Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

21. századi hangütés a céljuk

Szeged - Izgalmas feladatnak tartja az ABBA-slágerekből készült Mamma Mia! musical non-replica változatának színpadra állítását a szabadtérin Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója.
– Vitatják, hogy érdemes lesz-e majd végleg megfordítani a szegedi szabadtéri nézőterét. A Macskákkal többször is járt már a Dóm téren, vannak tapasztalatai, mit gondol erről?

– Amikor az 1930-as években elindult a szegedi szabadtéri, a dóm természetes háttér volt, ezért „bejátszották". Amikor fiatalon először 1966-ban asszisztensként közreműködtem Az ember tragédiája Vámos László rendezte változatában, a legkülönbözőbb jelenetek kiegészítéseképpen használtuk a dómot. Később eljött az az idő, amikor már azon gondolkoztak a rendezőkollégák, hogyan kell eltakarni a székesegyházat. Ez egyre furcsább szcenikai szituációkat eredményezett. Az a természetes közege a Dóm térnek, hogy a katedrális szerves része az előadásoknak, szerintem az utóbbi időben megváltozott. Nem minden darab alkalmas már arra, hogy ez a csodálatos épület legyen a háttere. A Mamma Mia! színpadra állítása izgalmas lehetőség lesz 2014 nyarán arra, hogy a tér ugyancsak szép túloldalán felállított színpadot belakjuk. Sokszor sétáltam ott, az artisztikus, árkádos egyetemi épületek engem kifejezetten inspirálnak.

Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója. Fotó: DM/DV
Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója. Fotó: DM/DV

– A filmváltozatnak köszönhetően nálunk is jól ismeri a közönség az ABBA-slágerekből készült musicalt, ami a jegyeladásokat látva a jövő nyári program legkapósabb produkciójának ígérkezik. Miben lesz új a hazai előadás?

Nem hiányozhat a musical a repertoárról

Az utóbbi időben sok nézőt veszített szegedi teátrum kínálatából a musicalt hiányolja leginkább a közönség; a Madách Színház épp ezzel a műfajjal tud nézőszámrekordokat dönteni. – Művészszínházi körökben szokták a musicalt nem szeretni, kicsit lenézni, de nem érdemes, mert annyi életöröm, életerő és tehetség van benne, olyan kreatív emberek csinálják, az ének, a tánc és a színészi játék hármasságával, a látvány fokozott szerepével annyi pluszt adnak a nézőknek. Egy olyan városi színházban, amely minden műfajt befogad és lefed, szerintem nem hiányozhat a musical sem a repertoárról. Azt tanácsolnám a Szegedi Nemzeti Színház vezetőinek is: ne álljanak ellen, hallgassanak a közönségre – hangsúlyozza Szirtes Tamás.

– A Mamma Mia! világsikert aratott filmváltozata is a West Enden 1999 óta nagy sikerrel futó musical alapján készült. Mi is annak a non-replica változatát mutatjuk be. Ez egyben kötelezettséget is jelent: különböznünk kell a londoni színpadi verziótól. Ezért arra törekszünk, hogy a mi produkciónk lehetőleg minden elemében más legyen. Más koreográfiai stílus, más ritmus, a 21. századnak megfelelő hangütés a célunk. Maximalisták vagyunk, arra törekszünk, hogy a castingon olyan színészeket válasszunk, akik nemcsak jól eljátsszák, hanem kitűnően el is éneklik a főszerepeket. Természetesen élő zenekarral mutatjuk be a produkciót, a Madách Színházban is esküdt ellenségei vagyunk a playbacknek, legalább egy évtizede mindent csak élő zenekarral játszunk.

– Igazgatóként nem sajnálja, hogy Szegedé lesz az elsőbbség, itt tartják a bemutatót?

– Nem, mert Szegeden is mi játsszuk. Fontos a Madách Színház társulata számára is, hogy minél több helyre eljussunk. Budapesten nagyon szeretnek bennünket, és vidékről is sokan eljönnek megnézni a produkcióinkat. A szegedi szabadtérin jelen lenni nagy megtiszteltetés, művészi szempontból pedig fontos, hogy ki tudunk lépni egy proszcéniumszínház portálkeretei közül. Szegeden nagy dimenzióban lehet gondolkodni, ami rendezőként vonzó kihívás. A szabadtéri kiköveteli a nagyszabású kiállítást, muszáj legalább százfős szereplőgárda ahhoz, hogy egyáltalán látszódjunk majd.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Új szivattyútelep dolgozik Tápén

700 millió forintos uniós támogatásból készült el az új tápéi szivattyútelep, az Ativizig pénteken projektzáró ünnepséget tartott. Tovább olvasom