Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

70 éve házasodtak össze Laci bácsiék és Lajos bácsiék

Szeged - Kegyelmi lakodalmat, vagyis a hetvenedik házassági évfordulójukat ünnepelték kedden Farkas Lászlóék. Ugyancsak ilyen szép kort éltek meg együtt a röszkei Tanács Lajosék.
Úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna! 72 évvel ezelőtt Pesten katonáskodtam, éppen eltávozáson voltam. Mariska az Erzsébet híd budai hídfőjénél sétált, én pedig futottam, de lemaradtam a villamosról, és egyszer csak véletlenül Mariskának szaladtam, átöleltem, majd bemutatkoztam – idézte fel a régi love story egy életre szóló kezdő pillanatát a 94 éves Farkas László, mindenki kedves Laci bácsija. Feleségével, Mariska nénivel a héten ünnepelték 70 éves házassági évfordulójukat. – Én nem így emlékszem – szólt közbe a két évvel fiatalabb feleség, aki szerint éppen a testvérével sétált az Attila utcán, és amikor oldalra fordult, valaki nekiütközött, de nem volt ölelés és bemutatkozás. – És akkor elkértem a címét, amikor újra eltávozásra mentem, megkerestem, és elkezdtem udvarolni neki – erősített rá Laci bácsi.

Gizi néni Lajos bácsi szerint a hosszú házasság titka, hogy sokat tűrtek, de a humorérzékük soha nem hagyta el őket. Fotó: Frank Yvette
Gizi néni Lajos bácsi szerint a hosszú házasság titka, hogy sokat tűrtek, de a humorérzékük soha nem hagyta el őket. Fotó: Frank Yvette

De vajon ennyi békességben és szeretetben eltöltött év után fontosak lehetnek az aprócska részletek? Aligha, hiszen – ahogy Farkas Ágnestől, Laci bácsiék lányától megtudtuk – mindig vitatkoztak, kedvesen civódtak egymással a szülők. Az együtt eltöltött hosszú évek, a kettőjük közötti harmónia soha nem került veszélybe. Pedig nem volt könnyű életük. Laci bácsi 1944-ben orosz hadifogságba került, csak 1948 decemberében térhetett haza, Mariska néni pedig megvárta, és Vas megyében, Uraiújfalun kezdték a szinte semmiből felépíteni közös életüket. A háborúban ugyanis mindenük odaveszett, még a házuk is leégett.

– Fodrászmester voltam, négy faluba biciklivel jártam házakhoz, és hosszú, küzdelmes évek után tudtuk csak a hatvanas években megnyitni saját üzletünket. Egész életünkben spóroltunk, szűkösen éltünk, mégis nagy szeretetben neveltünk fel három gyermeket – tette hozzá Laci bácsi. 18 éve halt meg az egyik nővére, akkor költöztek annak szegedi belvárosi lakásába Farkasék, akiket a héten gyermekeiken, 6 unokájukon és 2 dédunokájukon kívül nagyon sokan ünnepelnek. És hogy mi a hosszú házasság és a hosszú élet titka? – Soha nem tétlenkedtünk, mindig nagyon szerettünk dolgozni – árulta el Mariska néni, és ezzel már egyetértett Laci bácsi is.

A Mariska néni és Laci bácsiközti harmónia soha nem került veszélybe, noha 70 éve házasodtak össze (fenti kis képünkön). Fotók: Frank Yvette
A Mariska néni és Laci bácsiközti harmónia soha nem került veszélybe, noha 70 éve házasodtak össze. Fotók: Frank Yvette

Nagy nap lesz a holnapi Tanács Lajosnál és Gizi néninél is a Harmat utcai otthonban. Az örökifjú pár szintén kereken 70 esztendeje kötötte össze az életét Röszkén. Lajos bácsi 21 éves volt, Gizi néni még 18 sem, amikor egy bál után a legény megkérdezte a leányt, hazakísérheti-e. Azóta ragaszkodnak egymáshoz. Nem véletlenül esett a választásuk május 1-jére, Lajos bácsi szülei is azon a napon házasodtak. Ráadásul a fiatalok dupla lakodalmat csaptak, Gizi néni húga is férjhez ment ugyanakkor, de ő már sajnos nincs az élők sorában.

– Nem volt divat akkor a nászút, mégis volt benne részem. 1944 augusztusában behívtak három hónapra katonának, és két év angol hadifogság után kerültem csak haza az északi Jeges-tengertől – idézi fel a nehéz kezdetet mosolyogva a férj. Felesége belekarol, könnyek között folytatják a történetet, miszerint Gizi néni nem tudta a búcsúzáskor, hogy már várandós. A férje eltűnt, semmit nem hallott felőle, míg haza nem tért. 13 hónapos volt a nagyfiuk, amikor az édesapja először a karjába vehette. Amilyen nyomorúságos volt a kezdet, olyan szépen alakult az életük. Annak ellenére, mondják, hogy Gizi néni sokat betegeskedett. Főként földműveléssel foglalkoztak, Lajos bácsi a pékszakmát is kitanulta, a de a szíve végül mégis visszahúzta a földhöz, még nyugdíj után is dolgozott. 1988-ban költöztek be Szegedre, Felsővárosra, és 14 éve laknak az otthonban. Két fiút neveltek, három unokájuk és négy dédunokájuk köszönti őket holnap. A hosszú házasság titkát ők abban látják, hogy sokat tűrtek, de a humorérzékük soha nem hagyta el őket.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A fürdőtől a szennyvízhálózatig

Csongrádon egy tizenöt elemből álló, összesen másfél milliárd forintos projektben többek között megújult a művelődési központ, a mozi, a református és a Nagyboldogasszony-templom. Tovább olvasom