Délmagyar logó

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 2°C | 13°C Még több cikk.

45 millióból újult meg a Csillag börtön homlokzata

Szeged - Negyvenöt millió forintból újult meg a Szegedi Fegyház és Börtön Mars téri épületének homlokzata.
Az átadót pénteken tartották a Csillag börtönben. Tikász Sándor börtönparancsnok elmondta: a helyi védelem alatt álló 128 éves fegyház homlokzatának felújítását a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága finanszírozta.

Az avató előtt a fegyház Dorozsmai úti intézményében egy 40 millió forintból elkészült, 16 darabból álló konténer jellegű öltözőt adtak át az ott dolgozóknak. A konténerek teljesen felszereltek, van bennük zuhanyzó, vécé és klíma.

Negyvenöt millió forintból újult meg a Szegedi Fegyház és Börtön Mars téri épületének homlokzata.. Fotó: Kanok Csaba
Negyvenöt millió forintból újult meg a Szegedi Fegyház és Börtön Mars téri épületének homlokzata.
Fotó: Kanok Csaba

Felkai László közigazgatási államtitkár elmondta: hamarosan elkezdődhet az új büntetés-végrehajtási kódex társadalmi vitája, a jogszabályt a tervek szerint decemberben fogadhatja el az Országgyűlés. Az új kódexben nagyobb szerepet kapna a fogvatartottak visszailleszkedésének elősegítése. A társadalomra kevésbé veszélyes elítéltek külső kapcsolattartásának szabályait és intézeten belüli mozgását is megváltoztatnák, a hosszabb szabadságvesztésükből szabadulók pedig – ha igénylik és érdemesek rá – segítséget kapnának lakhatásukhoz és munkába állásukhoz.

Olvasóink írták

  • 9. pachakuti 2013. augusztus 04. 12:18
    „Nehogy aztán az új büntetés-végrehajtási kódex valami szigorítást tartalmazzon!
    Így is mérhetetlen testi-lelki szenvedést, éhezést és megalázást élnek át szegény ártatlanul elítélt honfitársaink! A bezártsági érzést már említeni sem érdemes...”
  • 8. papsajt 2013. augusztus 03. 17:01
    „a homlokzat szép lett. ráfért a tatarozás, ha soknak is tűnik a 45 milla, nekem jobban szúrtja a szemem a "40 millió forintból elkészült, 16 darabból álló konténer jellegű öltöző" . ennyiből palotát építhettek volna az udvarra, nem egy konténert.”
  • 7. vélemény 2013. augusztus 03. 15:18
    „Megérdemlik.”
  • 6. HAJDÚKFOKOSA 2013. augusztus 03. 11:48
    „kell is a sok bünözönek:)) vegyen már nekik uj kondigépeket kardiO gépeket táplálék kiegészitöket, ugyis lehet gyurni diplomát szerezni, ERRE MEGY EL AZ ADÓZOK PÉNZE, EZÉRT MEGY TÖNKRE ANNYI KISVÁLLAKOZO MERT EZEKNEK IS KIKEL FIZETNI A FENNTARTÁSUKAT JÁRULÉKAIKAT. HÁNYNOM KELL KOMOLYAN”
  • 5. buhamama 2013. augusztus 03. 07:40
    „Mi a szar volt ilyen drága a festék ,vagy a malter.”
  • 4. Egyolvasó 2013. augusztus 03. 07:06
    „Nagyon helyes, igen is tessék támogatni a börtönből szabadultakat, mind anyagilag mind lakhatáshoz való hozzájutással. Én még javasolnám, hogy egy új autót is kapjon a büntetését letöltött rab, ami a börtönből való kilépése után a kapuban várja, és a börtönparancsnok adja át a kucsokat, az emberek jókivánságaival. Nem baj, ha gyilkol, csalt, lopott, a lényeg, hogy kitöltötte a rá kirótt büntetést.

    Jövőre 2014-ben parlamenti képviselői válaszások, ezt tartsa mindenki szemelőtt!”
  • 3. Minibusz 2013. augusztus 03. 06:24
    „Egy réges régi vicc.
    Nagyon magas rangú politikus vezetők látogatnak meg egy óvodát. Nézelődnek, azután döntenek.
    Tv-t, videót elvenni, a kaját elfelezni! Így szólt a határozat
    Átmennek egy iskolába.
    Ott is minden nagyon szép és nagyon jó, úgyhogy itt is faragnak a költségvetésen.
    Átmennek a börtönbe, ott is szétnéznek.
    - Ez így nem helyes! Minden szobába tv-t, videót, több ennivalót, szaunát, könyvtárat, játék és számítógép termet!
    - De miért vesszük el az óvodától meg az iskolától ezeket, és miért a börtönnek adjuk? - kérdezik az illetékest
    - Mert mi már óvodások, iskolások nem leszünk, de börtönbe még kerülhetünk.
    (Azt hiszem Hofitól hallottam ezt)”
  • 2. _csutak_ 2013. augusztus 02. 21:59
    „Ha változnak a törvények javaslok bevezetni egy új szabályt!
    Halmazati helyett tételes büntetés legyen, aminek az értelme az, hogy gyilkosságért életfogytiglan, az előre kitervelésért 400 év, a különös kegyetlenségért meg hatszáz és lehet harmadolni!
    Ma mértek egy fazonra ennyit az USA-ban.”
  • 1. eternette 2013. augusztus 02. 18:35
    „Oké, hogy műemlékvédelem, de...iskolák, óvodák rogyadoznak. Más: a hosszú szabadságvesztésükből szabadulók (magyarul a gyilkosok...) segítséget fognak kapni a lakhatásukhoz, munkábaállásukhoz...És a sok értékes fiatal, gyermekes házaspár? Na ezért kellett a sárgacsekkadó, a kamatadóra még eü.járulék, és a többi...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beépítik a Centrum-gödröt?

A csillagok állásán is múlik, hogy sikerüljenek a tervek, de közel a Centrum-gödör telkének beépítése. Tovább olvasom