Sok családnál gyötrő kérdés: mit eszik a gyermek a nyári szünetben? A rászoruló diákok a tanévben ingyenes étkezésre jogosultak – az önkormányzatok a vakáció heteiben is igyekeznek biztosítani ezt a lehetőséget, pályázattal.
A kormány idén 2,4 milliárd forintot szánt erre a célra, így 110 ezer gyermek kap naponta meleg ételt, 50 napon át. A szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság immár figyelembe veszi az önkormányzatok eltérő helyzetét és az önerő mértékét is, és kikötötte: felmelegíthető készétel nem adható, az alapanyagok harmadát pedig kötelező a település legfeljebb 40 kilométeres körzetében kistermelőktől vagy mezőgazdasági vállalkozóktól beszerezni.
 |
| Sok rászoruló gyerek nyáron is csak önkormányzati illetve állami segítséggel jut meleg ételhez. Illusztráció: Karnok Csaba |
– Szeged 44 munkanapon át 580, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő diák részére szervez szociális nyári étkeztetést a Weöres Sándor, a Zrínyi Ilona és az Orczy István Általános Iskolában. A meleg ételt a Suli-Host Kft. készíti el, az ebédlőkben lehet elfogyasztani vagy ételhordóban elvinni – tájékoztatott a városháza szociális irodájának vezetője,
Novkov Veszelinka. – Több mint 10 millió forint állami támogatást ítéltek meg részünkre, 50 gyermek étkezését pedig a város a saját költségvetésből fedezi, közel 970 ezer forint értékben. Az étkezés idejére biztosítjuk a gyermekfelügyeletet, erre 200 ezer forintot különítettünk el, a városőrség munkatársai segítenek.
Ellenőrzik, élnek-e a lehetőséggel
Egy-egy településen problémát okozott korábban, hogy a szülők jelezték ugyan igényüket az ingyenes étkezésre, de mégsem vitték el az ebédet. Válaszadóink szerint Vásárhelyen és Szentesen ez nem jellemző. Szegeden is megszűnt a jelenség, mivel a gyermekfelügyeletet biztosító városőrség ellenőrzi a felhasználást, és jelez, ha valaki nem vette igénybe az étkezést. A jelzésre a szociális iroda gyermekvédelmi csoportja felszólítja a szülőket, hogy adják vissza az ebédjegyeket. Az ellenőrzést idén is folytatják. Csongrádon a Városellátó megállapodást köt a szülőkkel, amelyben benne van: ha a gyermek beteg, kötelesek ezt jelenteni, és gondoskodniuk kell az étel elszállításáról.
|
A megyében Hódmezővásárhelyen kap a legtöbb, 1300 gyermek ingyenebédet a vakáció alatt. A város pályázaton 18 millió forintot nyert. – A helyi cégek, vállalkozók is komoly felajánlásokat tesznek az ügyért, anyagilag és mezőgazdasági termékekkel is hozzájárulnak az étel elkészítéséhez – közölte
Göbl Vilmos sajtóreferens. A Cseresnyés Kollégiumban és a Kalmár-középiskolában lehet átvenni a napi menüt. Csongrádon 202 rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő kiskorút érint a kedvezmény. Az önkormányzat az előzetes felmérés alapján megigényelt teljes összeget, 4,8 millió forintot nyert, önerő idén nem volt. – A szolgáltatást a Városellátó Intézmény biztosítja, a gyermekek felügyeletét pedagógusok bevonásával szervezzük meg – tájékoztatott Hajó Edina sajtóreferens. A gyerekek felügyelet mellett a Dob utcában vagy napközis táborban, a Körös- toroknál fogyasztják el az ebédet.
– Szentesen június 18-ától 45 munkanapon át 425 gyermek kaphat napi egyszeri meleg ételt, 90-nel kevesebben, mint tavaly – közölte
Lencséné Szalontai Mária szociálpolitikai osztályvezető. A pályázati forrás információink szerint 7,5 millió forint, mellé az önkormányzat 1 millió önerőt biztosít. Itt étkezési jegyért jár az ebéd, hazaviszik a kicsik. Makón tavaly 110, idén 249 gyermeknek biztosít az önkormányzat étkeztetést a nyári szünet idejére – tudtuk meg
Buzás Péter polgármestertől. A városban 998-an kapnak rendszeres gyermekvédelmi támogatást, közülük az Egyesített Népjóléti Intézmény gyermekjóléti szolgálata választotta ki a legrászorulóbbakat. A meleg ételt a központi konyhán készítik el, onnan lehet hazavinni. Az elnyert központi támogatás 5,9 millió forint, önerőre nem volt szükség.