Munkatársunktól - Délmagyarország napilap - 2012.06.15. 09:31
Fennállásának 25 éves évfordulóját ünnepelte a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola.
Zsinka András, a belügyminisztérium személyügyi főosztályának vezetője
Pintér Sándor belügyminiszter nevében is köszöntötte a jubiláló intézményt. „A belügyminisztérium elvárja, hogy folytassák a megkezdett utat, a minőségi képzést tartsák szem előtt" – mondta Zsinka András. A főosztályvezető ezután elismeréseket adott át:
Beslin László nyugállományú ezredes, az iskola egykori igazgatója az ünnep alkalmából dísztőrt vehetett át.
 |
| Zsinka András (elől) a belügyminiszter nevében is köszöntötte a jubiláló intézményt, míg Bardócz Csaba a képzőhely múltjáról és jelenéről beszélt. Fotó: Frank Yvette |
Bardócz Csaba intézményigazgató elmondta: a régió egyetlen rendészeti szakközépiskolájaként Magyarország számos pontjáról fogadnak diákokat. Az oktatás a kezdetektől fogva a Bajai úton folyik. – Ha hozzátesszük, hogy régen a szentendrei Kossuth Lajos katonai főiskola elsőévesei is itt tanultak, akkor már 50 éves múltra tekinthet vissza az épületegyüttes. Csak az az iskola maradhat fenn ennyi időn át, amelyikre igény van. Csongrád megye hazánk külső schengeni határa, így speciális helyzetéből fakadóan a rendőri–határrendészeti munka minden apró részletével testközelből tudjuk megismertetni diákjainkat – mondta. Nagy hangsúlyt fektetnek a testnevelésre is: diákjaik országos sporteseményeken 3. helynél rosszabb helyezést soha nem értek el.
Az oktatás az 1987–89-es tanévekben január elejétől október végéig tartott, ma a klasszikus képzés időtartama 2 év. Kezdetben a felvételt teljesített sorkatonai szolgálathoz kötötték, így nem véletlenül nem látni nőket az első diákfotókon. Az enyhülés a 90-es évek közepén következett be: 1998-ban már a végzettek 14, 2003-ban 20 százaléka volt nő, akiknek aránya azóta is folyamatosan emelkedik. 1990-ig marxizmus-leninizmust és karhatalmi ismereteket is tanítottak az intézményben. Előbbi okítása a rendszerváltozással megszűnt, utóbbit csapatszolgálati ismeretekké nevezték át. A legelső évfolyam tanulmányi átlaga 3,92 volt.
Az egyik legjobb átlagot az 1996–98-as évfolyam 5. szakasza produkálta a III. félévben: a 25 diák 4,58-as átlaggal zárt. A rendszerváltás előtti időben volt kötelező reggeli torna: ébresztő után 15–20 perc kötött formájú gimnasztikai gyakorlatokat végeztek. Először 2007-ben tartottak nyílt napot: a rendőri hivatás után ekkor már több mint 400 fiatal érdeklődött.