Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

42 éves a ˝szegedi˝ ételízesítő

Röszke - 2000-ben alakította át a paprikafeldolgozó röszkei szárítóját az Unilever: azóta a multi gyártja az idén 42 éves, Szegeden „feltalált" Delikátot. Tegnap első alkalommal mutatták be a sajtónak a szigorúan zárt technológiát.
Először szervezett gyárlátogatást az Unilever Magyarország Kft. a röszkei élelmiszergyárba tegnap. Szigorú biztonsági és élelmiszer-higiéniai intézkedések mellett mehettünk be az üzembe, még a gyárudvaron is csak a két sárga sáv határolta csíkon közlekedhettünk. A gyártósorok közelébe pedig steril öltözékben mehettünk, még a jegygyűrűt is az öltözőben kellett hagyni.

42 éves a ˝szegedi˝ ételízesítő. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

De más apropója is volt a bemutatkozásnak: Kocsis Zoltán, a röszkei gyár igazgatója elmondta, idén új, nagy sebességű gyártósort üzemeltek be 1,7 millió eurós, mintegy 500 millió forintos költséggel. Ennek köszönhetően egyrészt nőtt a termelőkapacitás, 16,5 tonna terméket állítanak elő éves szinten, másrészt a sütőzacskós termékek egyedüli gyártójává váltak a nyugat-európai piac számára. A 250 embernek – közülük átlagosan 80 röszkei – munkát adó üzem 20 országba exportál, Európán kívül Kanadába és Ausztráliába is.

Főzzön játszóteret!

Lezárult a 6. éve tartó Főzzön játszóteret! program, a 45.-et a napokban már át is adták a vonalkódokat rekordmennyiségben gyűjtő tényőieknek. Erről Farkasházi Réka, a kampány elkötelezett támogatója beszélt. Megtudtuk: az Unilever eddig 230 millió forintot költött játszóterekre. Debrecenben is építenek egyet, ezt október végén vehetik birtokukba a gyerekek.

Az Unilever 2000-ben vásárolta meg a jelenlegi üzem elődjét, a Szegedi Paprikafeldolgozó Zrt. egykori szárítóját. A Paprikánál dolgozott Gregus Ákos gyártmányfejlesztő, aki csapatával együtt feltalálta a tízféle zöldséget tartalmazó ételízesítőt, a Delikátot. Az első zacskók 1970-ben kerültek az élelmiszerboltok polcaira. A 42 éves termék receptúrája azóta sem változott, csak a korábbi konyhasót cserélték jódozottra. Az idei magyartermék-rendeletben foglaltak alapján a Delikát a „hazai előállítású termék" kategória feltételeinek felel meg. A röszkei gyárban 960 receptúra alapján készítenek levesporokat, ételízesítő mixeket, leveskockákat, sütőzacskós termékeket.

A gyárlátogatáson részt vett Borbásné Márki Márta röszkei polgármester is, aki elmondta: a cég a legnagyobb foglalkoztató a faluban, évente 50 millió forint iparűzési adót fizet, és több millió forinttal támogatja az iskolát, a sportot, a nyugdíjasokat, a nagycsaládosokat.

Olvasóink írták

  • 4. uborka 2012. október 13. 18:27
    „Ez a dolog annyira titkos,hogy az utolsó mohikáni igazgató kit el is itéltek csalás miatt,mivel ezt a titkos receptet egy másik zacskóban adta el, az pedig egy Jugoszláv cég forgalmazta, ezért 2 év fel függesztet évet kapott az igazgató,és nyugdíjat, persze nem keveset.”
  • 3. rand 2012. október 12. 21:35
    „@papika56 Igen hagyjuk szétrohadni képtelen vagyok a fizetésemből kigazdálkodni az árát ... pedig nagyon szeretem a pritamin paprikát.”
  • 2. papika56 2012. október 12. 13:00
    „Miért kellett tönkretenni a szegedi paprika feldolgozót ??meg a makói "lecsó gyárat " ???,Több ezer ember dolgozott ott,Nem volt probléma a megtermelt söldséggel--gyümölcsel.
    Mindszent környékén 500 t. priamin-piros paprikát hagynak szétrohadni !!
    MICSODA pazarlás !!!!!!”
  • 1. wemi 2012. október 12. 11:13
    „Az éves szinten 16,5 tonna kicsit kevés, nnem?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétfőtől kaphatók a szabadtéri-bérletek

Speciális karácsonyi csomagot is kínálnak, és más kedvezményekkel is várják a közönséget. Tovább olvasom