Délmagyar logó

2016. 12. 06. kedd - Miklós -5°C | 2°C

4 csillagos szálloda nyílik az egykori színészház emeletén

Szeged – Több mint 200 millió forintból megújult az egykori IKV-s Burger ház. Nyárra 4 csillagos szálloda és étterem nyílik.
A Kelemen László utca 7. szám alatt, Burger-ház emeletén hamarosan megnyílik Szeged legújabb 4 csillagos szállodája. Az államosítás előtt is vendégfogadóként működő, 1883–84 között épült házat Burger Gusztáv rendelte meg. Rantal János építésztől megtudtuk, a Klauzál térre néző sarkot visszaállították eredeti formájára, újra a helyére került a térre néző erkély is. A Burger-ház később IKV kezelésbe került, majd színészlakásokat alakítottak ki benne. A teljesen leromlott állapotú, aládúcolt függőfolyosójú épületet először egy ügyvéd, majd a szálloda beruházója a Yourhouse Kft. vette meg. A 106 millió forintos állami támogatással megépült Hotel Soleil Szeged modern szobákkal, galériázott lakóterekkel várják – nem titkoltan – a külföldi turistákat. Az új szálloda 9 főnek ad majd munkát. A Burger-házban 2010 februárjában kezdtek hozzá a panzió kialakításának, amely egy év után szinte teljesen befejeződött.

Szálló lett az egykori színészház. (galéria)

Kérdésünkre, miszerint milyen fantáziát látnak Szegedben, miért építenek 4 csillagos szállodát egy másik szállástól alig 150 méterre a, Dömsödi Zsolt a Hotel Soleil Szeged igazgatója a következőt válaszolta: „Úgy gondolom, hogy Szegedben hatalmas a lehetőség. Budapesten kívül Eger és Szeged az, ahová érdemes beruházni. Az idetelepülő lézerközpont is a város vonzerejét erősíti, és bízunk benne, hogy a szegedi 40–50 százalékos szállodai kihasználtsággal ellentétben mi magasabb szinten tudunk majd elérni."

Olvasóink írták

40 hozzászólás
12
  • 40. purgator 2011. február 06. 00:59
    „Na végre, ezt is megértük? Bank is lesz Szegeden, nem kell minden apró pénzügyi manőver miatt nagyfaluba utazni. Régen kiérdemelte már a város ezt. Ha nem is minden második sarkon, de legalább egy...
    Köszönjük városvezetőség!”
  • 39. EAM 2011. február 05. 00:18
    „A Delmagyar "ALLAS" ajanlataban (most megszamoltam),
    "a"tol, mint "adminisztrator"-tol
    "v"-ig, mint "vendeglatos",

    3.224 allasajanlat van...!”
  • 38. SWIFTMAN 2011. február 04. 23:37
    „Nem szálloda kéne nekünk, hanem egy 5000 munkahely, hogy ne nyűglődjenek az emberek munka nélkül.”
  • 37. bánatvirág 2011. február 04. 17:39
    „hidd el a 9 hónap alatt mindennap nézem de.......... mindenhova telefonálok és majd visszahívnak!!de nem hívnak vissza ahonnan visszahívnak ott a rabszolga munka a jellemző szinte éhbérért!!és hát koromnál fogva már nem vagyok alkalmas 16 -20 órákat egyfolytában ledolgozni!!
    Tehát érted a kétségbeesésem lényegét??
    a kör bezárult a lehetőségek tárháza annyira silány h szinte nincs!!!ennyi és nem több!!!!!!!!!!!!!!”
  • 36. gavallér 2011. február 04. 17:38
    „Innen rá lehet látni a patinás Virág cukrászdára.Lehet látni a rozsdásodó lakatot.
    Majdnem jó a 4XXXX- os beírás, de még olvass hozzá egy kicsit 28- as.
    EAM ez még nem júeszé, nem veszed észre?”
  • 35. EAM 2011. február 04. 15:22
    „A 34. hozzaszolast
    egy kicsit "ram nezve" ertem.

    Akar igy, akar ugy.

    Kedves banatvirag!

    A delmagyar.hu cimoldalon, ahol a "del..." cimszokezdet van,
    ott olvashatod nem is kis, hanem csupa nagy betükkel:

    "ALLAS"

    Ez az elsö, amivel a DM kezd, amiert külön elismeresem ( mar ha szamit valamit) jar...!

    Probald meg ott!
    Biztosan talalni fogsz valami Neked megfelelö ajanlatot!”
  • 34. bánatvirág 2011. február 04. 15:08
    „Igen a szállodák és a bankok igen ezt kell épiteni!!nem fizikai munka lehetőséget hanem a milliomosok kedvét keresni!!
    mindeközben döglünk éhen mert senki nem gondolkozik afelől hogy munkát biztosítson a segélyen lévőknek!!
    több mint 40 éves munkaviszonnyal holnap utcára tesznek!hiába akarok dolgozni nincs munka!!!!!!!!!!!!!nincs és nincs 9 hónapja segélyből élek és most az utcára kerülök vagy a jeges vízbe??ki tudja ezzel feladtam mindent feladtam tovább nem birom csinálni!!hány és hány ember gondolja ezt nap mint nap??ha nincs munkád hiteltelenné válsz mindenki szemében és leginkább a magadéban!na de hát ha már ennivalóra nem tudod megkeresni a pénzt ha nincs lakásod ?minek is élni tovább??vagy hogyan éljél tovább??????????????????????????????”
  • 33. EAM 2011. február 04. 12:59
    „Tudom, kezdek mar unalmas lenni, de ezt meg leirom:

    Nem az a problema, hogy mennyibe kerül a szoba vagy lakosztaly!
    Fizetek en a Szineszhazban akar
    350-400 eurot is egy ejszakara illetve egy 24-oras tartokodasert!

    De, akkor el is varom a szolgaltatasok ennek megfelelö szinvonalat is...!

    Valamit valamiert elve alapjan.”
  • 32. EAM 2011. február 04. 12:46
    „Egy "atlagos nyugati vendeg" a következö szempontok alapjan, es ebben a sorrendben
    valaszt ki maganak egy hotelt:

    -1. A szalloda fekvese. (Belvaros kell hogy legyen)
    -2. A biztonsag...! ( Ne tünjön el egy nap a kofferem...)
    -3. A szolgaltatas szinvonala, ideje. ( 0-24 oras etterem, pl.)
    -4. Infrastruktura. (telefon, internet, taxi)
    -5. A szoba ara. (Azert, ok nelkül ne szökjön fel a csillagokig...!

    Ezek tulajdonkeppen az en szempontjaim, de nem hiszem
    hogy az atlagtol nagyon elterne.”
  • 31. EAM 2011. február 04. 11:04
    „29.

    Valoban nem a kommentelök itelik meg (?)
    Lehet, hogy van a kommentelök között nehany jövöbeni vendeg is...

    Különben erdekesek ezek a szegedi hotelarak.

    Ha olvasom a Delmagyar "Isten hozta!" szallasajanlatait!
    Van a Belvaros sziveben egy viszonylag uj es kicsi hotel.
    Ugyanolyan kategoriaba tartozik, mint egy regebbi nagy szalloda a Tisza parton, megis
    a szobaarak a duplaja(!) a a Tisza partinak...

    ???

    Ezert jobb elöre megnezni, tajekozodni.
    (neha sokaig böngeszem az "Isten hozta!" oldal ajanlatait)”
  • 30. TheAZ 2011. február 04. 10:51
    „Tetszik az ötlet és egészen szép is lett.

    Gondolom nem lesz olcsó, de 4 csillaggal nem is az alsó kategóriát célozták meg.”
  • 29. azigazitrebitsch 2011. február 04. 10:11
    „Érdekes.Szerinted melyiket nem tudja teljesíteni,ha majd megnyílik ?
    Nem lesz körömreszelő , vattatampon,vagy hiúság tükör?
    De az a jó,hogy nem a komentelők,hanem majd a vendégek minősítik be a hotelt.”
  • 28. Mathiasking 2011. február 04. 09:51
    „4 csillag: Vendéglátás - Svédasztalos reggeli, vagy a reggeli menü kártya segítségével szobaszerviz - Minibár vagy 24 óra italok keresztül szobaszerviz - Kárpitozott szék / kanapén oldalsó táblázat - fürdőköpeny és papucs a kereslet - Kozmetikai termékek (pl. zuhany sapka, körömreszelő, vattatampon), hiúság tükör, tálca a nagy léptékű, a fürdőszobában) - internet-hozzáférés és a internet-terminál - "? la carte" étterem-

    1978. évi I. törvény 40. §-a és az 54/2003. (VIII.29.) GKM rendelet alapján.

    Aki utána néz az látja, hogy ezt a besorolást nem tudja elérni a szálloda. Max. 2 csillag!”
  • 27. kalkutta 2011. február 04. 01:58
    „Vengdég lesz-e?
    Parkoló van-e?
    Lehet szimpla pénzmosás az egész.”
  • 26. EAM 2011. február 03. 22:50
    „Es, hova lesz felallitva a reggeli "sved-asztal"...?

    Vagy mindenki hozzon maganak acskos tejet a Tecsobol...?”
  • 25. EAM 2011. február 03. 22:48
    „Egy 4 csillagos szallodahoz minimum hozzajarul egy
    golf palya es egy lovaglo palya...!

    Ott, a "Hotel szineszhazban" az elsö emeleten,
    a lovak között kell poloznunk...?

    Nem ertem.”
  • 24. barkzso 2011. február 03. 22:02
    „Végre még egy bank :)) Amerikában nincs ennyi :)))”
  • 23. 266722 2011. február 03. 22:02
    „Akkor ez most magán vagy állami tulajdonú szálloda?”
  • 22. EAM 2011. február 03. 21:55
    „"Best Western"
    (mielött belekötne valaki)”
  • 21. EAM 2011. február 03. 21:49
    „Egyet nem ertek, a legjobb indulatom mellett sem!

    Nyugaton a 4 csillagos szallodak köze tartozik peldaul a
    " Best West" ( "Steinsgarten") hotel-lanc, ahol ejjel-nappali etterem,
    szauna, uszomedence, masszas, "Sonnen-Studio", fodrasz, manikür-pedikür all a vendegek rendelkezesere.

    Ezt, a "Szineszhazban" hogy fogjak megoldani egy emeleten...?
    Vagy,
    csak a szobaarak lesznek 4 csillagosok...??”
40 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vöröslábú kígyászdarvak érkeztek a Szegedi Vadasparkba

Vöröslábú kígyászdaru pár érkezett a Szegedi Vadasparkba: a karantén és a szoktatás időszaka után már a nagyközönség is láthatja a ritka madarakat. Tovább olvasom