Délmagyar logó

2016. 06. 28. kedd - Levente, Irén 19°C | 25°C

753 millióért vett földet Lázár János rokonsága - elszámoltatná a DK

753 millióért vett földet Lázár János rokonsága - elszámoltatná a DK
A Miniszterelnökség azt reagálta, hogy a ,,miniszter korábban már elmondta, rokonai, akik évtizedek óta mezőgazdasággal foglalkoznak, és minden feltételnek megfelelnek, hogy a liciteken részt vegyenek, nyílt árveréseken, esetenként a piaci eladási ár többszöröséért jutottak a földterülethez. Az ár kifizetéséhez miniszter úr rokonai banki kölcsönt fognak felvenni".
 – Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter számoljon el azzal a több mint 750 millió forinttal, amelyet rokonai az állami földek megvásárlására költenek – mondta Gréczy Zsolt budapesti sajtótájékoztatóján. A Demokratikus Koalíció szóvivője azután állt a nyilvánosság elé, miután az egyik napilap összeszámolta: Lázár János családja 753 millió forintért tett szert 505 hektárnyi földre Csongrád megyében.

A Blikk szerint Lázár unokatestvére és annak hozzátartozója ugyanis 376 hektárnyi földet vitt el több mint félmilliárdért. Gyapjas Károly lánya, Gyapjas Mária a Hódmezővásárhely melletti Óföldeákon 141 hektárt szerzett meg, a vele egy háztartásban élő Légrádi József pedig Makón, Hódmezővásárhelyen, Óföldeákon és Földeákon jutott összesen 234 hektáros birtokokhoz. Utóbbit mi is kiszúrtuk, azt írtuk, Légrádiék több mint félmilliárd forintot költöttek.

A Miniszterelnökség Lázár János rokonainak földvásárlására azt reagálta, hogy a „miniszter korábban már a sajtó nyilvánossága előtt elmondta, rokonai, akik évtizedek óta mezőgazdasággal foglalkoznak, és minden feltételnek megfelelnek, hogy a liciteken részt vegyenek, nyílt árveréseken, esetenként a piaci eladási ár többszöröséért jutottak a földterülethez. Az ár kifizetéséhez miniszter úr rokonai banki kölcsönt fognak felvenni".

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

50 éves a három pontos biztonsági öv

Baleset-megelőzési szempontból kiemelt fontosságú a közlekedés során a biztonsági öv használata. A… Tovább olvasom