Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

24 óra alatt elfogták a szatymazi rablókat

Szatymaz - 24 óra alatt elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik egy 15 éves fiút megvertek, és kirabolták a házat, ahol családjával élt Szatymazon. A rablóknak segítője is akadt, ők is rács mögé kerültek.
A rablók hétfőn kora reggel törtek be a házba, ahol egy 15 éves fiút találtak. Megkötözték, megverték, hogy elmondja, hol tartják a pénzüket. A két maszkos rabló nem riadt vissza a komolyabb fizikai erőszaktól sem, a fiút arcán több helyen is megvágták. Végül megtalálták a pénzt, így azzal, és egy gázfegyverrel, valamint több értékesebb tárggyal együtt elmenekültek.

A rendőrök a tanúk elmondásai alapján hamar be tudták azonosítani azt a négy embert, akiknek köze lehetett a bűncselekményhez, keddre már mind a négyen őrizetbe is kerültek. Kiderült, hogy egyikük, egy 29 éves férfi adta a tippet ismerősének: a szatymazi házból pénzt és egyéb értékeket lehet elvinni. Először a széfet vitték magukkal, de abban nem találtak semmit, ezután visszatértek, és megszerezték az értékeket. Az ügy negyedik szereplője a sofőr volt, ő a kocsijával szállította a rablókat.

A házkutatások közben a több mint 1 millió forint elrabolt pénz egy része, és a gázfegyver is előkerült. A nyomozók egy másik fegyvert és lőszereket foglaltak le. A négy gyanúsítottat őrizetbe vették, és előzetes letartóztatásukat kérték.

Délmagyarország / Délvilág hírek Keresse a témát a holnapi Délmagyarországban és Délvilágban is!

Olvasóink írták

  • 7. mamacska 2008. október 06. 12:38
    „Most vettem csak észre, hogy ennek a cikknek a folytatását hamarabb elolvashattam egy másnapi cikkben. Talán egy cikk is elég lett volna erről a témáról.”
  • 6. EGY JÓ BARÁT ÉS VOLT OSZTÁLYTÁRS 2008. október 02. 18:44
    „Hát ez az nem tudni ki mellett megyünk el az úton:(
    De az tényleg igaz,h félig szó szerint levágták a fülét,és összevagdosták az egész arcát,és az orra sem maradt ép...”
  • 5. SGZS 2008. október 02. 00:06
    „Nem cigányok voltak, hanem magyarok! De mind ott van, ahol lennie kell! Egyébként gratulálok a rendőröknek zsírul csinálták!”
  • 4. áldozat 2008. október 01. 21:42
    „Aki szurkál, vagy azzal fenyeget, az csak cigány.

    A gyermekemet is megszurkálták, ő egyedül volt, kenyérért ment a boltba, a szurkáló cigányok hárman voltak.

    Nem haragszom. A gyermekem (míg egy másik cigány halálra nem szúrja) élete végéig viseli a késelések nyomát.”
  • 3. b. 2008. október 01. 21:08
    „Nem vágták le a fülét!”
  • 2. hozzaszolo0 2008. október 01. 20:47
    „Elég durva.
    Valaki mondta, hogy áll. a sértett fülét is levágták.
    Igaz ez?”
  • 1. netuddki 2008. október 01. 20:22
    „Kár hogy vannak jogaik.Nekem nincs jogom tudni a nevüket?Hogy el tudjam őket kerülni ha pár éven belül elengedik őket.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az A Cappella cukrászdában készül legújabb receptkönyvünk

Szeged - A szegedi A Cappella cukrászdában a nagy forgalmú nyári szezon után sem pihennek a… Tovább olvasom