Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

650 ezer forint adomány a Romics családnak

Szeged - 650 ezer forint és Szabics Imre focista meze – két nap alatt ennyi felajánlás érkezett Romics Roland családja számára. A 11 éves szegedi rákbeteg fiú szülei olvasóinknak köszönhetően kifizették adósságaikat.
Két nap alatt több mint négyszázezer forint gyűlt össze a szegedi Romics család számláján. Miután a 11 éves, ritka és agresszív rákkal küzdő fiút bemutattuk lapunkban, azonnal megindultak az adományok.

Volt, aki ötszáz forintot, de olyan is akadt, aki százezret utalt a beteg fiú szüleinek, akiknek minden tartalékát felemésztette a fiú gyógykezelése. Svájcifrank-alapú hitelre vásárolt házukban már kikapcsolás előtt álltak a közművek. Olvasóinknak köszönhetően azonban tegnap minden tartozásukat kifizették. Az adományok sora azonban ezzel nem ért véget.

Lapunk sportrovatának vezetőjével, Süli Róberttel látogattuk meg tegnap Rolandot és édesanyját. Nem üres kézzel: a válogatott labdarúgó, a Sturm Grazban játszó Szabics Imre mezét vittük. A dresszt a szegedi játékos ajándékozta a sportrovatnak – Rolandnál lesz a legjobb helye.

650 ezer forint adomány a Romics családnak. Fotó: Frank Yvette (galéria)

– Amikor olvastuk a cikket, és azt, hogy a foci a mindened, eldöntöttük, hogy neked ajándékozzuk – mesélte tegnap kollégánk a fiúnak, akinek hatalmas örömet szerzett ezzel. Roland egyből be is tette egy vitrinbe a mezt, de később valószínűleg bekeretezve az ágya felett lesz majd.
– Lehet, hogy egyszer ebben fogok focizni – szorította magához a számára még kissé bő mezt.

Keddi írásunk nyomán adakozott a családnak az A-Híd Szeged VE férfi vízilabdacsapata. Molnár Tamás kapitány 160 ezer forintot ajánlott fel a beteg fiúnak, a klub pedig a szerdai, Honvéd elleni bajnoki mérkőzés teljes jegybevételét, amely 90 ezer forint volt. Az összesen 250 ezer forintot jövő héten személyesen adja majd át a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

– Nem gondoltam volna, hogy ennyi segítőkész ember van még – törölte le könnyeit az édesanya, Romicsné Domokos Mónika, aki az adományozókon kívül háziorvosuknak, a szegedi fül-orr-gégészetnek, az onkológiának, illetve férje és saját munkahelyének is szeretné megköszönni az eddigi segítséget. Olvasóink jóvoltából egyenesbe jött az életük, tartalékuk is maradt a következő időszakra.

Roland most már jól van, elmúltak a kemoterápia miatti rosszullétei, a következőig pedig még van két hete. Ezt tanulással tölti majd, hogy ne maradjon le túlságosan az iskolában sem.

Olvasóink írták

  • 5. pityesz76 2013. március 08. 19:56
    „4 te .... vagy! nem mindegy hol űl???????”
  • 4. StencilAtya 2013. március 08. 14:41
    „a névtelenül adakozók egészen biztosan ott ülnek a 2/3-ban!! csak a fidesz!!”
  • 3. xenopus 2013. március 08. 14:41
    „Gyógyulást nagyfiú!”
  • 2. maci53 2013. március 08. 13:37
    „Boldvai László MSZP-s képviselőé a legnagyobb ház az Országgyűlés tagjai közül - írja a Bors. A Salgótarjánban öt éve épült modern ház a lap számításai szerint legalább 209 millió forintot ér.
    Azért vannak külömbségek,az egyik milliárdos a mi pénzünkből,a másik éhenhalhat.”
  • 1. Nadim 2013. március 08. 13:12
    „MIELŐBBI GYÓGYULÁST KÍVÁNOK!
    azért arra kíváncsi lennék a nagyaink mennyit adtak, vagy csak mi szegények adakozunk,”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kislánya szeme láttára vágta le volt felesége fejét

A Szegedi Ítélőtábla ezért B. Zoltánt életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta. A most 42 éves férfi leghamarabb 80 esztendősen lehet újra szabad. Tovább olvasom