Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

370 helyett csak 35 fát vágtak ki az újszegedi ligetben

Szeged - Tizedannyi fát vágtak ki idén az újszegedi ligetben, mint a korábbi kertészeti tervben szerepelt. Az új alapelv: érték minden meglévő zöldfelület, amelyet meg kell tartani, ha biztonságos.
370 fát vágatott volna ki a helyi védelem alatt álló újszegedi Erzsébet ligetben a kezelő Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. – egy kerttervező pár éve készült kertészeti terve alapján. E tervnek az volt az alapelve, hogy mivel semmiképp sem lehet érintetlenül hagyni a város legnagyobb parkját: ezért ki kellene bontani a liget alját, vagyis szükséges eltávolítani belőle a gyümölcsfákat, sarjakat és a leárnyékolt, ezért a növésükben gátolt egyedeket.

Famustra a Ligetben. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Ezzel szemben – Szentistványi István, a közgyűlés városkép- és környezetvédelmi bizottságának LMP-s elnöke szerint is – idén pozitív, kompromisszumos megoldás született. Legalább három körben egyeztettek, bejárták az 1,3 hektáros területet az új cégvezetéssel, ökológus és biológus szakértőkkel, civilszervezetekkel és a polgármesteri hivatal szakirodájával. Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, aki maga is erdész végzettségű, elmondta: érték minden meglévő zöldfelület és megtartandó, ha biztonságos. Úgy alakították át a kezelési tervet, hogy a ligetben rendezett programok résztvevői és a szabadban pihenő családok biztonságát ne veszélyeztessék a fák. Ennek érdekében az erdészeti szakközépiskola erdőmérnök tanárai nemcsak műszeres üregvizsgálattal ellenőrizték a törzsek állékonyságát, hanem többféle kezelési javaslatot is adtak.

Végül 35 fát találtak élet- és balesetveszélyesnek a ligetben, ezeket Csepi Gergely kerületvezető és brigádja már kivágatta. 8 fát csonkolással meg lehetett menteni. Például azt a vadgesztenyefát is, amely a Korsós lány szobra közelében áll, és amelyet a madarak kedvéért az odú felett nyestek meg. 6 további lábon kiszáradt idős és veszélyes kocsányos tölgyet a Játékok kertjéből kell eltávolítania a területet kezelő Szegedi Sport és Fürdők Kft.-nek.

Famustra a Ligetben. Fotó: Frank Yvette (galéria)

Jövő év elején újra vizsgálatot tart a bizottság; átnézik a sérüléseket, hajtásokat, rovarpusztításokat és a fák statikai állapotát. Ez alapján ismét döntenek kivágásról, nyesésről vagy megtartásról.

Olvasóink írták

  • 7. enisehezem 2012. április 27. 16:31
    „Nagyon klassz ez a galéria!
    Modika így jó lesz?”
  • 6. Kutya11 2012. április 24. 13:06
    „Végre egy hozzáértő a cég élén, aki ismeri a várost mint a tenyerét meg ezt sok tevékenységet, no meg a hivatali útvesztők se bírják elgáncsolni. Nem tudom ki bírna ilyen sokoldalúan helytállni. Szerintem sokkal szebb a város is. Az egyszerű melósok is szeretik a kopaszt mert lemegy közéjük, és olyan helyeken és akkor mikor senki nem számít rá gumicsizmában...
    Alakul a Kárász utca is, gondolom mert eltűnt néhány agyagedény. Gondolom beültetve jön vissza.
    Hajrá”
  • 5. Horthyszobor 2012. április 24. 07:53
    „Pozitív hír. A nagy fanyuvo Botkat nem engedtek elszabadulni. Hírek fabizniszrol szólnak...”
  • 4. tuti 2012. április 23. 22:01
    „Hm ... Pedig hogy mondta mindenki a magáét, mikor leváltották a szintén Fideszes Szabó Ferit. Minden hányást kapott a Makrai. Télen is kapott, mikor erőn felül próbálta takaríttatni az utakat. Hát ... ilyen a népítélet ... forgandó.”
  • 3. Mike3 2012. április 23. 21:13
    „Nagyon szimpatikus ez a Makrai!!! Egy igazi szakember. Az első intézkedése egyébként madárodúk kihelyezése volt.”
  • 2. szg1980 2012. április 23. 17:17
    „Es ultetni ki fog es mikor??!”
  • 1. Linka11 2012. április 23. 16:17
    „Végre egy ésszerű döntés !! Gratulálok az illetékeseknek ! És köszönöm a fák nevében is !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mentik Európa legritkább rágcsálóját

A délvidéki földikutya Európa legritkább, ezért a legveszélyeztetettebb rágcsálója. Megmentésére egyéves projekt kezdődött hétfőm Ásotthalmon. Tovább olvasom