Délmagyar logó

2018. 11. 15. csütörtök - Albert, Lipót 4°C | 13°C Még több cikk.

70 000 néző a szabadtérin

Szeged - Hetvenezer néző, 300 millió forintos jegybevétel – véget ért a Szegedi Szabadtéri Játékok 2008-as évadja. A legnagyobb siker a Szentivánéji álom és az István, a király volt. Mindkettő visszatér jövőre.
Az István, a király ötödik előadásával tegnap véget ért a Szegedi Szabadtéri Játékok 2008-as évadja. A rockopera díszletét ma kezdik bontani, a nézőteret hétfőn. Szeptember 15-ére végeznek a munkával – tudtuk meg Bátyai Edinától, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatójától.

A nyári fesztivál látogatottsága akár tavaly, idén is kimagasló, 95 százalékos volt. A két legsikeresebb előadás a Szentivánéji álom és az István, a király volt. Mindkét darabot öt alkalommal játszották, mindannyiszor telt ház előtt. Így a worldmusical – amelynek Szegeden tartották az ősbemutatóját – és a 25 éves jubileumra felújított rockopera is 20-20 ezer nézőt vonzott. A játékokra összesen közel 70 ezren váltottak belépőt. A jegybevétel mintegy 300 millió forint, ami megfelel az előzetes elvárásoknak.

Szeptembertől árulják a jegyeket

A következő évad újdonságai Lehár: Cigányszerelem, Béjart: Szerelemtánc és a Mezzo Operagála lesznek. 2009-ben visszatér a Turandot, a Szentivánéji álom és az István, a király. A jegyeket hamarosan, szeptembertől lehet megvásárolni az ismert jegyirodákban.

A Benyovszky című előadást, a nemzetközi néptáncfesztivál gáláját a Duna Televízió közvetítette, így 36 országba jutott el a Dóm téri produkció – a szabadtéri szervezői ezt is kiemelkedő sikernek tartják.

Az újszegedi színpadtól többet vártak, a dixie-gála látogatottsága csupán 58 százalékos volt. Jövőre – ahogy a Benyovszkyban megújult a néptánc – a dixie-t is szeretnék valamivel feldobni. Az újszegedi színpad legnézettebb előadása a Hajmeresztő volt.

A szabadtéri előadásokra szóló jegyekkel a nézők ingyenesen látogathatták a REÖK kiállításait. Minden tizedik néző élt a lehetőséggel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Online interjú Dovalovszki András biciklis aktivistával

Szeged - Csütörtök délután öt órakor a Delmagyar.hu vendége volt Dovalovszki András biciklis aktivista. Interjú a szegedi kerékpározásról, civil kurázsiról, célokról, akadályokról! VIDEÓVAL Tovább olvasom