Délmagyar logó

2017. 08. 20. vasárnap - István 19°C | 34°C Még több cikk.

76 ezer tonnát nyom majd az új Tisza-híd

Szeged - Európában is egyedülálló, a legmodernebb technológiával készül az M43-as sztrádahíd. A Tisza fölötti különlegességnek örül a régió, Szeged és Algyő egyaránt magáénak érzi a szerkezetet. Az érdekességek közül csak egy, elkészültekor 76 ezer tonnát nyom majd a híd.
Eddig csak Japánban épült olyan híd, mint amilyen az M43-as sztráda részeként ível majd át a Tisza fölött. Európa első, kiemelt kábeles hídjáról már megírtuk: 661 méter hosszú. Arra is utaltunk, hogy a Tisza jobb és bal partján is készül egy-egy ártéri híd. A folyó fölötti ív egyetlen szerkezeti darabból áll, s ennek két fő pillére a medren kívül esik. A pillérek alapozását – a rendkívül rossz talajviszonyok miatt – összesen több mint 8,5 kilométer hosszú, 1200 milliméter átmérőjű fúrt vasbeton cölöpök alkotják.

– A cölöpök közül a leghosszabbak közel 50 méter mélyen fúródnak a felszín alá – szolgált új adatokkal a kivitelezést végző Hídépítő Zrt. projektvezetője. Szabó Imre az érdekességek között tartja számon azt is, hogy a cölöpösszefogó gerendák közül a két legnagyobb, a közvetlenül a Tisza partján épültek 1600-1600 köbméteresek. Egy ilyen cölöpösszefogóba annyi beton került, mint ami 50 családi ház építésére lenne elegendő.

3 millió 750 ezer kiló betonacélt használnak föl az építők az új Tisza-hídnál. Fotó: Schmidt Andrea
3 millió 750 ezer kiló betonacélt használnak föl az építők az új Tisza-hídnál.
Fotó: Schmidt Andrea

Falja e híd az anyagot. A szerkezet megépítéséhez – a cölöpöket nem számítva – nagyjából 22 ezer köbméter beton szükséges. A beépített acélszerkezet súlya pedig 3200 tonna.

– Öszvér jellegű a híd szerkezete, mert acél kereszt- és hossztartókból, illetve alsó és felső vasbeton lemezekből áll – magyarázza Lakatos István. A munkahelyi mérnök a pilonok extráira is fölhívja a figyelmet. A hídhoz tartozó toronyszerű pilonok magasságát ugyanis 22 méteresre csökkentették a tervezők azáltal, hogy azt nemcsak ferdén, hanem vízszintesen vezetett kábelek is a szerkezethez kapcsolják. Ez a függesztett-feszített, más néven kiemelt kábeles eljárás az egyik technológiai újítás.

Kiterjedésében is tiszteletet parancsoló lesz az új Tisza-hidunk: a pályalemez teljes felülete 12 ezer 200 négyzetméter. Ennek kialakításához összesen 3 millió 750 ezer kiló betonacélt használnak föl. A mennyiséget némileg elképzelhetővé teszi Szabó Imre, mikor hozzáteszi: ha mindezt 8 milliméter átmérőjű betonacélból állítanák elő, közel 9500 kilométer hosszú szálat kapnának. Ilyen távolságra – az internetes útvonalkereső szerint – az USA-beli Arizona állam keleti partján lelhető Lupton nevű kisvárosáig juthatnánk – Szegedtől.

„Legek
„Legek" emelik az M43-ast a folyó fölé.
Fotó: Schmidt Andrea

Súlyos jelenség, mert elkészültekor 76 ezer tonnát nyom majd a híd. Épp az összsúly csökkentése miatt tervezték vasbeton helyett acélból, pontosabban trapézlemezekből a felszerkezet szekrénytartó bordáit. Ilyen szerkezet hazánkban még nem épült, de az unión belül is csak Németországban. Ám Európában is újdonság ennek és a feszítési rendszernek a vegyítése. Így születik Európa első, kiemelt kábeles hídja acél trapézlemez bordákkal – a szemünk láttára.

Megmozdul majd

„Megmozdul" a híd 2010 augusztusára. Ha az elkészült szerkezetre ráterítik az aszfaltszőnyeget, a mederhíd közepe a folyó fölött 30 centivel a súly hatására lehajol majd – magyarázza Szabó Imre –, míg a mederhíd part felőli ága 15 centimétert emelkedik. Nagyjából húsz szakma képviselője, hetven-száz munkás dolgozik a tavaly szeptemberben kezdett építkezésen.

Épül az új Tisza-híd. Fotó: Schmidt Andrea (galéria)

Fele-fele Algyőnek és Szegednek

A Tisza jobb partja Szeged, bal partja Algyő közigazgatási területe, így aztán mindkét település magáénak érzi az M43-as sztrádahidat. A két-két „saját" híddal büszkélkedő település egyaránt várja a régió közlekedési helyzetét ugrásszerű javító új építményt. Legfeljebb ezentúl mindkét helyen két és fél-két és fél hídról beszél majd, ha szól települése fejlődéséről a politikus és a polgár.

Olvasóink írták

30 hozzászólás
12
  • 30. klj_54 2009. november 18. 11:49
    „26. hozzászólás tamaspapa 2009.11.17. 09:02

    Köszönet az animációkért!”
  • 29. mentelmi-jog 2009. november 17. 20:37
    „Ezek eddig szépen dolgoznak, épül a híd és az újdonságokkal és érdekességgel van tele a lap miatta, nem a kifogáskereséssel és új határidőkkel. Legalább ez halad. Szép munka!”
  • 28. Misi72 2009. november 17. 18:15
    „Remélem a vasúti hidat is hamarosan látjuk Szegeden!”
  • 27. tamaspapa 2009. november 17. 09:11
    „ez meg a hídró szól:

    http://www.nif.hu/multimedia/gallery/videoplayer.swf?gallery_id=132&filename=Title_01_4.flv”
  • 26. tamaspapa 2009. november 17. 09:02
    „itt egy kis animáció:

    http://www.nif.hu/multimedia/gallery/474”
  • 25. bjela1980 2009. november 17. 00:54
    „Az igen! ó nehéz lesz, csak vasalják!”
  • 24. csanyiv 2009. november 16. 20:37
    „Például itt egy hasznos oldal:
    http://roads.extra.hu/”
  • 23. csanyiv 2009. november 16. 20:34
    „Az M43-asnak ez a szakasza, Szeged É-i lehajtóig nem lesz fizetős személygépkocsival. Látványterveket meg már évek óta linkelgettünk a DM-re. Itt a net, tessék megkeresni, például a NIF honlapján.”
  • 22. Zsoltee0716 2009. november 16. 20:21
    „"9. hozzászólás lalox 2009.11.16. 10:46

    bélás nem lesz kötelező igénybe venned a hidat"

    Főleg ha fizetős is lesz, az egész szakasz.

    Látvány terv az gondolom már nincsen.

    Vajon hány pihenő helyet alakítanak ki, és hány benzinkút lesz?
    Vagy úgy mint az M5-nél, Kecskemét vagy Félegyházánál ilyen szöveg várta az ott el menőket. "az utolsó benzinkút a határig". Ha bár higiéniás igényeket kielégítették azért. Voltak problémák Röszkénél ez miatt.”
  • 21. okz63 2009. november 16. 18:32
    „MrRobertos de, át lehet biciklivel kelni majd rajta, ha ráteszel egy 500 köbcentis motort és átminősítteted nagymotorrá. Csak hát akkor már bukósisak lesz rá kötelező :D :D :D”
  • 20. MrRobertos 2009. november 16. 18:07
    „kár hogy csak és kizárólag mint autópálya fog üzemelni a híd, és se gyalogos forgalomra, se bicajos forgalomra nem lesz lehetőség rajta...”
  • 19. bo 2009. november 16. 17:20
    „Kit érdekel mennyit nyom, csak használhassuk már!!!”
  • 18. E! 2009. november 16. 16:26
    „"Falja e híd az anyagot."?”
  • 17. efje 2009. november 16. 15:04
    „Ha elindulsz kocsival mondjuk Londonból, átmész a komppal, az első közlekedési lámpa előtted Szegeden lesz. Persze csak addig amíg az M43 el nem készül.”
  • 16. lalox 2009. november 16. 14:25
    „bélás a szőregi út a 43-as, jövőév augusztus végéig az M43-as fogja tehermentesíteni, amelynek része lesz az új tisza híd is. Néhány éve már meglehetősen túlterhelt tranzitforgalommal a 43-as, de nem kell majd két percet sem várnod és ha erre tekintesz akkor ezzel is támogatod az előrehaladást. További szép napot neked!”
  • 15. bélás 2009. november 16. 13:41
    „lalox! Akkor kiírom, mert az útszámozást még nem tanultam meg. Szöregi út, ahol lehetetlen átjutni, és elég kellemetlen, mikor 5 percet vársz, hogy át tudj menni a túloldalra, hiába a 30 as tábla. Nekem a híd azért kell, mert kiviszi a kamionforgalmat Szöregről.”
  • 14. lalox 2009. november 16. 13:28
    „bélás ez a híd a 47-estől jónéhány km-re épül. Ettől sem vagy életveszélyben. Egyébként a 47-es rendesen ki van táblázva, teljesen járható, de a közlekedés ilyen, hogy figyelni kell a forgalomtechnikai jeleket. Ne legyél életveszélyben bélás, mert az nem itt van”
  • 13. kispanda84 2009. november 16. 12:55
    „jó munkát a híd építőinek!”
  • 12. gróf 2009. november 16. 12:03
    „A híd rossz lesz, mert állítólag víz fölé van építve. Japánban természetesen bevált, de ott nincsenek folyók!!!.”
  • 11. bélás 2009. november 16. 11:31
    „lalox! nem is akarom, csak szertnék már átkelni a 47 en életveszély nélkül.”
30 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kristin Sampson újra címszerepben

Szeged - A végső győzelemre is esélyesnek tartották a tavalyi Mezzo-operaversenyen, és a szegedi… Tovább olvasom