Délmagyar logó

2017. 11. 25. szombat - Katalin 3°C | 12°C Még több cikk.

2020-ig csúszhat a szegedi gázerőmű építése

Szeged - Megváltozott az európai és a hazai energiapiac, emiatt is késik a szegedi gázerőmű építése. A 2010-ben bejelentett projekt a környezetvédelmi engedélyért fellebbez, a vezető projektfejlesztő szerint a piaci feltételektől függ az építkezés.
Három éve mutatták be a Szegedre tervezett 920 megawattos, kombinált ciklusú gázturbinás erőmű tervét. A Szeged Energia-projektről megírtuk, a 160 milliárdba kerülő erőmű 1,3 millió háztartást lát majd el energiával, a beruházás során közel 1000 embernek ad munkát. Azt írtuk, a tényleges építkezést 2012-ben kezdik, áramot 2015-től termel a gázturbinás erőmű. Az önkormányzat pedig jelentős iparűzési adóhoz jut.

2013 végéhez közeledünk, de még nyoma sincs az M5-ös és M43-as autópálya közötti Szegedi Ipari és Logisztikai Központba (SZILK) tervezett gázerőműnek. A projektet a szeged-energia.hu-n is nyomon lehet követni: kiderült, a két évig tartó környezetvédelmi hatásvizsgálat eredménytelenül zárult. Az engedélyt a gázerőmű nem kapta meg. Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség határozata szerint mivel az erőmű hűtéséhez szükséges vízvezeték Natura 2000-es területet érint, alternatív megoldásokat is be kellett volna mutatnia a beruházónak. A Szeged Energia Zrt. rövidített a Natura 2000-es területet érintő szakaszon, alternatív megoldást azonban nem kínáltak. A hatóság megállapította, a vízcső zavarná a madarakat, a békákat, a szitakötőket, a teknősöket és a halakat, ezért a környezethasználatiengedély-kérelmet elutasították.

Nyilvános előkészítés

A Szeged Energia-projekt az elmúlt 3 évben több közmeghallgatást is tartott, bemutatták a városba tervezett erőművet. A belvárosban egy irodát is fenntartottak, amelyet 2012. augusztus végén az érdeklődés megcsappanása miatt bezártak. Honlapjukon a mai napig közzéteszik a legfrissebb híreket, azt is meg lehet nézni, hogyan működik egy gázerőmű.

A határozatot januárban tette közzé a Szeged Energia Zrt. Az elmúlt 9 hónapban többször is leveleztünk Szőcs Mihállyal, a Szeged Energia Zrt. vezető projektfejlesztőjével. Megírta, a fellebbezés folyamatban van. „Keressük a megoldást, és bízunk benne, hogy a hatóság pozitív döntése lehetővé teszi a fejlesztési folyamat folytatását". A nyár újabb fejlemények nélkül zárult, a projektvezető úgy vélte, őszre születhet meg a végleges környezethasználati engedély. – Jelenleg a hatóság által előírt hiánypótlás elkészítésén dolgozunk. Reményeink szerint a környezetvédelmi engedélyt ez év végén vagy a jövő év elején kiadják. Arról is be tudok számolni, hogy októberben megkaptuk a létesítmény elvi építési engedélyét – közölte később Szőcs Mihály.

Időközben a Napi Gazdaság arról számolt be, hogy a megújuló energiaforrások elterjedése miatt felborult az európai energiapiac. Azt írták, az amerikai IHS kutatóintézet becslése szerint az európai gázerőművek 60 százalékát gazdaságtalanságuk miatt 2016-ra leállíthatják. A szegedi projekt svájci beruházója, az Advanced Power Európában négy helyre tervez gázerőművet. Honlapjuk szerint mindegyik erőművet a piaci igényeknek megfelelően fejlesztik, konkrét indulási dátumot csak a belga beruházás tartalmaz.

A gazdasági napilap cikkére Szőcs Mihály úgy reagált, a világban és Európában, a gazdaságban és az energetikában végbement változások az elmúlt 2-3 évben a magyarországi villamosenergia-piacra is hatottak. Következménye, hogy jelentősen csökkent a gázerőművek versenyképessége. Elmondta, a kérdés az, hogy mikorra teremtődnek meg azok a piaci feltételek, amelyek megalapozzák a beruházási döntést. – Megítélésünk szerint ez az évtized utolsó éveiben várható, ami a további előkészítés és az építés mintegy 4-5 éves átfutási idejét is számításba véve igen közel van – tette hozzá a Szeged Energia Zrt. vezető projektfejlesztője.

Olvasóink írták

  • 10. Agáta 2013. november 19. 20:03
    „Az országban nálunk a legmagasabb a napsütötte órák száma. Hogy miért nem használják ki, érthetetlen. Nem kell ide gázerőmű, hanem napkollektoros telepek kellenek. Ausztriában, Németországban szélturbina-erdők vannak és a háztulajdonosok hatalmas támogatást kapnak, ha napkollektort szerelnek fel.”
  • 9. v.imre 2013. október 21. 14:56
    „Arra vízcsőre tervezni kellene egy, a madarakat és a kémműholdakat megtévesztő természetes környezetbe illő takaró burkolatot. Amiben lehetnek békajáratok, halak számára alagút, a külső felületen fészekrakó gondolák, mohafészek, tábortűz rakó hely, géppuskafészek... Mi az hogy nem tudnak kitalálni valami odaillőt? Hogy ne legyen természetellenesen egyenes létesítmény, azt a csövet lehetne cikk-cakkban is megépíteni. Így még tájbaillőbb lehetne.”
  • 8. Bendegúz007 2013. október 21. 13:01
    „Ahogy a cikkből is kiderül ebből se lesz semmi.
    Még a lézerközpont építése se fog elkezdődni ebben az évben pedig ez már a sokadik dátum volt.”
  • 7. jozkó 2013. október 21. 11:55
    „Energia lobby?!”
  • 6. Connecticut 2013. október 21. 11:28
    „már rég kész kellene lennie! le vagyunk maradva alig 30 évvel más európai országokhoz képest :D”
  • 5. lukrecia 2013. október 21. 10:46
    „Europa "legolcsobb arama nalunk lesz" Miert ide gazeromu ??? Hogy noveljuk a gazkitettsegunket???
    Na es mar 10 nap sincs hatra az"oktober kozepen bejelentendo Szeles,,,,-----energia cella vilagmegvalto felfedezesre. :)))) Azt mondta par honappal ezelott, hogy az elektromernoki diplomaja tudataban meri kijelenteni a korszakalkoto felfedezest.
    Epitjuk a kovetkezo atomeromu blokkokat, leven a legolcsobb forras.
    Nemsokara dolgoznunk sem kell , mert itt nagy kanaan lesz am”
  • 4. eljensokaszeged 2013. október 21. 10:16
    „nem lesz itt semmi”
  • 3. cumania 2013. október 21. 10:01
    „Ezért lesz lakótelepen biomassza (vagy mi) erőmű, ott nem zavar békákat!”
  • 2. geza 2013. október 21. 07:43
    „HA jól tudom hasonlót már eljátszottak: Szetáv gázmotorok..Aztán befuccsolt az egész..”
  • 1. TELSTAR 2013. október 21. 06:22
    „Tipikus hazai történet. De most legalább nem mondhatják, hogy a békákat nem kérdezték meg...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pénzszállító és egy Lada ütközött a Tisza Lajos körúton

A Szentháromság utca és a Tisza Lajos körút kereszteződésében egy pénzszállító mikrobusz és egy Lada személyautó ütközött. Tovább olvasom