Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

5 óra alatt 940 ezer forint helyszíni bírság

Szeged - A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán és csütörtökön fokozott ellenőrzést tart az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti szakaszán a Kéthalmi pihenőhelyen.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán és csütörtökön fokozott ellenőrzést tart az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti szakaszán a Kéthalmi pihenőhelyen. Az első nap eredményét sajtótájékoztatón értékelték: tegnap 9 és 14 óra között kitereléses ellenőrzéssel 165 járművet ellenőriztek a rendőrök és társszerveik.

320 embert igazoltattak, akik közül 38-at közlekedési szabálysértés miatt összesen 940 ezer forint helyszíni bírsággal sújtottak. Az akcióban 30-an vettek részt: 14 rendőr, valamint a NAV, a katasztrófavédelem, az autópálya-kezelő és a közlekedési felügyelőség munkatársai. 16 gyorshajtó ellen indítottak közigazgatási eljárást, 25 járművön nem volt autópálya-matrica. A NAV 60 ezer forint jövedéki bírságot szabott ki, és lefoglalt egy járművet. Az egyik szabálytalan kamionost 300 ezer forintra büntette a közlekedési felügyelőség, és ugyanennyit kellett fizetnie annak a sofőrnek is, akinek járművében nem volt megfelelő a poroltó. Az M43-ason folyó ellenőrzéssel párhuzamosan Románia Rendőr Főfelügyelősége is ellenőrzi az országuk útjain közlekedő gépjárműveket.

A sajtótájékoztatón Lukács János dandártábornok, B. Nagy László kormánymegbízott, valamint Szeri István, a Közlekedési Felügyelőség igazgatója együttműködési megállapodást írt alá. Lukács János szerint az együttműködés révén a járművek teljes körű ellenőrzését végre tudják majd hajtani. B. Nagy László beszámolt arról, hogy az Európai Unió közlekedési tanácsa díjjal tüntette ki Magyarországot: hazánk útjain 11 év alatt 49 százalékkal csökkent a halálos balesetek száma.

Olvasóink írták

41 hozzászólás
  • 41. waterbear 2012. október 13. 19:38
    „Sarc... ehhez értenek....”
  • 40. ráérő 2012. október 11. 18:33
    „21. Lázárhelyi 2012.10.10. 21:14
    Egy zsombói ismerősöm az egyik önkormányzattol vett működőképes,felszerelt 7000 kg-os DODGE tűzoltókocsit a hulladékvas árának a feléért!”
  • 39. tomidzsí 2012. október 11. 16:19
    „Pontosan, nem a beosztott rendőrök a ludasak, hanem a vezetők!”
  • 38. alfa258 2012. október 11. 15:41
    „Az a baj, hogy itt csak a büntessünk valahogy, minél többet, hogy meglegyen a napszám!!!!! Mindenki tudja, hogy erre megy leginkább az "ellenőrzés", úgyhogy menjenek a jó b.....................a! Elsősorban a főnökeik, azok a trógerok!!!”
  • 37. qrumpli 2012. október 11. 15:08
    „Szó ami szó ,sokkal egyszerűbb egy helyben ellenőrizni és bírságolni mint a betörőt vagy tolvaj csibészt hajkurászni.
    Meg hát ugye így a benzinköltség is kevesebb.
    Hiába no.Okos vezér ,okos beosztott.”
  • 36. tomidzsí 2012. október 11. 14:16
    „De ugye azzal mindenki egyetért ezen logika mentén, hogy jól meg kellene büntetni az összes, lelépni készülő gyalogost el nem engedő autóst? Nyilván most mindenki azzal fog jönni, hogy "én minden gyalogost elengedek...".

    Amúgy szerintem nem kellene, csak kicsit több tolerancia. Nem szokott ugyanis olyan nagyon kerékpáros általi gázolás lenni járdán. Toleranciát egymás iránt, és igen, lámpát a biciklikre, mert anélkül veszélyes.”
  • 35. Ebgondolat 2012. október 11. 13:35
    „33. tomidzsí 2012.10.11. 11:14
    "Szerintem az ilyen szabálytalan autósokból többet kaszálna a rendőrség."

    Az, hogy 10 kerékpárosból 7-8 kivilágítatlanul közlekedik, nem a "kaszálásról" kellene hogy szóljon, hanem arról, minél kevesebb felelőtlen kerékpáros veszélyeztesse a közlekedést!”
  • 34. SunCityZs 2012. október 11. 12:33
    „9. Ebgondolat 2012.10.10. 18:09

    Ön szerint túl drága ahhoz a pályadíj, hogy megállítsák? Igen? Egész Európában elfogadott eljárás, hogy a pályatest teljes forgalmát beterelik egy pihenőbe, és az ott lépésben áthaladó autók közül szúrópróba szerint ellenőriznek.
    Itt kiszűrnek sok olyan autót, ami ránk veszélyes lehet, és nem ritka az sem, hogy kábítószert, cigarettát találnak. Gondolom a cikkben leírt autó is ezért lett lefoglalva...”
  • 33. tomidzsí 2012. október 11. 11:14
    „Ebgondolat:

    "a kivilágítatlan, járdán hasító kerékpárosokkal szemben intézkedni kell, de ez valamiért nem fontos a szegedi rendőrségnek!"

    Szerintem meg a vezetőik másra sem használják őket. De kérdem én, ha városon belül mondjuk az autósok annyira szabályosak, akkor amikor leszállok a zebránál a bicikliről, miért csak a negyedik autós enged át rajta, JÓ ESETBEN!

    Szerintem az ilyen szabálytalan autósokból többet kaszálna a rendőrség.”
  • 32. Ebgondolat 2012. október 11. 10:14
    „26. terror 2012.10.11. 00:34
    31. sadafi74 2012.10.11. 09:48

    Igen, valóban 165 járművet állítottak meg és 320 volt a "személyes" ellenőrzés! Figyelmetlen voltam, mea culpa!
    Ettől függetlenül két dolgot továbbra is fenntartok:
    1. Indokolatlanul ne állítsanak meg senkit, főleg ne a drága autópályán! Többet kellene járőrözni és kiszőrni a szabálytalankodókat. Mert az, hogy néha kiterelnek mindenkit az autópályáról, nem ér semmit!
    2. a kivilágítatlan, járdán hasító kerékpárosokkal szemben intézkedni kell, de ez valamiért nem fontos a szegedi rendőrségnek!”
  • 31. sadafi74 2012. október 11. 09:48
    „Ebgondolat: "320 autósból mindössze 38 követett el szabálysértést! Tehát az autósok 88%-át teljesen alaptalanul terelték le a drága autópályáról és tartották fel indokolatlanul! Ez szerintem teljes mértékben elfogadhatatlan!"
    Olvasd el a cikket és próbáld felfogni!!!!165 járművet ellenőriztek és 320 személyt igazoltattak ebből 38 szabálysértés volt! Az autókon kívül buszok is meg lettek állítva(hoppá)!!!A bírságot szinte csak románok meg bolgárok kapták!:)”
  • 30. pog 2012. október 11. 09:40
    „Kíváncsi lennék, hogy ?% -a volt a megbüntetetteknek külföldi..jó lenne a 43-as makó-Szeged közt is egy ilyen akciót szervezni,mert amit főleg a románok csinálnak a közlekedésben észbontó..(a bírság egy óra alatt elérné a fent leírtat állítom..)”
  • 29. Egyolvasó 2012. október 11. 08:57
    „27. papsajt 2012.10.11. 07:27

    Én úgy tudom, hogy amelyik autós nem rendelkezik autópálya matricával és megfogják, addig nem mehet tovább még kinem fizette a bírságot és megnem váltotta a matricát.”
  • 28. naggyistvan1952@freemail.hu 2012. október 11. 08:49
    „Nincs is pálya matrica. mit kellene felragasztani?”
  • 27. papsajt 2012. október 11. 07:27
    „nagyon gyenge fogás volt, azt kell mondanom.
    A románok és a szerbek körében közismert,hogy nem kell matricát venniük,mert a külföldivel nem tudnak mit csinálni, nem lehet rajtuk behajtani. Helyszíni ellenőrzéskor csekket kell kérnie, aztán hali.
    A gyorshajtásnál hasonló a helyzet. A külföldi magasról tesz rá.”
  • 26. terror 2012. október 11. 00:34
    „10. Ebgondolat 2012.10.10. 18:13

    "320 autósból mindössze 38 követett el szabálysértést! Tehát az autósok 88%-át teljesen alaptalanul terelték le a drága autópályáról és tartották fel indokolatlanul! Ez szerintem teljes mértékben elfogadhatatlan!"

    Szerintem gondold ujra. 165 jarmuvet allitottak meg, de 320 embert igazoltattak. Kamionos is kapott buntit, minimum 1. Ebbol az kovetkezik, hogy az autosok 88%-a szabalyos volt? A 38 ember kozlekedesi szabalysertes miatt kapott buntetest. (42% gyorshajtas miatt. Micsoda indokolatlan vegzalas!) Amugy talan volt par utas koztuk, pl. biztonsagi ov nelkul, de a tobbi eselyesen sofor volt.

    Meg persze az sem mindegy, hogy hany jarmubol tereltek ki 165-ot. Ha 165-bol, akkor nagyon szigoruan ellenoriztek, viszont ha 1650-bol, akkor kicsit mas az arany...”
  • 25. délmagyarországi 2012. október 11. 00:29
    „a demokrácia bajnokaitól át KELL VENNI a számunkra az életet könnyítő rendelkezéseket is...nem csak az életünket megnyomorítóakat!

    HA VALAKI SZABÁLYOSAN KÖZLEKEDIK NE TERELJE KI SENKI! GUSZTUSTALAN !

    A pályamatricát meg ellenőrizze TAPINTATOSAN az aki üzemelteti a pályát.”
  • 24. Miértne? 2012. október 10. 22:12
    „Valamit nem értek. Ha szerdán és csütörtökön ellenőriznek-tek, akkor miért van leírva,hogy "tegnap 9 és 14 óra között kitereléses ellenőrzéssel 165 járművet ellenőriztek a rendőrök és társszerveik. "Ma még szerda van? Vagy mi.Egyébként valóban lenne mit ellenőrizni ezen a szakaszon.”
  • 23. agyament 2012. október 10. 21:58
    „Értelmetlen pénzbeszedés és b...gatás, sokkal inkább az olyan helyeken kellene büntetni, ahol balesetveszélyes gyökerek száguldoznak suzival, astrával pl.iskola mellett, lámpa nélküli bringások, stb.,akik mind tényleges veszélyt jelentenek magukra vagy a környezetükre....”
  • 22. h65535 2012. október 10. 21:48
    „SÜN!”
41 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Apple-díjas lett Máté Bence interaktív fotóalbuma

Fotó - Máté Bence pusztaszeri természetfotósnak, a BBC Az év természetfotósa világpályázata… Tovább olvasom