Délmagyar logó

2017. 08. 21. hétfő - Sámuel, Hajna 14°C | 23°C Még több cikk.

60 millióból megújult a nagyszínház

Már próbálják az évad első új produkcióját, a Don Giovannit a hatvanmillió forintból megújult Szegedi Nemzeti Színházban. A nyáron kicserélték a színpad padlózatát, a forgó elkopott elemeit, a bársonyfüggönyt.
Az új deszkázatot kapott nagyszínházi színpadon már próbálják a Don Giovannit. Fotó: Karnok Csaba
Az 1978-ban megkezdett és nyolc évig elhúzódó teljes rekonstrukciót követően húsz évvel ezelőtt, 1986 őszén adták át a Szegedi Nemzeti Színházat. A város egyik legszebb épületét az elmúlt két évtizedben alaposan lelakta a társulat és a közönség, elkerülhetetlenné vált a belső felújítás. Júniusban bezárták a nagyszínházat, kitiltották a művészeket, és hatvanmillió forintos címzett támogatásból nekiláttak a munkának.

Felszedték a teljesen amortizálódott színpad deszkázatát, és a korábbinál két milliméterrel vastagabb, teherbíróbb speciális fenyődeszkákból újat raktak le. Kicserélték a forgószínpad elkopott elemeit is, felújították a színpadi gépészetet, új hívó-utasító hangrendszert szereltek fel, felcsiszolták, lakkozták a nézőtéri padlót. Ez most úgy csillog, mint újkorában.

Kamara – garancia

Mint az évad végén beszámoltunk róla: a tavaly májusban átadott kisszínházban a szezonzárás után 46 pontos hibalistát készítettek. Nyikorgott, lötyögött egyes nézőtéri székek háttámlája, az udvari csatornatömb megsüllyedt, a fotocellás főbejárati ajtó szorult, az előcsarnok lépcsőjén felváltak a csúszásgátló csíkok, a távműködtetésű ablakok sem működtek, a vizesblokkok vakolata pedig megrepedt, kisebb gondok voltak a világítási rendszerrel is. A színigazgató elmondta: a kivitelező Délépítő Rt. a nyáron határidőre, rendben elvégezte a garanciális javításokat, így ott sincs akadálya az évadkezdésnek.

– Ünneplőbe öltözött nagyszínházban tarthatjuk szeptember 19-én az évadnyitó társulati ülésünket. Remélem, pozitív lesz a fogadtatás, hiszen a nyáron elvégzett felújításoknak köszönhetően gyönyörű lett a színpad és a nézőtér – mutatja Székhelyi József színidirektor. Bagossy László és Oberfrank Péter irányításával épp folyik az első új produkció, az október 6-án bemutatásra kerülő Mozart-opera, a Don Giovanni próbája, az énekesek avatták fel a megújult színpadot. Évek óta a színház szégyene volt a toldozott-foldozott, szakadt, lyukas bordó bársonyfüggöny, amit ugyancsak kicseréltek a nyáron. Külföldről hozott lángmentesített anyagból egy pesti cég varrta meg az aranyrojtokkal díszített újat.

Sokakat bosszantott, hogy a késve érkező nézők cipőjének kopogását gyakran lehetett hallani az operanyitányok alatt – ezen is segítettek: az akusztikát is előnyösen megváltoztató bordó bársonyszőnyeg fut végig a nézőtér két oldalán és a folyósón a páholysorok előtt is.

– Optimalizáltuk a technikai lemaradásokat, jelentős ráfordítással végeztük el a nyáron azokat a felújításokat, amelyek már nem voltak halaszthatóak. Vannak még elmaradásaink, ilyen például a pincében a színészbüfé és a klub, amelynek felújítására már nem volt lehetőségünk. Erre igazgatói ciklusom utolsó nyarán, jövőre kerülhet sor – ígéri Székhelyi József.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem ünneplik meg a tízmilliárdos beruházást

Noha Szeged város honlapján és korábbi cikkeinkben is 2006. szeptember 19-e szerepel az ISPA által… Tovább olvasom