnelemeket már a város több pontjáról is jól lehet látni.

A 2015 őszére külsőleg elkészülő épületegyüttest hétfőn Botka László polgármester Lehrner Lóránttal, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójával tekintette meg.

A büféig sajtó nyilvános eseményen a polgármester elmondta, napra pontosan közel egy éve kezdődött a szegedi szuperlézer-központ építése. – Ütemesen és jól halad a munka – állapította meg Botka László, miután az alpolgármesterekkel, a sajtó nélkül végigjárta az beruházást.

Hozzátette, a 2015. novemberre a kutató épület olyan állapotban lesz, hogy a lézerberendezésekhez kapcsolódó technológiák beszállítása, beszerelése megkezdődhet. Emlékeztetett, az ELI Magyarország egyetlen tudományos uniós beruházása, melynek alapjait a város és az egyetem közösen készített el.

Botka László polgármester Lehrner Lóránttal tekintette meg az ELI-építkezést.
Botka László polgármester Lehrner Lóránttal tekintette meg az ELI-építkezést.

– Fejlesztjük a lézerközpont külső infrastruktúráját, 1,5 milliárd forintot költünk az utakra. A Biopolisz Kft. a 70 hektáros ipari parkban 5500 négyzetméteres inkubátor házat épít – tette hozzá a polgármester.

A napokban fejeződött be az A épület speciális alapozása. A lézerközpontba 2016-ban már elkezdik szállítani a kutatáshoz szükséges lézer berendezéseket.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Senki sem jelentkezett a Virág cukrászdára

Eredménytelenül zárult a Virágra kiírt második pályázat is - az önkormányzat várhatóan újra módosítja a feltételeket, és harmadszor is kiírja a pályázatot. Tovább olvasom