Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

7 éve kezelik a Retek utcai gyújtogatót

Szeged - Hét éve kezelték először pszichiátriai problémákkal K. Tamást, aki múlt szerdán szándékosan okozott tüzet szegedi, Retek utcai lakásában. A 32 éves férfi akkor azért roppant össze, mert élettársa magára hagyta kislányával. A férfi anyja és kislánya szükséglakást kap. Nem tudják, miből térítik meg a társasházban keletkezett károkat.
– Nem tudom, hogy mi lesz most velünk. A felgyújtott panellakásunkon 8 millió 700 ezer forint svájcifrank-alapú hitel volt, a havi 75 ezer forint nyugdíjamat már eddig is elvitte a bank. Nekünk a biztosító nem fizet semmit, mert a fiam szándékosan okozta a tüzet. A többi lakó kárát megtéríti majd a biztosítójuk, aztán az egész összeget rajtam hajtják majd be, de hát a nyugdíjamból eddig se láttam semmit – mondta szomorúan lapunknak Kovács Zoltánné. A nyugdíjas asszony 32 éves fia – ahogy többször megírtuk – január 22-én kora délután egy rádióban hallott zene után, rosszkedvében gyújtotta fel a Retek utca 17. szám alatti tízemeletes panel harmadik emeleti lakásában egy öngyújtóval a kisszoba függönyeit.

Kovácsék lakása teljesen kiégett, de a tízemeletes panelház több lakásában is súlyos károk keletkeztek.

– 2008-ban költöztünk oda, akkor még nem voltak komoly problémák a fiammal. 2007 óta kezelték a pszichiátrián, miután az élettársa magára hagyta 3 éves kislányukkal. Azt mondta a gyereknek, hogy egy szelet csokiért ugrik le a boltba, de nem ment vissza. Tamás ezután teljesen összeroppant, de rendesen szedte a felírt gyógyszereit. A helyzet tavaly súlyosbodott, elkezdett törni-zúzni: azonnal bementem a pszichiátriára, ahol közölték, hogy be kell feküdnie. Szeptemberben engedték el, egy szerdai napon, olyan zárójelentéssel, hogy javult az állapota: hazaérkezése másnapján már ismét tört-zúzott, a fenti szomszéd hívta ki rá a rendőröket, de két óra múlva már újra otthon volt – mesélte az anya. Elmondása szerint fia ezután is szedte a felírt gyógyszereket, kéthetente pedig injekcióra kellett bemennie a klinikára. A tragédia napján az édesanya délben ment el otthonról, hogy kiváltsa fia tajkártyáját, ugyanis a férfi egyik rögeszméje, hogy mindent ki kell dobnia – így került a szemétbe előző tajkártyája is. – Azt mondta, hogy nyugodtan mehetek a városba, addig lefekszik aludni. Azelőtt soha nem gyújtott fel semmit. Egy óra alatt történt minden. Én is nagyon sajnálom az egészet, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy mindez akkor nem történik meg, ha otthon vagyok – mondta Kovács Zoltánné.

Az asszony és unokája most Szatymazon lakik. Járt már az IKV-nál, ahol feltehetőleg már a jövő héten szükséglakást utalnak ki neki. Fiát jelenleg a fővárosi Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelik.

– Egy hónapot biztosan ott kell töltenie, de valószínűbb, hogy a tárgyalásig ott tartják, ugyanis közveszély okozása miatt indítottak eljárást ellene – mondta Kovács Zoltánné.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bundás kenyér a keréknél

Bizonytalanul telnek sofőrök mindennapjai. Fürdeni nem tudnak, magukra főznek, a benzinkúton interneteznek - kedden talán továbbállhatnak. Tovább olvasom