Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

26 napja nincs gázuk - a biztosító már a villanyfűtést sem fizeti

Szeged – Gázrobbanás miatt október 21-e óta nincs gáz a Boldogasszony sugárút 23-25 szám alatti házban. November 17-e óta a kényszer-villanyfűtést is maguk fizetik.
– Ma nyomáspróbázzák a merőórák előtt a vezetéket, mivel az októberi robbanás után a felszálló csövek többségét a Dégáz kicserélte – magyarázta József. A házban lakó férfi szerint nem tudható, mikor lesz újra gázszolgáltatás a házban, ugyanis a lakások többsége nem felel meg a 2010-es műszaki előírásoknak. – Ez egy 1971-ben épült ház. ’91-ben felújították, de azóta annyit szigorodtak a műszaki előírások, hogy nem tudják a gázórákat visszaszerelni – mesélte a férfi. Elmagyarázta: időközben a lakásokba beépítendő szellőzők száma, a gázbekötések módja, csapok, csövek anyaga óriásit fejlődött, megváltoztak a szabványok, előírások. Hiába nem volt gond 40 évig, nem kötik újra a gázt.

Gázrobbanás: 26 napja gáz nélkül élnek Szegeden. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

– Új fogyasztóként kezelnek minket, azt akarják, hogy lakásaink a 2010-es szabványoknak feleljenek meg – mondta József, aki nem érti, hogy ha közel 40 évig jó volt, hogy fizettek, most miért nem tetszenek a szolgáltatónak. Megtudtuk: a lakások fele „gyári" állapotú, a többit viszont felújították: új nyílászárókat, kazánokat, konvektorokat kaptak. – A több tíz lakás újratervezése is rengeteg időt vesz igénybe, itt állunk a tél előtt, és nincs fűtés – fejezte be az idős férfi. A körfolyosón lassan összegyűlnek a lakók, szóba elegyedtünk velük.

Hová lett a gázóra?

– A robbanáskor mindenkit kiküldtek, majd később a Dégáz az összes gázórát leszerelte. Annyit mondtak, majd visszakapjuk – mesélte az egyik fiatal lakó, aki napok óta 12 Celsius fokban alszik. Még mindig az órára vár.

– Nézze meg a lakást: vadonatúj konvektoraim vannak, és új ablakokat is rakattam: egy éve újíttattam fel a lakást – mutatott a sarokban álló lakás felé egy idős, első emeleti lakó. Beinvitált minket, hogy megmutassa: gázóra híján villannyal fűtenek, főznek, melegítik a vizet. – A Dégáz szerint a műanyag nyílászárók túl jól zárnak: így új szellőzőket kellene a falba vágatni, a megfelelő szellőzéshez. Valamint azt tanácsolták, rakassak villanybojlert az egyéves gázkazán helyett – mesélte Margit. A felújított konyhában állva az idős hölgy azon tanakodott, minek további szellőző, ha az ablakon egy gyárilag kialakított plusz nyílás is segíti a
Nyomáspróba és szabálytalanság

Információnk szerint a ház vezetékrendszerének nyomáspróbája miatt szerelték le az órákat - a méretlen szakaszokat ellenőrizték. Ám a Dégáz szakemberei sok eltérést, (néhol szabálytalanságot) találtak a korabeli tervekhez képest, ezért nem "kapcsolják" vissza a fogyasztókat a szolgáltatásba.

légcserét. – 83 ezer forint lenne a lakás átépítése. Ennyibe kerülne, hogy újra engedélyezzék a gázvételt. Miből fizessem ezt ki? – kérdezte Boldogasszony sugárúti lakos. A nappaliba belépve Margit megmutatta a biztosítótól kapott olajradiátort. – Meg fogunk fagyni, nem tudunk fűteni. És az a legrosszabb, hogy nem tudjuk, meddig kell várnunk. Nem akarom, hogy sajnáljanak, de az alig 80 ezer forintos nyugdíjamból nem győzném a nappali áram díját megfizetni – kesergett a nyugdíjas hölgy.

Elköszöntünk, és egy emelettel feljebb mentünk. Újabb idős hölggyel találkoztunk: Anna néni sem fűt, nincs miből. Az idős nő szerint az is baj, hogy nem mondják meg nekik, mikor lesz újra gáz. – Már most is hideg van, ha tovább hűl a levegő, bajban leszek – magyarázta a kabátban ajtót nyitó nyugdíjas.

Gázrobbanás: 25 napja gáz nélkül élnek Szegeden. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Több lakótól is ugyanazt hallottuk: fel kellene újítani a lakásaikat, hogy visszakapják a gázórát. Viszont a lakók többséges nyugdíjas, pénz híján nehezen megy az átépítés. A lépcsőházban sétálva egy feliratra lettünk figyelmesek, mely szerint a kényszer-villanyfűtés, vízmelegítés költségeit a biztosító csak november 17-éig állja. Tegnaptól a lakók maguk fizetik a melegedés költségeit – még ha ezt nem is akarták.

Hogy kiderítsük, "jogos-e", egy negyven éve jól működő háznál a gázbekötések egy földszinti robbanás miatti cseréje, felhívtunk egy szegedi gázszerelőt.

– Ha bármilyen okból leszerelik a gázórát – legyen az robbanás, vagy éppen nemfizetés – csak akkor helyezik vissza, ha a lakás megfelel a 2010-es szabványoknak – mondta a név nélkül nyilatkozó gázszerelő. – Bármennyire is fájdalmas, a szolgáltató saját magát védi azzal, hogy csak megfelelő műszaki állapotú lakásokba köti vissza a gáz. Ezért fordulhat elő, hogy az eddig gond nélküli lakások továbbra is gáz nélkül maradnak.

A szerelő is megerősítette: amíg nem végzik el a lakásonként 50-100 ezer forintba kerülő átalakításokat, gáz nélkül maradnak a Boldogasszony sugárúti lakók. Akkor is, ha jön a tél.

Olvasóink írták

32 hozzászólás
12
  • 32. SP 2010. november 21. 11:09
    „DM: """"Hogy kiderítsük, "jogos-e",
    egy negyven éve jól működő háznál a gázbekötések egy földszinti robbanás miatti cseréje, felhívtunk egy szegedi gázszerelőt."""

    Kicsit nagyobb lépéssel
    talán eredményesebb lett volna a DM pozitív és már így is értékes segítő szándéka.
    "Nagy tanítom azt mondá vala:
    Ha a dologra megoldást keresel ne a lábhoz menj, hanem a fejhez."”
  • 31. SP 2010. november 21. 10:54
    „pl: Ideiglenes engedélye van a Megyeri hídnak. !!!

    """Miután a tegnap késő délutáni órákban megkapta az ideiglenes forgalomba helyezési engedélyt ......... .......... ........megindult a forgalom a Megyeri hídon. .....""

    http://www.origo.hu/tudomany/20080930-igy-epult-a-megyeri-hid-az-m0-eszaki-dunahid.html”
  • 30. Arnika 2010. november 20. 18:59
    „Azt sokan elfelejtik, hogy nem a gázvezeték hibája miatt történt a robbanás. Így vissza az órákat és a gázt.
    A Dégáz egy sunyi társaság”
  • 29. SP 2010. november 20. 17:50
    „Más esetekben is létezik ideiglenes engedély, szabvány alóli felmentés stb. stb.

    Ha a gázrobbanás előtti állapot nem volt kizáró oka eddig a szolgáltatásnak,
    és tényleges veszély nincs,(!) szakértő is ezt kimondja annak ellenére, hogy nem a 2010-évi előírásoknak felel meg a rendszer, úgy az ideiglenes legalább egy fűtésszezoni engedély megtagadását akadékoskodásnak tartom.”
  • 28. aranylang6 2010. november 20. 15:07
    „Aki szeretne segíteni a melinda71@citromail.hu-n megtalál.

    Nem az volt a szándékom, hogy siránkozzak, egyszerűen már nem tudtam tovább magamban tartani a véleményem.”
  • 27. zoltanszabo 2010. november 20. 14:41
    „Kedves 26. Ha volna egy elérhetőséged biztosan sokan segítenének .Én is .
    Fórumozó EMBEREK! segítsünk ennek a gyermekét egyedül nevelő és nagy bajbalévő anyukának.
    Ha leadná a címét a szerkesztőségbe és onnan mi megtudhatnánk .
    Itt kérek minden jószándékú embert segítsünk!!!”
  • 26. aranylang6 2010. november 20. 11:51
    „Én vagyok az az anyuka, aki a felrobbant lakásban lakott albérlőként.

    Senkinek nem kívánom, amit átéltünk, azt hittem, hogy a kislányom is bent volt a lakásban.
    Azóta nem alszom szinte, és szükséglakásban élünk, ki tudja meddig?
    Vajon hogy döntenek a vezetők, maradhatunk-e itt, vagy mennünk kell?
    Én is sajnálom az ott lakókat, de könyörgöm: Tőlünk miért nem kérdezi meg senki ( Tisztelt újságírók! ), hogy velünk mi lett,
    Hogy a tönkrement, megsemmisült dolgainkat hogyan pótolom? ( hűtő, ágy, szőnyegek, polcok...edények)
    Hogy magyarázom meg a lányoknak, hogy nem fog újra felrobbanni a lakásunk? Velünk sem a Dégáz, sem a biztosító, senki nem törődik, ( kivétel az IKV, aki engedte, hogy ide költözzünk egy darabig!)

    Lehet itt dobálni a labdát jobbra-balra, de a felelőst meg kell találni, és nem csak az ott lakók, hanem ÉN is azt várom, hogy valaki kárpótoljon!”
  • 25. xxx123 2010. november 20. 11:24
    „enigma.anonimus 2010.11.19. 16:08
    ,,A Dégáz ilyen megnyilvánulásain sajnos már nem lepődöm meg.
    Egy új építésű háznak a 2010-es gázterveit (melyet a Dégáz által kijelölt tervező készített nem kevés pénzért számlára!), a Dégáz elutasította, mondván "nem korszerű". Amikor megpróbáltam utána járni, hogy is van ez, egy "illetékestől" azt a választ kaptam "attól függ, hogy elfogadják a terveket, módosításokat, hogy milyen napja van az erre illetékes hivatali személynek". Nos ezzel a hozzáállással nem lopta be magát a szívembe a fent nevezett szolgáltató. (és ez nem egyedi eset!)"

    Az ,,illetékes hivatali személynek" mindegy hogy milyen napja van, csak egyféleképpen járhat el szabályosan, nyilván azért mert nem akar börtönbe kerülni.

    egy tervező.”
  • 24. őrgróf 2010. november 20. 10:49
    „A biztosító köteles (lenne) a teljes kár ( villanyfűtés, átszerelés, stb. ) költségeit állni, majd a jólfizetett biztosítási jogászok visszaperlik a hibát elkövető embertől ( cégtől ) ill. annak biztosítójától. Ezért vannak, ezért fizetjük a rengeteg díjat. ( elméletileg.)
    Más: tényleg jó volt negyven évig, ( vagy még régebb óta!) erre jön az Unió, és mindenbe beleugat. ( bocs)
    Ivóvíz, légszennyezés, stb. Költsd az amúgy is szűken lévő pénzedet, magyar, majd mi adunk kölcsönt, csak vedd meg ( fogadd be )a mi szarainkat, törleszd a részleteket, azután azt fogod észrevenni, hogy már a csillagos ég sem a tiéd, ami a fejed fölött volt - eddig ingyen. Bocs a ronda kifejezésekért, de nagyon "pipa" vagyok, sztem jogosan. Pl. tudjuk mi azt, hogy Bonnban (Londonban, stb.) mekkora a légszennyezettség, mennyi büntetést fizetnek ők? És ha többmilliárdra büntetnek minket, mert Pesten nagyobb a légszennyezettség a megengedettnél, attól kisebb lesz? Nem, sőt nagyobb, mert még annyi pénz sem marad a fejlesztésekre... A sok tahó fővárosi meg ne járjon autóval, tömegközlekedjen, ő teheti. De én (mi) itt vidéken mivel járjunk? Lovaskocsival, esetleg lóháton? Tudják mibe kerül egy lovat fönntartani? A büntetést viszont a mi pénzünkből (is) veszik el, vagyis én fizetem a pestiek kényelmességét...”
  • 23. eljensokaszeged 2010. november 20. 08:56
    „20. hozzászólás macs 2010.11.19. 21:47

    A gázrobbanás nem "magától" történt, hanem egy csávó elfúrta a gázcsövet. A rendőrség is nyomoz.
    Tehát nem a lakásokban volt gond, hanem az alagsorban ahol elb....ták.”
  • 22. AN 2010. november 19. 22:24
    „Pocsékul fog hangzani, de valahol értem a biztosítót. Kiderült, hogy az egész rendszer úgy, ahogy van car. Ebben a házban a lakásokat a benne lakók az önkorm.tól vették meg vagy 15 éve egy kalap fütyiért jóformán. Azóta már azért meg lehetett volna csináltatni az elektromos, a víz és a gázhákózatot.Nekem is magántulajdonú lakásom van, folyamatosan költök rá, hogy minden rendben legyen.”
  • 21. unknown 2010. november 19. 21:52
    „Együtt érzek a lakókkal, de első szempont a biztonság. Azt hiszem a lakók is másként vélekednének, ha a szükséges munkákat a kivitelező (nem tudom ki) a gázszolgáltató műszaki ellenőre felügyelete mellett gyorsan, soron kívül, folyamatosan végeznék. A gyorsabb és segítőbb munka olcsóbb is. Hát igen, régen lehetett még kóccal is tömíteni. Ma valami teflonos fonalfélét láttam használni. Ismerőseimnél egy gázszerelő fél éven belül újraszerelte a dolgokat, mert a flexibilis kötés lehetősége is "ugrott". A biztosítónak meg szerintem helyt kellene állnia a szolgáltatás újraindulásáig.”
  • 20. macs 2010. november 19. 21:47
    „Ne kövezzetek meg!
    Ebben a házban nem régen gázrobbanás volt. Szerintem megfontolandó a gázosok kérése. Tudom, nagyon sok pénz, és sokuknak szinte lehetetlen ennyit előteremteni, de a saját érdekükben meg kéne próbálni.
    Az újságiró ezt irja:
    "Hogy kiderítsük, "jogos-e", egy negyven éve jól működő háznál a gázbekötések egy földszinti robbanás miatti cseréje, felhívtunk egy szegedi gázszerelőt."
    Bocs, de mivel volt egy robbanás, biztosan jól működőtt a ház?
    Nincs sok pénzem, de 5 eFt-ot fel tudok ajánlani, de szigorúan a gázbekötésre.
    Csatlakozik valaki?”
  • 19. laina 2010. november 19. 18:48
    „A Biztosító nagy ÚR!! Nekik csak a befizetés a lényeg, kártalanítás esetén minden kiskaput megtalálnak, megkeresnek ahhoz , hogy ne kelljen fizetniük. Biztos vagyok benne, hogy amikor "véletlen" még is fizetni kell egy esetben, akkor az a következő ÁSZF-ben már kizáró ok ként szerepel. Gusztustalan ami ebben az országban folyik, a kisembernek nincs joga, csak kötelessége. És ehhez a mindenkori kormány csak asszisztál.”
  • 18. rozator 2010. november 19. 18:39
    „Egy dolgot nem értek!? A biztosítást mi a faxért fizetem, ha nem állítják helyre a dolgaimat, a ház vagy a saját biztosításomra?”
  • 17. borkostolo 2010. november 19. 17:53
    „Az allamnak segbe kellele rugni vagy a biztositot vagy a szolgaltatot. Miert csinalhatnak Magyaroszagon a cegek azt az emberrel amit akarnak? Mashol ez nem igy van!!!!”
  • 16. enigma.anonimus 2010. november 19. 16:10
    „Ja és még a tervező is tanácstalanul állt, nem értve a döntést. Másnap egy ugyan ilyen tervet elfogadtak.”
  • 15. enigma.anonimus 2010. november 19. 16:08
    „A Dégáz ilyen megnyílvánulásain sajnos már nem lepődöm meg.
    Egy új építésű háznak a 2010-es gázterveit (melyet a Dégáz által kijelölt tervező készített nem kevés pénzért számlára!), a Dégáz elutasította, mondván "nem korszerű". Amikor megpróbáltam utánna járni, hogy is van ez, egy "illetékestől" azt a választ kaptam "attól függ, hogy elfogadják a terveket, módosításokat, hogy milyen napja van az erre illetékes hivatali személynek". Nos ezzel a hozzáállással nem lopta be magát a szívembe a fent nevezett szolgáltató. (és ez nem egyedi eset!)

    Bizony létezik olyan ügyvéd aki valóban sikerdíjért munkálkodik, igaz ritka. Bizonyára ezt a cikket is olvassa, és bízom benne, hogy a lelkiismeretére hallgatva (mert neki még van), felajánlja a segítségét az ott lakó idős embereknek, akár a biztosító, akár a szolgáltató vagy esetleg mindkettő felé!”
  • 14. zoltanszabo 2010. november 19. 15:45
    „Most jutott eszembe: Itt van Gyimesi képviselő az ő havi bejelentett fizuja :75 000.-Ft ,biztos kicsi pénzért elvállalná az ügyet!!! Keressék meg a lakók v. a közös képviselő!!!!”
  • 13. zoltanszabo 2010. november 19. 15:41
    „T. 10.es .Igazad van. De az is igazlehet ,hogy nem az ott élő kisnyugdíjasok szerelték a gázt.
    A Dégáz emberei eltérést találtak a korabeli tervekhez képpest" Kérdezem én: ki szerelte korábban a gázt?ki vette át? Ki javította? Ki számlázta az írdatla számlákat????
    Biztos vagyok benne nem az az idős néni aki a képen van?????
    Hol az emberség???Jön a tél,mindenki rendesen fizetett giga számlákat!!!A szolgáltató is tehetne cserébe valamit!!!!”
32 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soha nem akartuk eldobni - a nagymamájához kerül Jancsika

Megoldódhat a patthelyzet: Jancsika a nagymamájához, Ibolyához kerül. Tovább olvasom