Délmagyar logó

2018. 10. 17. szerda - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

33 éve versenyszerűen sportol Bolgár Tamás

Három sportágat is kipróbált már az 51 éves szegedi Bolgár Tamás. Gerelyhajításban és bowlingban országos bajnok lett, míg a tekét jelenleg hobbi szinten űzi. Szívfájdalma, hogy nem vehetett részt a moszkvai olimpián, pedig eredményei alapján ott lett volna a helye.
A legtöbb élsportoló annyira megelégeli pályafutása során a napi két edzést, hogy a visszavonulás után egy ideig gondolni sem akar a tréningekre. Az egykori válogatott gerelyhajító, Bolgár Tamás azonban kilóg a sorból.

Némethtel és Paragival

– Soha nem tudtam mozgás nélkül elképzelni az életem, ezért miután 1990-ben, tizenhat év után sarokba állítottam a gerelyeket, azon gondolkodtam, mit kellene sportolni – mondta Szeged közismert sportolója, 1986 gerelyhajító magyar bajnoka. Levezetésként egy-két gerelyhajító versenyen még elindult, de ez már nem ugyanaz volt, mint amikor az 1976-os montreali olimpia bajnokával, világrekorderrel, Németh Miklóssal vagy a későbbi világcsúcstartó Paragi Ferenccel viaskodott. Apropó moszkvai olimpia! Nagy fájdalom a 27 évvel ezelőtti történés Tamás életében. A Szovjetunióban rendezett olimpiára három magyar gerelyhajító utazhatott volna. Az nem volt vitás, hogy Németh Miklós és Paragi Ferenc a keretben van, azt azonban soha nem gondolta volna a Szegedi VSE, majd a Szeol atlétája, hogy ő mint a magyar ranglista akkori harmadik helyezettje nem lesz ott a Misa Mackóval jelképezett moszkvai olimpián.

Pálmákra vadászik

Az egykori gerelyhajító még élsportoló korában elkezdte a dísznövény-kereskedést. Saját vállalkozást azonban csak a rendszerváltás idején alapított, miután elvégezte a dísznövénykertész iskolát. Azóta fokozatosan fejlesztette kertészetét, de olyan különleges kéréssel még senki nem fordult hozzá, mint az elmúlt héten egy csongrádi fiatalember. Tíz darab kétméteres törzsű pálmafára kértek ajánlatot. – A sportban megtanultam, hogy semmi sem lehetetlen. Már találtam is ezer euróért igazi mediterrán pálmát.

A vidékiek hátránya


– Abban az időben a vidéki sportolókat mondhatni semmibe vették. Nyílt titok volt: mivel nem került fővárosi versenyző a rangsor harmadik helyére, ezért inkább csak két versenyzőt utaztatott a szövetség. Szomorú voltam, hiszen akkori eredményemmel olimpiai ötödik lehettem volna – emlékezett vissza Tamás, akinek akkori mestere pedig nem akárki volt: 1979-ben és 1980-ban direkt az olimpiai felkészülés kedvéért, az 1960-as római olimpia ezüstérmese, Kulcsár Gergely irányította a felkészülését. Annak ellenére, hogy a rendszerváltás előtt igen körülményesen lehetett a köznépnek nyugatra utazni, a szegedi gerelyhajító a legjobbakkal járta a külföldi edzőtáborokat. Főként Olaszország volt a kedvenc állomáshelyük, ahol egy edzőközpontban tréningezett a két világhírű olimpiai bajnok olasz atlétával, a magasugró Sara Simeonival és a sprinter, Pietro Menneával.

Nyolcvan méter felett


– A külföldi edzőtáborokba utazó keretbe sem volt könnyű bekerülni, hiszen csak Magyarországon tizenhatan dobtunk nyolcvan méter felett, ami akkor nagy szó volt – magyarázta Bolgár Tamás, aki tizenhat év atletizálás után sportágat váltott és bowlingozni kezdett. Szegeden a 90-es évek elején az országban elsők között alakult bowlingcsapat. A Biliárd Casino együttese 1995-ben meg is nyerte a csapatbajnokságot, amelynek tagja volt Tamás is. Önköltségen a magyar válogatott színeiben még abban az évben az amerikai Renóban világbajnokságon is részt vett.

– Ez arra volt jó, hogy belekóstoljunk, milyen is az igazi bowling. Mi ugyanis tekés stílusban gurítottunk. Amerikából hoztuk az első szakkönyveket, videofelvételeket, hogy igazán milyen technikával kellene elengedni a különböző állásokban a golyót – szakmázott a ma már 51 éves férfi, aki felhagyva a bowlinggal, átpártolt a rokonsportághoz, a tekéhez. Jelenleg csapatával a városi bajnokságban az első helyen áll.
– Nemrégiben megműttettem a térdemet, hogy tudjak még néhány évig sportolni. No meg a kertészetemben sem előnyös, ha sántikálva járkálok.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétmilliomodik látogató a TIK-ben

Még nem töltötte be harmadik évét a József Attila Tanulmányi és Információs Központ, de már több… Tovább olvasom