Délmagyar logó

2017. 03. 30. csütörtök - Zalán 8°C | 18°C Még több cikk.

500 gyerek a fociprogram seregszemléjén

Szeged - Fociprogram indult állami gondozásban élő gyerekeknek és fiataloknak. A megnyitót szombaton tartották Szegeden.
Fociprogram indult állami gondozásban élő gyerekeknek és fiataloknak a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató, az ÁGOTA Alapítvány és a Szeged-Csanádi Egyházmegye együttműködésével. A megnyitót szombaton tartották a szegedi, Gyík utcai József Attila Általános Iskola tornacsarnokában 500 gyerek és 100 kísérő részvételével. Kothencz János, az ÁGOTA Alapítvány elnöke elmondta, 25 körzetből, 4 megyéből és Budapestről jöttek fiatalok. A fociprogramban hetente kétszer-háromszor játszatások, edzések lesznek, amelyekhez élményprogramok és kirándulások kapcsolódnak. A foci arra ad lehetőséget, hogy a fiatalok megtapasztalják a közös küzdelmet és a közösség megtartó erejét - hangsúlyozta Kothencz.

500 gyerek a fociprogram seregszemléjén. Fotó: Schmidt Andrea
500 gyerek a fociprogram seregszemléjén.
Fotó: Schmidt Andrea

Az Élj és játssz becsülettel! mottójú fociprogram szakmai vezetője, Bozóky Imre megköszönte az egyházmegyének, hogy felvállalta a program finanszírozását. Hozzátette, az is szempont, hogy a gyerekek tanuljanak meg szabályok szerint játszani. Köszöntőt mondott Kiss-Rigó László püspök, B. Nagy László kormánymegbízott, Bodó Imre járási hivatalvezető és Nógrádi Tibor, a Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség vezetője. Mindenki karszalagot, becsületkódexet kapott, és megkezdődött a megnyitó futballtorna.

Olvasóink írták

  • 2. .suhym. 2013. október 06. 19:21
    „A fiam még főiskolás korában szervezett gyerekeknek sporteseményt.. Soha nem fogom elfelejteni a sok csillogó szemű gyereket!:))
    Csak gratulálni tudok a szervezőknek! Hajrá, még sok ilyen eseményt kívánok a gyerekeknek!
    .............................................................................................................................

    1. Qllancs 2013.10.05. 14:58

    Tíz év alatt, így szólt az ígéret, egyébként sincs semmi köze ehhez a rendezvényhez. Ez a gyerekekről szól!
    Csak köszönet jár a szervezőknek és lebonyolításban résztvevőknek!
    Tudod, hatalmas munka fekszik egy ilyen megrendezésében és lebonyolításában.”
  • 1. Qllancs 2013. október 05. 14:58
    „A magyar foci..halott ! Csak egy agyhalott elméjében él . és sok-sok milliárdot költ rá ..inkább a beígért 1 millió új munkahely kéne DE nagyon ! Vége lassan a 4 évnek..de a milliós munkahelynek SE HÍRE..se hanva !!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jövő héten indul a Citybike

Óránként 200 forintért tekerhetünk a Citybike Szeged sárga kerékpárjaival. A jövő héten már mind a 12 helyen elérhető lesz a 100 kölcsönözhető bicikli. Mi már kipróbáltuk. Tovább olvasom