Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

2049-ben szabadulhat a 30 éves férfi

Szeged, Helvécia - Két idős ember brutális meggyilkolása miatt ítélték jogerősen életfogytig tartó fegyházra a 30 éves Molnár Sándort. Legkorábban 40 év leteltével szabadulhat – 67 éves korában.
Nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés miatt jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi ítélőtábla kedden Molnár Sándort. A 30 éves helvéciai férfi a rácsok mögül leghamarabb 2049-ben szabadulhat.

Az ítélet szerint a büntetlen előéletű vádlott 2009 novemberében a kerítésen keresztül mászott át szomszédjához, a 84 éves Sz. Imréhez és 75 esztendős feleségéhez azzal a céllal, hogy pénzt lopjon tőlük. A pénzből barátnőjét, a Szegedi Tudományegyetemen tanuló Sz. Tímeát akarta támogatni, aki korábban elpanaszolta neki, hogy családja nehéz anyagi körülmények közé került, attól tart, hogy a pénz hiánya miatt egyetemi tanulmányait abba kell hagynia, és Spanyolországba tervezett tanulmányútja is meghiúsulhat.

A vádlott rajongásig szerette barátnőjét: ahogy vallomásában fogalmazott, bármire képes lett volna érte. Molnár Sándor a gyilkosság napján a kerítés átmászása után az udvaron szemben találta magát Sz. Imrével, aki kérdőre vonta, mit keres náluk. A fiatalember az idős sértettre előbb betonvassal, majd ásóval támadt, majd azzal az udvarra kilépő feleséget is többször megütötte. Legalább hússzor sújtott le a magatehetetlen nyugdíjasokra, ütötte, rugdosta és taposta is őket. Haláluk után felforgatta szomszédjai házát, de semmilyen értéket nem talált: a gyilkosság után 5 nappal fogták el a rendőrök, akiknek először mindent bevallott, majd később vallomását visszavonta.

40-esek klubja

A Szegedi Ítélőtábla az elmúlt években csak a legkegyetlenebb emberölések kapcsán döntött életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása mellett, amiből az elítélt legkorábban 40 év múlva szabadulhat. Ezzel sújtották tavaly októberben a bajai Merész Róbertet, aki az ítélet szerint életbiztosításáért megmérgezett egy nőt, aki kórházba szállítása után elhunyt. Egy másik nőt szintén megmérgezett, de ő életben maradt. Ő 72 esztendősen lehet ismét szabad. A makói Perecz József – aki aljas indokból, előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel ölt meg 3 embert – 2010-ben jutott erre a sorsra: ő 68 évesen bocsátható először feltételesen szabadlábra. 

 
Tárgyalásán védője azzal érvelt, hogy a fiatalember pszichés összeomlása miatt tett beismerő vallomást. – Ha egy büntetlen előéletű embert ilyen szörnyűséggel gyanúsítanak meg, teljesen logikus, hogy összeomlik – mondta a védő. Arra is felhívta a figyelmet, hogy nem nyert bizonyítást az anyagi haszonszerzés első fokon, hiszen a barátnő a gyilkosság előtt önmagától állt el a spanyol úttól, majd akkor utazott ki amikor az emberölés már megtörtént. – A motiváció tehát semmiképpen sem lehetett anyagi haszonszerzés – érvelt.

Felhívta a figyelmet a tárgyi bizonyítékok hiányára: véleménye szerint életszerűtlen, hogy védence kesztyűben ölte meg áldozatait, majd levette a kesztyűt és úgy kutatott értékek után a házban, ahol ujjlenyomatait megtalálták. A védő szerint egyértelmű, hogy a nyugdíjasok korábban engedték be a férfit lakásukba, hiszen az emberölést megelőzően sokszor segített nekik a ház körüli teendőkben. Az Ítélőtáblától bizonyítottság hiányában a férfi felmentését kérte.

Az ügyész álláspontja szerint Molnár Sándor beismerő vallomásában olyan apró részletességgel számolt be az emberölésről, amit csak a gyilkos tudhatott. A vádlott az utolsó szó jogán közel fél óráig beszélt: azt ecsetelte, hogy miért is nem követhette el a szörnyűséget. Az Ítélőtábla végül mindenben az első fokon eljáró bíróság által megállapítottaknak adott igazat, így a férfit jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta. Molnár Sándor legkorábban 67 éves korában lehet szabad ember.

Olvasóink írták

  • 4. bánki 2013. február 14. 14:09
    „napi 9500 Ft-al számolva totál pénzkidobás !”
  • 3. Egyolvasó 2013. február 12. 17:19
    „<moderálva>”
  • 2. partizánok 2013. február 12. 14:27
    „Egyébként nagy tisztelője vagyok a macskáknak.
    Pl. mert között nem "korrumpálhatók".”
  • 1. csizmadialaszlo@c2.hu 2013. február 12. 13:08
    „Helyes!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emberölés Helvécián - legkorábban 40 év múlva szabadulhat

Tovább olvasom