Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 23°C Még több cikk.

25 milliót követel a tápai kompostól a város

Kamatostul visszakérte a minisztérium a tápai kompra adott támogatását, mert az nem működik. A város átutalta a 25 milliót, amit most az üzemeltetőtől követel. Neki nincs pénze.
Kompos kronológia
1993 óta a szegedi önkormányzat működtette a 4412-es számú állami közutat összekötő tápai kompot Szeged és Maroslele között. 2000 óta áll szerződésben a város a legutóbbi üzemeltetővel, a Sadar Komp Kft.-vel. 2010-től a cégnek anyagi problémái voltak. 2013-ban lejárt szerződése, kétszer írt ki pályázatot a város, de az egyetlen jelentkező, az eddigi üzemeltető az eddigi 17 millió helyett 31 milliót kért. 2013. december 3-án ellehetetlenülés miatt leállt a kompközlekedés, a város egy hónapig bérelt busszal helyettesítette. 2014 augusztusában információink szerint a Magyar Közút Zrt. elkezdte előkészíteni a komp állami közúttá nyilvánítását, hogy az állam működtesse. 2014. október 6-án Becsey Zsolt, a fejlesztési minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkárával tartott sajtótájékoztatón Kothencz János, a Fidesz–L.É.T. polgármesterjelöltje megígérte, újraindítják az átkelőt.

Több mint egy éve áll a tápai komp. Üzemeltetését megpályáztatta a város, hiába. Többször megírtuk: a komp havi bevétele az utolsó hónapokban nem érte el a 100 ezer forintot, napi 6-9 utas vette igénybe. A közgyűlés szakbizottsága feszült vitákat vívott az üzemeltetővel arról, miért emelte meg a saját fizetését, és mire vett ki a cégből többmilliós kölcsönt. A cégvezető mindig hangsúlyozta, a komp többségi tulajdonosa és a csörlődomb gazdája, ez nagy kiadásokkal jár, amihez a városnak is hozzá kell járulnia.

– Tizenöt hónapja jeleztük a minisztériumnak, hogy a komp nem működik. A tárca tavaly ősszel egyeztetett közvetlenül az üzemeltetővel. Mint bevont fél tőlünk is megkérdezték, tudunk-e támogatást adni. Elmondtuk, hogy az eddigi évi 17 milliós támogatást vállaljuk, de többet nem – foglalta össze a tavalyi történéseket Solymos László alpolgármester. Az utána következő csöndet Seszták Miklós fejlesztési miniszter levele törte meg februárban, amiben közli, hogy mivel az átkelő nem működik, a város fizesse vissza a 2009-ben, 2010-ben és 2012-ben kapott minisztériumi támogatást.

Ez 15 millió 510 ezer működési támogatás volt, a kamata 9 millió 3000 forint. A város az előírt 15 napon belül átutalta a pénzt. Most követeli a 24,8 milliót a kompüzemeltető Sadar Komp Kft.-től. A város és a cég megállapodása ugyanis úgy szólt, hogy mivel csak az önkormányzat pályázhatott, az elnyert támogatást továbbadták a vállalkozásnak. A cég aláírta, ha baj lesz, az összes támogatási szerződésből fakadó kötelezettséget magára vállalja.

Áll a tápai komp. Szeged majdnem 25 milliót követel a tulajdonostól
Áll a tápai komp. Szeged majdnem 25 milliót követel a tulajdonostól

– Megkaptam a város levelét. Nem én vagyok a hunyó, mert nem tudtam működtetni a kompot. Rengeteget belefektettem, és számtalanszor elmondtam, hogy ha a város is tulajdonos benne 30 százalékkal, az felelősséggel is jár, költenie kell rá. A tulajdonrészért sem fizettek, amikor négy éve megvettem a járművet. Nemrég szóltam, hogy 12 millió forintba kerülne a műszaki szemle, de ha úszóműnek minősíttetjük, nem kell fizetni. Azt válaszolták, én üzemeltetem, fizessek én. Most tönkrementem, miből fizessem vissza a támogatást? A 70 ezres nyugdíjamból? – mondta a Sadar Komp Kft. ügyvezetője, Jaksa Sándor. – A minisztérium tőlem is követel vissza pályázati pénzt közvetlenül, de jobb lesz attól, ha megmondom, mennyit? Megírtam, hogy ellehetetlenülés miatt álltam le. Legfeljebb majd az adósok börtönében leülöm.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatvan éve nevet együtt Zsuzsika és Aranka

Szinte egyszerre született meg a 60 éve barátnő Horváth Gyuláné és Sziráki Mihályné unokája, Anna és Izabella. Tovább olvasom